Már nem kell bizonyítanom azt a 2019 óta folyamatosan publikált állításomat, amely szerint Orbán Viktor évek óta tudja, hogy biztosan nem képes a hatalmát megtartani Magyarországon az Európai Unió keretein belül, ezért következetesen dolgozik azon, hogy az EU támogatottsága oly mértékben lecsökkenjen az országban, hogy bejelenthesse kilépésünket az Európai Unióból. Orbán hol közvetve, hol nyíltabban teszi közzé, hogy nem érzi jól magát az Európai Unió tagjaként, kényszerként éli meg uniós tagságunkat.
Orbán a Széll Kálmán Alapítvány karácsonyi vacsoráján (2022. december 21-én) zárt körben adta elő, hogy a nyugatközpontú világrend nem tartható fent, új blokkosodás kezdődött, és ő Magyarország jövőjét a blokkokon kívül képzeli el. Mivel Magyarország az Európai Unió és a NATO tagjaként ma az egyik, a nyugatközpontú blokk tagja, így ha ki akarunk maradni a blokkosodásból, annak két lehetősége van. Az egyik, hogy kilépünk, a másik, hogy kizárnak minket onnan.
Egy hónappal később, január 26-án Orbán saját rezidenciáján, a Karmelita kolostorban befolyásos külföldi újságíróknak tartott, szintén zárkörű beszélgetésen egy neves amerikai konzervatív lap szerint azt mondta, hogy „nem szeretné Magyarországot az EU-ban (tartani), csak éppen nincs más választása”. Orbán folyamatosan méri, és ezért tudja, hogy bár az elmúlt két év kormánypropagandája közel 10 százalékkal csökkentette az Európai Uniós tagság támogatottságát Magyarországon, de ez még mindig 80 százalék körüli, és ezért nincs más választása. Orbán azt is tudja, hogy még idő és sok-sok közpénz kell ahhoz, hogy a kilépésünket ő jelenthesse be. Azt „eladni” itthon, hogy nem mi lépünk ki, hanem kizárnak bennünket (a lehetséges jogi útra alább visszatérek) sokkal egyszerűbb.
Orbán Viktornak fáj, hogy Magyarország az Európai Unió tagja, szerinte lehet, hogy NATO-katonák is fognak harcolni UkrajnábanAz amerikai újságíró szerint Orbán Viktor csak viccelt azzal, hogy kiléptetné Magyarországot az EU-bólOrbán a NATO-tagságunk felmondására korábban nem gondolt. A NATO tagja Erdoğan Törökországa is, amelynek önkényuralmi rendszere tökéletesen megfelel Orbánnak, miközben Törökország nem tagja az Európai Uniónak. Nagy-Britannia is elhagyta az EU-t, és mégis az USA után a legfontosabb tagja maradt a NATO kötelékének.
Lehetséges azonban, hogy a közeljövőben éppen a NATO mutatja meg a jogi utat az Európai Uniónak, hogy mit kell kezdeni a NATO alapértékeihez nem illeszkedő, hatalommániás vezetők csapdájába esett, ezért nemkívánatos országokkal. Naiv bizakodás, hogy a kizárás lehetőségét nem tartalmazza a NATO- és az EU-szerződés! Neves jogi szakértők értelmezik úgy a nemzetközi szerződéseket, hogy amit azok nem tartalmaznak, az nem történhet meg.
Orbán is arra építi stratégiáját, hogy a NATO és az EU alapszerződése sem tartalmazza az egyszer már befogadott tag (a tagok mindegyikének egyhangú támogatása kell a belépéshez) kizárhatóságát.
Az EU-szerződés utolsó szankcióként az érintett ország szavazati jogának felfüggeszthetőségére utal, de azt is csak akkor lehet alkalmazni, ha az érintetten kívül valamennyi másik tagállam egyetért annak szükségességével. A NATO alapszerződés 14 cikkében egyáltalán nem szerepel a szankcionálás! Ezért Orbán szerint elég összefognia például a lengyel elnökkel, vagy hatalomra segíteni valamely más EU tagállamban egy hatalommániás vezetőt, akinél szintén kényes kérdés lesz a jogállamiság és az emberi jogok sűrű lábbal tiprása, és máris mindkét tagállam védve van a szankcióktól.
E hamis tudat birtokában véli úgy Orbán, hogy szabad lehetőségeként, akár zsarolásként is használhatja aljas érdekei elérésében az EU és a NATO működésének legfontosabb kérdéseinél az alapszerződésekben rögzített egyhangú támogatói szavazatok szükségességét. Ez azonban nincs így!
Számos elemzésemben mutatok rá évek óta, hogy egy szerződés – legyen az alaptörvény, alkotmány, az EU és/vagy a NATO alapszerződése – kizárólag a szerződő felek szerződéskori akarata körében és az adott kor általános igazságérzetének betartása mellett joghatályos. Sokszor nehezebben, máskor könnyebben, de mindig kimunkálható az a jogi út, amely kizárja, hogy valamely fél visszaélhessen az olyan szerződéses hiányossággal, amelyre – nem gondolva a lehetséges bekövetkeztére – a szerződés nem határozott meg eljárási szabályokat.
