Azt akarod, hogy játsszunk, miközben kint dúl a háború?, kérdezi az egyik színész a rendezőt A Hamlet-szindróma című dokumentumfilmben. A nyolcvanöt perces alkotást a vasárnap indult 9. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon vetítették. A mustra szlogenje Tiszteld az életet! „Ne ölj!” mintha ehhez a filmhez született volna. A történet Ukrajnában játszódik a mostani orosz ukrán háború kitörése előtt. A 2014-es kelet-ukrajnai agresszió eseményeiben részt vett színészek, két nő és három férfi a Hamlet-szindróma című darabot próbálják. Valójában nincs is darab, a produkció gyakorlatilag egy terápia. A szereplők saját traumáikat, gyötrelmeiket, szenvedéseiket igyekeznek kijátszani magukból. A próbákat rögzíti a film, illetve ki is tekint, hiszen megmutatja azt is, hogy a főhősök döntéseit miként fogadta a családjuk, a szüleik. Az előadást egy fiatal nő rendezi. Olyan, mintha a szereplők pszichológusa lenne, a sebeiket nyitogatja. Van, amikor egyikőjük kirohan, nem bírja a feszültséget, annyira fáj a múlt, hogy kibírhatatlanná válik.
A rendezői koncepció szerint a hamleti kérdésre keresik a választ, lenni vagy nem lenni, vagyis mit jelent ez a háború után, fel lehet-e egyáltalán tenni. Slavik ma sem tudja túl tenni magát a fogság poklán. Egy másik színész az identitás keresése miatt is menekülés. A lengyel-német koprodukcióban készült filmet egy rendezőpáros, Elwira Niewiera és Piotr Roslowski jegyzi. Sok a közeli beállítás, a drámai pillanat. Kiáltás, sírás, ajtóbecsapás. A kamera a holtpontokat, a kilátástalannak tűnő elakadásokat is veszi. De nemcsak azokat, hanem a határátlépés másodperceit is. Amikor felszakadnak a gátak. Azt is látjuk, hogy miként válik ez színházzá. Miközben intim epizódokat is kapunk. Az egyik színésznő gyümölcsszedés közben beszél az édesanyjával arról, miért állt katonának. Egy másik szereplő pedig az édesapját látogatja meg. Beszél arról pingpongozás után, hogy még nem kért bocsánatot azért, hogy elment a háborúba. „Ezt fiam még egyszer nem szeretném átélni” – mondja az apa, aztán együtt sétálnak az utcán. Ugyanazzal a tartással járnak, a háború mindkettőjük életében kitörölhetetlen nyomot hagyott. Visszhangoznak a monológok: „ Hamlet vagyok, mert megnyomorítottak, Hamlet vagyok, mert félek, Hamlet vagyok, mert még élek.”
Az utolsó jelenet kelléke egy ukrán zászló. A színésznő lengeti, ordít, majd egy hirtelen mozdulattal a fejére csavarja, csaknem megfojtja önmagát. Ám az életösztön erősebb. A nézők álló tapssal fogadják A Hamlet-szindrómát. A záró feliratból pedig meg tudjuk, hogy az öt színészből három újra a fronton van. Nem játszanak, visszamentek a háborúba.
Infó
A Hamlet-szindróma
Rendezte: Elwira Niewiera, Piotr Roslowski
Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál
