Az idős emberek nyugdíjba vonulásával lezárul egy fontos életszakaszuk, és ennek alakítására utólag már nincs módjuk. A nyugdíjuk kiszámításakor sem a figyelembe vett öregségi nyugdíjalapot képező életkereset mértékére, sem a megszerzett szolgálati idő hosszára nincs többé befolyásuk.
Sokak ekkor teszik mérlegre az elmúlt 40-50 év tanulmányait, pályaválasztását, munkahely-változtatásait, esetleg a családalapítást, gyermekvállalást, talán az általuk követett életmódot. Végiggondolják, hogy szabad akaratból, vagy külső körülmények, esetleg kényszerek hatására születtek-e meg az életüket meghatározó döntéseik. A Magyar Államkincstár pedig az aktuálisan hatályos jogszabályok alapján – amelyek az elmúlt évek során folyamatosan változtak – meghozza az idős emberre vonatkozó nyugdíj megállapítási határozatát.
A nyugdíjasoknak jogos elvárása az, hogy amint ők is mindvégig hozzájárultak a nemzeti jövedelemhez, úgy a nyugdíjuk mértékében is jelenjenek meg a „időskori megélhetést”, az „időskori létbiztonságot” garantáló források. (Magyarországon "az időskori megélhetés biztosítását a társadalmi szolidaritáson alapuló egységes állami nyugdíjrendszer /.../ segíti elő.” Alaptörvény XIX. cikk.) A jelenlegi nyugdíjrendszerben a tapasztalatok szerint több mozzanatot méltánytalannak tartanak az érintettek.
1. A keresetek és a nyugdíjak közötti szakadék nő: az átlagos nettó keresetek növekedéséhez kell igazítani a nyugdíjak év eleji emelését.
Magyarországon a jövőbeni bérek és keresetek alakulására jelentős hatást gyakorló minimálbér-tárgyalásokon hagyományosan a kormányon kívül a munkaadók és a munkavállalók szervezetei vesznek részt. Az egyeztető megbeszéléseken a felek áttekintik: a várható GDP, a munka termelékenysége, a tervezett infláció, a prognosztizált adókörnyezet adatait, valamint az állami működés hatékonysága remélt javulásának mértékét.
Miután a bértárgyalásokon a nyugdíjasok életkörülményeinek alakulása általában nem kerül szóba, ezért a munkavállalók számára örvendetes bérnövekedést nem szokta követni a nyugdíjasok pozíciójának javulása. Míg 2009-ben a nettó átlagkereseteknek 69,1 százaléka volt az átlagnyugdíj, addig 2021-ben ez az arány már csak 49,2 százalék volt. Amennyiben a nemzeti össztermékből nyugdíjakra fordított összegek arányát vizsgáljuk, akkor azt láthatjuk, hogy az a fenti időszakban a GDP 11,3 százalékáról 7,8 százalékára csökkent.
Az idősek helyzetének romlása jelentős. A fenti adatokból egyértelműen látszik, hogy az utóbbi időben a nyugdíjasokra fordított összegek jelentősen csökkennek. A hátrányok abból adódhatnak, hogy az év eleji nyugdíjemelés jelenlegi gyakorlata során csupán egyetlen viszonyítási alaphoz (tervezett infláció) igazítva határozzák meg az emelés mértékét. A szakértők szerint a nyugdíjasok azzal járnának jobban - és az lenne a méltányos is -, ha a jelenlegi inflációkövető nyugdíjemelés helyett visszatérnénk a kilencvenes években alkalmazott, azaz a bérnövekedést követő év eleji nyugdíjemelés gyakorlatához. Jegyezzük meg: az ilyen vetítési alapra való átállás kedvező hatásait már felismerték az országgyűlési képviselők (és a képviselői tiszteletdíjához kapcsoltan honorált további felső vezetők), a Nemzeti Bank vezetői, sőt az Agrárkamara irányítói is, és így kapják a fizetésüket.
2. A nyugdíjba vonulás időpontjától függ a nyugdíj nagysága: az ugyanazon életút alapján megállapított nyugdíjak közötti különbségeket mérsékelni szükséges.
A szakértők régóta rámutatnak arra az igazságtalanságra, hogy ugyanolyan életút (hasonló végzettség, hasonló beosztás, hasonló szolgálati idő stb.) mellett a négy-őt évvel később nyugdíjba vonulónak 25-30 százalékkal magasabb a nyugdíjuk. A kialakult helyzetnek elsődlegesen az az oka, hogy a nyugdíjba készülők 1988. január 1-től elért keresetét a mai értékre korrigálják (valorizálják = felértékelik, szintre hozzák), míg a korábban nyugdíjba vonulók ellátmányát „csak” a következő évi becsült fogyasztói áremelkedés mértékével módosítják. (Ha kalkuláció hibás volt, akkor év közben korrigál a kormány.)
