Mekkorát csalódna Júlia, ha tudná, mennyire fontos a név – éppenséggel nem a szerelemben, hanem az üzleti világban. Mert a kemény versenyben igencsak nagy értéke lehet. Nem is ritkán, sőt meglehetősen gyakran heves viták, komoly, sokszor évek hosszú során át húzódó pörök és igencsak súlyos pénzek kísérik egy-egy név, márka, brand használatát illetve annak bitorlását.
Itt van például a Mengyelejev-féle periódusos rendszer 74-es rendszámú, W-vel jelölt eleme. Angol nyelvterületen tungsten, a németben Wolfram a neve. Összevonásukból (elöl tungs, a végén ram) pedig egy nemzetközileg is elismert, világháborúkat, államosítást és utóbb a privatizációt, majd az újraeladást is több-kevesebb sikerrel túlélt nagyvállalat neve lett. 1909. április 28-án jegyezték be az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. márkanevének a versenyben rendkívül sikeres volfrámszálas izzót kínáló Tungsramot. A vállalat nagy szerencséjére egy zseniális menedzser került az élére. Az egyébként nem túl sok iskolát végzett Aschner Lipót egyik nagy érdeme, hogy felismerte az állandó fejlesztés és innováció jelentőségét. Meghívta a kommün időszakában végzett tevékenysége miatt korán nyugdíjazott műegyetemi professzort, Pfeifer Ignácot, hogy hozzon létre a gyárban kutatólaboratóriumot, és ő remek csapatot szervezett össze. A gyár nagy üzleti sikereit, nemzetközi hírnevét az itt dolgozó kiváló mérnökök alapozták meg.
Vége. Ismét idézhetem az író-költő óriást: „Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni”. Temetni, mert az átszervezett, erősen lecsupaszított vállalat külföldi tulajdonosa tavaly áprilisban hiába folyamodott a hitelező Eximbankhoz, csődvédelmet, hitel-visszafizetéseinek felfüggesztését kérve, novemberben a bank elutasította a kérést és felszámolási eljárást indított.
Elgondolkodtató, hogy ugyanez az állami pénzintézet, az Eximbank éppen a napokban igen jelentős hitelt nyújtott a két éve veszteséges Vodafone-t felvásárló 4iG vállalatnak, karöltve egy másik állami bankkal.
A Tungsramot, budapesti és vidéki telephelyeit kisebb-nagyobb cégek veszik meg, dolgozóik egy részét átvállalják, a többiek pedig vagy találnak új munkát, vagy nem. Nyilvánvaló, hogy a csőd egyik lényeges összetevője az új technológiáktól, új fényforrásoktól való le- és elmaradás: az Aschner-Pfeifer páros által nagyszerű agyakat megnyerő és az állandó megújítást szorgalmazó innovációs tevékenység hiánya. Igazzá vált tehát Júlia jámbor megállapítása: Mit ér a név? Láthatjuk, mit ér az üzleti világban, ha nincs mögötte akarat és tudás. E nagyon rövid visszatekintésemhez kiegészítésként feltétlenül érdemes elolvasni egy ebben a lapban megjelent kiváló írást, Forgács András gépészmérnöktől: A Tungsram fejfájára (Népszava, 2023. január 5.). Mondandónk fájdalmasan összecseng.
De félre a gyásszal, hiszen a pusztulás, a halál az élet velejárója, különösen, ha kísérőként új életek sarjadnak. Mert miközben teljes kormányzati közöny kíséri nagy, jelentős iparvállalataink pusztulását, köztük a Dunaferrét, vagy az épp elsiratott Tungsramét, s láthatóan mit sem jelent a velük kötött stratégiai partnerség, e kormány teljesen új vállatok, sőt iparágak letelepedését támogatja hazánkban. Mi több, az újak számára igen előnyös szerződésekkel, helyszínekkel, sőt, nem csekély pénzbeli hozzájárulással. Ilyen favorit például a haditechnikai ipar, új gyárakkal és jelentősen megerősített ipari holdinggal. Nem kevésbé nagy léptékű a tucatnál több, elsődlegesen távol-keleti – kínai és dél-koreai – akkumulátorgyártó vállalat betelepítése hazánkba. Kétségtelen, hogy az akkumulátorokkal táplált villamos autók nagy jövő előtt állnak. Támogatják erősen a környezetvédők, nem kevésbé az Európai Unió, amely elszánt arra, hogy 2030 után újként csak e-autót lehessen majd eladni.
Nagy üzlet tehát az akkugyártás.
És sajnos, napjainkban különösen, de a jövőben nem kevésbé előnyös lesz a hadieszközöké is. Gyéren csepegnek csak hírek róluk, érdemi adatok, értékelhető információ alig. Nem tudjuk, kikkel, milyen szervezetekkel konzultált a döntések előtt a kormány. Ipari minisztérium már nincs, bár feltehetőleg a döntések előtt még létezett. Van helyette, vagy csak kiegészítésként gazdaságfejlesztési tárca és egy erősen átszervezett kormányzati struktúra. Készültek-e előzetesen hatástanulmányok? Megvitatták-e hozzáértőkkel – mérnökökkel, közgazdákkal, környezeti, egészségvédelmi, munkaerő-gazdálkodási, oktatási szakemberekkel és szervezetekkel? És ha készültek, átmentek-e visszacsatolásokon, iterációkon (közelítéseken) a megállapítások és a közbenső, majd végső döntések?