Magam a napi életben, és a tudományos munkáim során is alkalmazom az ún. analógia szabályát, amely egyáltalán nem ismeretlen a jogalkalmazás körében. A jelen írás kereteire is tekintettel, ennek a lényege: a hiányzó szabályozást úgy kell helyettesíteni, hogy arról megalapozottan lehessen állítani, hogy amennyiben a szerződéskötéskor a felek ismerték volna a jövőben előforduló eset lehetőségét, akkor annak idején ezt az analóg megoldáshoz nagyon közel álló módon szabályozták volna.
A NATO-ban már folyik az előkészítő jogi munka arra az esetre, ha belátható időn belül (szerintem a július 11-12-i NATO-csúcsig) vagy ha az orosz agresszió bármikor bekövetkezhető eszkalációja idején Törökország és Magyarország még mindig gátolja a svéd és a finn csatlakozást, akkor fordulat áll be e két tagország NATO-státuszában.
Természetes, hogy minél szélesebb körű, és minél nagyobb felelősséget visel egy nemzetközi szervezet, annál lassabban és átgondoltabban reagál egy nem várt helyzetre. A NATO ma még mindent elkövet, hogy megoldást keressen a török-svéd/finn ellentétre, és találjon olyan jogi egyezséget, amelyet elfogad a török elnök, de még beleilleszthető a svéd és a finn társadalmak kiemelkedő emberi jogi hagyományaiba. Gondolom, a török elnök is tudja már, hogy a mozgástere mára beszűkült, mert Svédország és Finnország nagyjából elment a saját lehetőségei határáig az engedmények terén, és továbbiakat nem fog felajánlani. Törökország egy ideig még megpróbálhat erőt fitogtatni, de a végén engednie kell, mert már készül a határozattervezet Magyarország és Törökország NATO-tagságának felfüggesztésére, amely után a kilépés vagy a kizárás is bekövetkezhet. Ismerve Orbán mondását, hogy őt nem lehet sehonnan sem kizárni, a szavazás előtt bejelentheti, hogy Magyarország kilép a NATO tagállamok közül (és vélhetőleg ugyanezt teszi majd az EU esetében is).
Ahogy írtam is, Orbán és sok jogi elemző a vizsgálódásaik során kizárólag az alapszerződéseknek a kilépésre, kizárásra vonatkozó előírásaira, vagy azok hiányára koncentrálnak, és nem a szerződés egészére. Pedig a szerződés egésze különösen akkor értékelődik fel, ha valamit a szerződő felek nem fejtettek ki a szerződésen belül. Ha ugyanis a kizárás esetei konkrétan nevesítettek, akkor kicsit bonyolultabb, de akkor sem lehetetlen akár egy új tényálláson alapuló kizárásos szankció alkalmazása.
Amennyiben a kizárás, mint szerződéses kikötés hiányzik, úgy csak meg kell vizsgálni a szerződés egészét, és máris szinte kínálkozik a megoldás. Ez esetben ugyanis a szerződés minden kötelezettségi előírása azt is feltételezi, hogy egyetlen olyan szerződéses pontot sem sért meg egyik fél sem, amelynek a jogkövetkezménye nem rögzített a szerződésben, azaz nincs a joghoz és/vagy kötelezettséghez ellensúly állítva.
Érthetőségi példaként írom: töretlen bírói gyakorlat a mindennapjainkban, hogy abban az esetben, ha egy adásvételi szerződésben rögzítve van a birtokba adás folyamata, de a szerződés nem tartalmaz vételárat, akkor a szerződés érvénytelen, és olyan mintha meg sem kötötték volna, mert az ingó vagy ingatlan átadásához, mint kötelezettséghez nem tartozik ellenérték. Ezt csak az írná felül, ha a szerződés rögzítené az ajándékozási szándékot.
Ha nem így lenne, akkor bármely fél okkal vethetné fel, hogy ha te megszeged a szerződésben vállalt kötelezettségedet, és annak maradéktalan betartását nem kényszeríthetem ki tőled, akkor engem sem köt, hogy bármely jogodat, így akár a vétót eredményező szavazati jogodat, és/vagy a tagsági jogodat tudomásul vegyem, mert annak sincsen szankciója, ha azon előírásokat én is figyelmen kívül hagyom. Azt, hogy ez ma már nem csak elméleti vita, a kiszivárgott konkrét indoklási elemek is igazolni látszanak.
Tényekkel támasztja alá a NATO, hogy mind Törökország, mind Magyarország mások mellett már többször megszegte, illetve ma is megszegi az Észak-atlanti Szerződés (NATO alapszerződés) 1.; 2.; 3. cikkét, de a 8. cikkét is, amelyek alapvető, azaz lényeges előírásai az alapszerződésnek, miközben az alapszerződés 14 cikkének egyike sem szól szankciókról, kizárásról.