Miután 2022 első félévében mind a bruttó, mind a nettó átlagkeresetek 18 százalékkal nőttek az előző év azonos időpontjához képest, így - egy bonyolult képlet alkalmazásával – a nyugdíjba vonulóknál alkalmazott valorizációs szorzó 8,7 lett. A megoldás az lehetne, ha a jelenlegi nyugdíjasok ellátmányát minden évben a reá irányadó évek és keresetek figyelembevételével „valorizálnák”.
3. A nyugdíjak és nyugdíjak közötti különbségek nőnek: a magas és az alacsony nyugdíjak közötti távolságot csökkenteni kell.
A mai nyugdíjrendszer méltánytalanságával kapcsolatban leggyakrabban azt a gyakorlatot említik a civil szervezetek képviselői és a szakértők, hogy a nyugdíjak megállapításakor az induló nyugdíjak között meglévő különbségek - az évenkénti százalékos emelés következtében - évről-évre tovább növekednek. A KSH adatai alapján a legalsó és a legmagasabb kategóriákban lévőknek a százalékos emelés 2015-ban (1,8 százalék) havi 4680 forint, míg 2022-ben (14 százalék) már havi 36500 forint növekedési különbséget jelentett. A nyugdíjasok közötti különbség a százalékos nyugdíjemelés miatt évről-évre nő, azaz folyamatosan nyílik a nyugdíjolló.
A rossz gyakorlat következtében létrejött a „kiváltságosok” és a „nyomorgó nyugdíjasok" tábora. Történik ez annak ellenére, hogy az Alkotmánybíróság már többször megerősítette, hogy a nyugdíjrendszer a „szolidaritáson és a szociális kiegyenlítésen nyugszik”. Ezen helytelen gyakorlatot szóvá tette az EU Bizottság legutóbbi jelentése is, amikor a nyugdíjrendszerben történő korábbi változásokról azt írja, hogy azok „fokozzák a nyugdíjasok közötti egyenlőtlenségeket.” Egyúttal a nyugdíjrendszer tervezett - habár idehaza kevéssé kommunikált - reformjával kapcsolatban megállapították: „a javasolt intézkedés célja, hogy megfelelő nyugdíjakat biztosítson az alacsonyabb jövedelmű nyugdíjasok számára, és ezáltal javítsa a nyugdíjrendszer méltányosságát.”
4. Az átlagnyugdíj különbsége a települések és a nemek között növekedik: ezt a nyugdíjkülönbséget csillapítani kell.
Folyamatosan napirendre kerül a különböző településeken élő idős emberek átlagnyugdíja közötti eltérés igazságosságának kérdése. Annak van ésszerű magyarázata, hogy a társadalom korábbi területfejlesztési politikája (a közpénzen létrehozott: munkahelyek, oktatási és kulturális intézmények, infrastruktúra fejlesztések, bérellátások stb.) eredményeként - a kedvezőbb átlagkeresetek következtében - az induló átlagnyugdíjak valahol magasabbak lesznek. Budapesten 2021-ben az öregségi nyugdíjban részesülők átlagos ellátása 195983 Ft/fő/hó, míg a mórahalmi járásban élő idősek csak 124860 Ft/fő/hó juttatásban részesültek. (A különbség havi 71123 forint.) Ha évekre visszamenőleg vizsgáljuk az adatokat, akkor sem kapunk kedvezőbb képet: a különbség 2013-ban 25 százalék volt.
Amennyiben a nemek közötti átlagnyugdíj eltéréseit is nagyító alá helyezzük, akkor is indokolatlan különbségeket tapasztalhatunk. Az induló nyugdíjak közötti eltéréseket részben ugyancsak magyarázhatjuk a fent említett, korábbi társadalompolitikai intézkedések következményeivel. Innen is eredhet, hogy 2021-ben a öregségi nyugdíjban részesülő férfiak átlagos ellátása 179591 Ft/fő/hó, míg a nők esetében 155356 Ft/hó/fő volt.
Az viszont nehezen indokolható, hogy az induló nyugellátás közötti távolságokat - mind a települések, mind a nemek között - az évek során konzerválja a rendszer.
Az persze elfogadható, hogy az egyén a munkavállalói időszakában más és más társadalmi hasznosságot jelenített meg (jó esetben ezt tükrözték a keresetek), és ezt az induló nyugdíj nagysága megállapításakor is érvényesítették. Ugyanakkor minden nyugdíjas egyazon, homogén csoportba tartozik, melyben az állami költségvetésből biztosítják számára a méltó időskor feltételeit: ilyenkor már indokolatlan a folyósított ellátásokban meglévő különbségeket tovább növelni.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.