El kell fogadnunk, hogy a digitális világ már a valóságunk része. Ami ott történik, túlzás nélkül kihat az életünkre – mondja Batykó Róbert képzőművész. A negyvenegy éves alkotó szerint az ő generációja még átmenet a klasszikus, analóg világban felnőttek és a legfiatalabb, digitális bennszülöttek között. – Nekünk a gyerekkorunk még a játszótéren, az utcán és a természetben zajlott, de felnőttkorunkra minket is beszippantott a virtualitás – mondja az alkotó, aki festményein is arra törekszik, hogy ezt a kettős életérzést bemutassa.
Batykó szerint a vászon és a rajta elkent festék az analóg világot idézi, míg az eljárás, mellyel a képeket megtervezi, már a digitalizációt.
Festés ecsetnyomtalanul
A művész 2016 óta készít digitális témájú képeket. Az első példányokon már megjelent az úgynevezett glitch mint vizuális hiba, és a Windows operációs rendszer jól ismert szürke-kék ablakai. Persze Batykó nem tekint kritika nélkül a digitalizációra. – Ma már köztudott, hogy az internet miatt az emberi kapcsolatok kiüresednek és elsorvadnak. A tinédzserek a netezés miatt sokkal kevesebbet járnak társaságba vagy a természetbe – mondja, hozzátéve, nincsenek illúziói, ha az ő gyerekkorában is létezett volna net, a barátaival ő is azon lógott volna. Az első számítógépe egy Commodore 64 volt, mely bár kezdetleges grafikával bírt, rögtön magával ragadta, mígnem a PC megjelenése, majd az internet végleg bevonta a virtualitásba.Ezt a kettősséget, a digitális és az analóg világ közti dichotómiát idővel a képein is megjelenítette.
Mivel vonzódik a hard-edge (kemény él) festészeti irányzathoz, mely mértani formákkal és homogén színmezőkkel operál, így az jól passzol bizonyos számítógépes programok vizualitásához. Batykó képein is idővel megjelentek a kijelölővonalak, a rendszerhibák, egy-egy kurzor és más pixeles alakzatok, melyek szigorú, de játékos kompozíciókat hoztak létre – egyes képek már a figuralitáshoz álltak közel. Hogy a formákat minél precízebben vigye vászonra, egy vágóplottert alkalmazott, melynek pengéje mértani pontossággal metszette az alakzatokat. Aztán új festészeti eljárást talált ki. Ehhez a festéket a képnek csak a felső harmadára viszi fel – oda azonban vastagon –, hogy aztán egy erre a célra kifejlesztett eszközzel a vászon üres részére is rákenje.
– Az eljárás során egy széles festőkés tolja maga előtt az anyagot, így számolva fel a maradék ecsetnyomokat is, hogy végül az alsó részen egy fokozatosan halványodó szellemkép jöjjön létre – mondja a művész. Az eredmény egy vékony, éteri felület, mely nemcsak esztétikusan hat, de megidézi a képernyőkijelzők vagy a nyomdaipari termékek felületét. Kétszer azonban képtelenség ugyanazt a művet létrehozni, hisz a folyamat során minden apróság számít. – Még nem próbáltam ki, hogy egy képet újra megfessek. De hiába ismételném meg, nem biztos, hogy ugyanannyi festéket használnék fel, és az sem biztos, hogy a pengét ugyanúgy szorítanám a vászonra. Az is számít, éppen hány fok van a műteremben.
Dobozokból művészet
– Nekem mindig is fontos volt, hogy kapcsolódjak ahhoz a korhoz, amelyben élek, és a festészet eszközeivel minél hitelesebben kifejezzem azt – vallja Batykó. Az alkotó szerint noha a festészetet a XIX. század vége óta többször is temették, képes volt magába „olvasztani” más műfajok, mint a fotográfia és a digitális képalkotás látványait és témáit. A festészet tehát képes túlélni és fejlődni, sőt, létrehozni új esztétikai minőséget.Batykó tavaly óta azonban elhatározta, hogy az ecsetet egy időre ollóra és ragasztóra cseréli, mivel nem szeretne se egy technikánál, se egy témánál leragadni. Tavaly nyáron a Lupa-szigeten részt vett egy művésztelepen, ahol azzal kísérletezett, hogy különféle termékek csomagolásaiból – pontosabban azok részeiből – játékos montázsokat készít. – Öt-hat éve kezdtem el gyűjteni gyógyszeresdobozokat, valamint élelmiszeripari és elektrotechnikai eszközök csomagolásait, hogy azokból egy-két vagy akár húsz-harminc centis darabokat vágjak ki, majd az elemeket összemontázsoljam – mondja. A kész műveket mi is megnézhetjük a budapesti acb Galériában, ahol szemtanúi lehetünk annak, hogy a megnyirbált dobozokból miként születtek szürreális terek vagy képregény- és rajzfilmszerű figurák. Batykó szereti kiforgatni a konzumtársadalom szimbólumait, hogy az eredeti funkciójuktól megfosztva művészeti alkotásként értelmezze azokat újra. Úgy véli, a művészetben végtelen lehetőség van, az alkotóknak csupán kísérletezni kell.