A magyar kormány oroszbarát cselekedeteinek sokasága, köztük az orosz titkosszolgálat EU-n belüli jelenlétének biztosítása okán különösen érdekes a NATO alapszerződése 1. cikkének azon kikötése, hogy „a Felek (...) minden nemzetközi viszályt, amelybe belekerülhetnek, békés eszközökkel, olyan módon rendeznek, hogy a nemzetközi béke és biztonság, valamint az igazságosság ne kerüljön veszélybe,”. Kiemelt számunkra a 8. cikk is, amely szerint „Mindegyik Fél (...) kötelezi magát arra, hogy nem vállal semmiféle, a jelen Szerződéssel ellentétben álló nemzetközi kötelezettséget.”.
Nem lenne nehéz igazolni, hogy Orbán és Erdoğan kormánya nemzeti szinten rendszeresen szegi meg a 2. cikk azon kikötését, hogy a tagok kötelességükként ismeri el, hogy: „megerősítik szabad intézményeiket, biztosítják azoknak az elveknek a jobb megértését, amelyeken ezek az intézmények nyugszanak”. A 3. cikk későbbi, egységes értelmezése szerint elvárja a tagoktól, hogy a tagországok a GDP-jük legalább 2 százalékát fordítsák erre a célra, aminek Magyarország gyakorlatilag sosem tett eleget. De a 3. cikk megszegése minden olyan katonai célú nemzetközi beszerzés, együttműködés is, amelyek nem illeszkednek a NATO érdekeihez. E körben Törökország légvédelmi beszerzései Oroszországtól különösen aggályosak, de minket is érint ez.
Éppen a svéd és a finn csatlakozás körében jelentős a 12. cikkely, amely szerint bármely NATO-tagállam felvetheti, hogy a szerződést egészítsék ki, vagy bármely cikkét vizsgálják felül.
Felülvizsgálható akár az egyhangú döntéshez kötöttség egy új tagállam felvételénél 10. cikkben. A 12. cikk kifejezetten nem követeli meg az egyhangúságot, ugyanakkor megnyitja bármely cikknek, így a 10. cikknek is a felülvizsgálhatóságát.
Ezek csak kiemelések a NATO berkeiben folyó háttérmunkából, amelyek felgyorsultak az orosz agresszió miatt is igen feszültté vált nemzetközi környezetben. Törökország egyes megközelítések szerint a NATO második legerősebb hadseregével rendelkezik, ami azért számomra kérdéses. Törökország nincs aközött tíz ország között, amelyek a világon a legtöbbet fordítják évente katonai célú kiadásokra. Az Egyesült Államok mellett viszont a tízes listán ott szerepel az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország is. Az USA a világ e célra fordított kiadásainak mintegy 38 százalékával önmagában nagyobb fejlesztési forrással bír, mint a top tízen belül őt követő kilenc állam együtt, beleértve Kínát. Ez a hatalmas összeg az USA költségvetésének mindössze 3,5 százaléka, ami az orosz költségvetésnek a 40 százaléka lenne, ha ezt Oroszország megengedhetné magának, a mai 3,1 százalékkal szemben.
Törökország a földrajzi elhelyezkedése miatt fontos a NATO számára, viszont Törökország 1952-ben éppen azért kérte a felvételét a NATO kötelékébe, mert veszélyeztetve érezte magát a jelentős orosz területi igénybejelentések miatt. Orbán nyomásgyakorlása a NATO esetében, marginális szerepe miatt inkább a köznevetség és megvetés tárgya.
Érdemes odafigyelni arra is, hogy a szokásjoggal ellentétben nem a magyar kormánypárt jelöltjei kapnak megbízatást a NATO szervezeteiben, legutóbb Vadai Ágnes (DK) jutott történelminek is nevezhető bizottság elnöki kinevezéshez.
***
Azért választottam ebben az írásban, a jogi lehetőségek bemutatására az EU helyett a NATO köreiben folyó háttérmunkát, mert az elmúlt években az EU-ról nagyon sokat beszéltünk, miközben a NATO többnyire háttérben maradt. Az EU esetében Orbán több száz, az EU-alapszerződéssel semmilyen módon össze nem egyeztethető jogellenes, a vállalt kötelezettségeinkkel szembemenő cselekedete széles körben nyitja meg a jogi utat az Unió számára, hogy felfüggessze akár a magyar kormány szavazati jogát, akár Magyarország EU tagságát – vagy fontolóra vegye Magyarország kizárását az EU tagjai közül. És tudnunk illene, beszélnünk kellene róla, hogy ez a munka már folyik az Unióban.
Érdemes odafigyelni arra is, hogy éppen az orosz agresszió miatt az EU-NATO 2023. január 10-i közös nyilatkozata előrevetíti, hogy a NATO bármely lépését, az EU hasonló lépése követheti Magyarországgal szemben, akár azzal egy időben.
Végül figyelemfelhívásként idéznék egy számomra oly kedves dalból: „Ébredj fel Magyarország: (…) A gonosz csak addig erős, amíg a jó tétlen marad!”
