A filmek világa erősen hat Bódi Péter és Gerőcs Péter műveire, igaz, a két szerzőt más-más szempontból ihleti meg a képiség. Bódi könyveit olvasva olyan érzésünk lehet, mintha egy pörgős filmet néznénk, míg Gerőcs a Werkfilm című regényében egy kamerán keresztül mutat be egy filmforgatást.
A két szerző szerint film és irodalom közt már a kezdetben szoros volt a kapcsolat, hisz az első némafilmek közt is találni könyvadaptációt. Idővel pedig a filmes ábrázolás is hatott a prózára, persze, a képiség már a kezdetekkor jellemezte a műfajt.
– Ha belegondolunk, már az ókorban is léteztek intenzív képleírások, az Íliászban is hosszan olvashatjuk, hogyan nézett ki Akhilleusz pajzsa
– mondja Gerőcs.
A két író azonban úgy látja, a vizualitás és az irodalom közti kapocs a látványmozik és a Netflix térnyerésével még erősebb lesz.
– Filmes hatásokkal leginkább a nyugati szerzők élnek, mint az Amerikai psycho szerzője, Bret Easton Ellis vagy a Harcosok klubja alkotója, Chuck Palahniuk. Náluk főként az akcióból derül ki a szereplők gondolkodásmódja és motivációja – mondja Bódi. Az író szerint a filmes hatás Irvine Welsh esetében még különlegesebb, rá ugyanis vélhetőleg visszahatott a Trainspotting című regényéből készített Danny Boyle-film – a második kötetben a figurák olyanná váltak, mint a filmbéli karakterek.
Példákat a magyar irodalomból is hozhatunk. Gerőcs szerint ilyen Mészöly Miklós 1976-os Film című kisregénye, melyben az elbeszélő egy kamera, miáltal a szerző az irodalmat és a filmet egymásba fűzi, és olyan hatást kelt, mintha egy filmben léteznénk, annak is a közelnézeteiben. – Mészöly regényében például a „kamera” átvilágítja az öregember zsebét, és megmutatja, hogy abban hány zsebkendő és cukorka van, míg egy másik jelenetben az öregember arcát rámontírozza egy falra akasztott kép tükröző felületére – mondja Gerőcs, hozzátéve: Mészöly még esszét is írt a film és az irodalom kapcsolatáról.
A két szerzőt a filmes elbeszélés azért is foglalkoztatja, mert részben ők is kapcsolódnak a médiumhoz. Bódi Péter például gimnazistaként még forgatókönyvíró akart lenni, ezért filmes képzésekre járt, de hamar rájött, az nem az ő szakmája. Helyette a prózát választotta, de zavarta, hogy abban nincs se tapasztalata, se mentora, ezért azokat az eszközöket kezdte el alkalmazni, melyeket filmdramaturgia órán megtanult.
Vagyis írás közben úgy gondolkodott, mint egy rendező: a tudatában megjelenő vágóképeket és kameramozgásokat lefordította az irodalom nyelvére.
– Az egyik kedvenc eszközöm a közelítés, mert szeretek ráfókuszálni a szereplőimre. Ha leírom azt, hogy valakinek a szőrszálai megremegnek, akkor teljesen közelről látjuk a képet. Ha viszont a testtartását vagy a környezetét írom le, akkor egy totálképet kapunk. Ugyanígy lehet a szövegben svenkelni. Egy szobát le lehet írni úgy, hogy jobbról balra haladsz, amitől szinte érzed a kameramozgást.
Gerőcs esetében más a helyzet: ő már tizenhárom évesen elhatározta, hogy író lesz. Idővel a fotózás felé fordult, majd dokumentumfilmet forgatott három íróról, Márton Lászlóról, Nádas Péterről, és Mészölyről. – Bár alapvetően az elbeszélés mikéntje érdekel, úgy érzem, a fotó és a film is „beköltöztek” a szövegeimbe, témaként és ábrázolásmódként is – mondja. A Werkfilm című regényében például a kamerát felhelyezik egy darura, mely az egyik jelenetben emelkedve bemutat egy szaladó férfi, akinek először a bokáját látjuk, majd a testét, végül az egész falut, ahol a regény játszódik.
Kérdés persze, a vizualitás a jövőben milyen hatással lesz a prózára. Bódi szerint noha az írók elsődlegesen a valóságból és más regényekből inspirálódnak, érdemes lesz megismerniük a Netflix-szériák mesélési megoldásait is, hisz azokat milliók nézik. – Ha az írók ezt nem teszik, akkor el fogják veszteni a következő olvasó nemzedéket – mondja Bódi, hozzátéve, sok könyv, melyre azt mondják, mennyire mai a nyelvezete, többnyire olyan sémák alapján van megírva, melyek az előző generációknak feleltek meg. – Én abban látom a lehetőséget, hogy kísérletezni kell az irodalommal, akár merészen is – mondja a szerző, aki a Hype című regényében például a cset nyelvezetét használja, vagyis a szöveg egy hosszú párbeszéd, melyben alig van leírás.
Gerőcs szerint a jövőben az irodalom fontossága a kultúra peremvidékére fog szorulni, szemben a mozi és a streamingsorozatok világával. – Eljutottunk oda, hogy a nagy történetek is már inkább egy hatrészes Netflix-szériában mondhatók el, mintsem regényben – mondja az író, hozzáfűzve: a próza előnye mégis az, hogy segíti a befogadót lelassulni. – Én magamat kontemplatív olvasónak látom. Szeretek a szövegben elmerülni, és a részletekre odafigyelni, miközben megváltozik bennem a ritmus. Egy idő után kiszakadok a modern világ rohanásából.