Jámbor kérdések ezek, mert a válasz: sűrű csönd. Nem tudok arról, hogy eljutottak-e ilyen kormányzati megkeresések akár a Magyar Tudományos Akadémiához, akár a Magyar Mérnökakadémiához, akár egyetemekhez, egyéb szakmai szervezetekhez. Márpedig új iparágak kiépítése hosszú távú tervezést és elsősorban igen jelentős pénzbeli és szakmai befektetéseket igényel. Nem kevésbé környezeti vizsgálatokat és döntéseket. Közlekedési vonalak építését, vagy legalább bővítését, a villamoshálózat terhelhetőségének biztosítását. A vízhálózatok védelmét, a hulladékok biztonságos feldolgozását és/vagy elhelyezését. Az új gyárakban esetenként megnövekedett létszámú dolgozók toborzását, betanítását, továbbképzését és elhelyezését. Mi több, a lakosság, főleg és elsősorban az újonnan telepített gyárak közelében élő lakosság életkörülményeinek védelmét, de ha kell, az emberek meggyőzését.
Csupán néhányat soroltam fel a létesítés előtt elengedhetetlen esettanulmányok (angol nevén case-study) szempontjaiból. Magam is résztvevője voltam néhánynak, ismerem, milyen sok és fáradságos munkába kerülnek, állandó kemény vitákkal, konzultációkkal, visszacsatolásokkal a végső döntések előtt. Ebből is kitűnik, hogy nem lehet elkapkodni a kidolgozásukat, tehát időigényesek is. A kormány melyik minisztériuma vagy hivatala készíttetett ilyeneket, és ki vagy kik hozták meg a végső döntéseket, kötötték meg a szerződéseket? Hozzáteszem, nem csak a tervezés igényel ilyen sokrétű, körültekintő vizsgálatokat, munkát, hanem a már működő létesítmények állami – nem kevésbé társadalmi – figyelése, tevékenységük folyamatos ellenőrzése, követése, a következtetések levonása és intézkedések foganatosítása is.
Tudom, jámbor kérdések és feltételezések ezek. Ám mégis érdemes feltenni őket, hiszen immár épül hazánkban néhány ilyen gyár. Sőt, köztük nem egy a munkába álláshoz közelít. Büszkén hirdeti a kormány, hogy élenjárók leszünk az akkugyártás terén Európában, karöltve a németekkel és a lengyelekkel. Valóban, ígéretes és nagy piac várja tőlük és tőlünk is ezeket a fontos eszközöket. Komoly ígéret az is, hogy a világ legnagyobb akkumulátorgyára, a kínai CATL (Contemporary Amperex Technology Co. Limited) is idetelepül hozzánk. Ámbár… Épp a minap igen heves hangulatú és nagy létszámú lakossági fórumon tiltakoztak ellene Debrecen lakói. A német akkugyárban pedig a rendőrség a napokban tartott kiterjedt razziát az illegális munkások tömeges ott-dolgoztatása miatt. (Istenem! Arnstadtban akkumulátorgyár! Imádtam a hegyekkel övezett gyönyörű kis türingiai várost, ahol Bach ifjan a helyi templomban orgonált. Valóban éppen odavaló egy ilyen gyár?)
Voltaképpen nem újdonság a magyar ipar átstrukturálása. Nem túl régen, a rendszerváltás után már átesett gazdaságunk egy nagy struktúraváltáson. Erősen nem előnyére, egy igen rosszul levezetett és korrupcióval súlyosan terhelt privatizáció nyomán. Azóta eltelt három évtized, tagja lett hazánk egy gazdasági-társadalmi uniónak – új kooperációs, üzleti, fejlesztési, gazdasági lehetőségekkel. Ma még aligha adható válasz a súlyos kérdésre: mennyire lesz hasznos, adekvát és mennyire lesz sikeres a mostani erőteljes struktúraváltás? Mennyire alkalmazkodik, sőt, viseli el e kis ország vízháztartása, energiarendszere, hulladékgazdálkodása, közlekedési hálózata, képzési rendszere a nagy léptékű új gyártelepítések és üzemeltetések azonnali és tartós hatásait? Mennyire tud illeszkedni hozzánk a távol-keleti munka- és irányítási kultúra, másfelől pedig mennyire lesznek befogadóak a magyarok? És vajon az új vállatok neve, márkája pótolja-e a most fájdalmasan elveszítetteket?
Mert bizony, kicsi Júlia, az üzleti világban mégiscsak másképp illatozik a rózsa, ha más a neve.
