;

agrárium;földművelés;

- Ipiapacs a mezőgazdaság romjain

Az Orbán-kormány történelmi bűnt követett el azzal, hogy 12 év alatt tönkretette a magyar mezőgazdaságot – így reagált a Demokratikus Koalíció Nagy István agrárminiszter az Indexnek adott interjújára. Mintha a párt prominensei kicsit amnéziában szenvednének.

Volt egyszer egy rendszerváltás, amelynek során megalkották a világ talán legelhibázottabb kárpótlását: akkor még nem a ma regnáló párt volt hatalmon. A kárpótlási jegyek nyomán viszont formálódni kezdett a mezőgazdasági nagyvállalkozók új rétege. Felvásárolták a jegyeket, nem is kevésért, aki eladta, örült, mert lett pénze, megtöltötték a hűtőládákat, vettek szőnyeget, erre-arra mind elköltötték. Igen ám, de egyszer csak kiürültek a hűtőládák, és földnélküliek lettek a parasztok. Azok a parasztok, akik nélkül nem lett volna világhírű a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar. Akik munkája nélkül nem lett volna mit szétverni, széthordani, rossz irányba állítani.

Abban az időben gyakorlatilag mindent lehetett. Aztán jött a legtöbbet kritizált, kinevetett, a mezőgazdaságot talán csak a kiskertből ismerő ügyvéd miniszter, aki nem sokat lendített az ágazaton, de kimondta: a magyar földet nem szabad eladni, ne legyen a magyar földműves bérlő, napszámos a saját földjén. Merthogy a külföldi tulajdon ezt jelenti. Volt is ebből nemzetközi kalamajka, hiszen sérült az EU egyik alappillére, a tőke szabad áramlása, ami a földvásárlást is magában foglalja. Valamennyire sikerült megvédeni a földjeinket.

Aztán volt egyszer egy EU csatlakozás is, amikor nyíltan megmondták: a csatlakozás legnagyobb vesztese a mezőgazdaság lesz. Még mindig nem ez a kormány regnált. Volt egyszer egy hazai élelmiszeripar, húskombinátok. Hol is vannak? És a berendezések hol vannak? Még mindig nem ez a kormány regnált. Volt egyszer egy hazai növényolaj ipar. Mi is van velük? Még mindig nem ez a kormány regnált. Volt egyszer egy magyar cukoripar. Most van egy, azaz egyetlen működő cukorgyár, amely nincs hazai kézben. Ez az elmúlt harminc évben szerintem az elkövetett legnagyobb hazai gazdasági hiba volt (a bűncselekmény szót nem merem leírni).

Nem sorolom tovább, viszont ne feledkezzünk meg a jelenlegi rezsimről sem. Nem sok mindent építettek újjá. Nincsenek cukorgyárak, legalább egy-kettő-három, amennyi elegendő lenne, pedig programban is volt. Valóban kialakultak nagygazdaságok, részvénytársaságok, lettek oligarchák, de még mindig jószerével csak alapanyagot termelnek. No meg hungarikum lett a karcagi birkapörkölt. Micsoda teljesítmény!

A beszántott öntözőcsatornák újranyitása is késlekedett, egy évszázados aszály kellett, hogy elinduljon valami. Pedig erre annak idején, a kádári átkosban nagyon sok pénzt fordított az állam. Most miért nem? 

Valahol a terveknek, a rajzoknak meg kell lenniük, csak le kellene fújni róluk a port, és indulhatna az újjáépítés. Esetleg a tulajdoni lapokon is rajta vannak, és talán akadnak még, akik tudják, hol voltak az öntöző és vízelvezető árkok, hol volt a drénezés, stb.

De hogy ez a rezsim se regnálhasson "legnagyobb"-nak minősülő hiba nélkül (itt sem merem leírni a bűncselekmény szót): hogy is állunk a zöldmezős beruházásokkal? Most kezdi emlegetni a miniszter, hogy megálljt kellene parancsolni ennek. Bocsánat, de évekkel ezelőtt elfogadták a termőföld védelmi törvényt - ám valahogy nem szereztek érvényt neki. Valami miatt nem sikerült. BMW, Mercedes, akkumulátorgyár és az ördög tudja, még mik. Szóval ezzel csak egy gond van: aki hozta a törvényt, az nem tartja be. Ja, hogy azok kiemelt beruházások! Olyan beruházások, amelyeknek a már közművekkel ellátott, nyilván felújítandó rozsdaövezetben, barnamezőkön lenne a helyük, nem termőföldön. Még a gyengébb minőségű talajokon sem! Azoknak is megvan a maguk élővilága, és nagyon is részei a biodiverzitásnak.

Nem szeretnék összeesküvés elméleteket alkotni, de meglehet: nem véletlen, hogy a multik a zöldmezős beruházásokat részesítik előnyben. Csökken a termőföldünk, és ha nem is nulla, de alig van hozzáadott értékünk a termékeinkhez, azaz ez egy remek piac az ő feldolgozott portékáiknak. A lista nyilván nem teljes és nem hibátlan, de jelzés értékű lehet.

Túl sok volt a lehetne, a kellene, a lenne rá lehetőség, a megvan rá a kapacitás stb. Harminc év! No meg a sok betont inkább feldolgozó, hozzáadott éréket termelő beruházásokba lett volna jobb önteni. Látni kellene végre, hogy hazánk sosem lesz ipari ország, csak ipari összeszerelő (bármikor elköltöztethető) nagyüzem, mi meg termőföldön, az adófizetők pénzén milliárdokkal támogatjuk a szabad munkaerő felszívását. Nem kis hiba. Munka alapú társadalmat építünk. Na de milyet?

Húszmillió ember ellátására képes az ország - hangzott el. Igen, de egyelőre kemény az élelmiszer import, a tízmillió ellátása is verejtékes erőfeszítéssel sikerül. Szinte már nincs hazai burgonya, hagyma, málna, őszibarack, a hazai sajtválszték is siralmas, Romániában vesszük a magyar lisztet, Olaszországból hozzuk a hazai lisztből készült egyes tésztákat, stb. És az állattenyésztés? Import a sertéshús akkor, amikor kilenc-tízmillió sertés volt hazánkban. Nem folytatom.

Hogy is van ez? Csak ennyire vagyunk képesek? Irgalmatlan pályázati pénzek jönnek, de jó lenne tételesen tudni, egyszerűen, közérthetően megfogalmazva, hogy ebből mennyi mehet annak a bizonyos hozzáadott értéknek a finanszírozására és mennyi az alapanyag termelésre. Elég lenne csak a pályázati arányokat ismerni, darabra is és értékre is. Agrárkamarai, államkincstári feladat, egyszerű, nem bonyolult összesítés; de az úgy nem megy, hogy a választ keresőknek kell a honlapokon unásig-lehetetlenségig böngészniük. Csak arra gondolok, hogy ugyan nagyon fontosak a kilátók, a különböző vidékfejlesztési, turisztikai stb. beruházások, de a vidékfejlesztés nem (csak) ez. Sőt! Nem elsősorban ez.

Összefoglalva: körülbelül tizenhat év kormányzás, tizenhat év ellenzék. Az egyenleg döntetlen. Egyik oldalnak sincs joga a másik szemére vetni bármit is. Felesleges is. Ahogy Kölcsey Ferenc írta: „És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán? / Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér? / Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort; / Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!”

Ne mutogassunk már egymásra, mindenki felelős, csak éppen nincs kézzelfogható következménye annak, hogy ezt tudjuk is. Közben pedig mindnyájan lemaradunk.

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.