Pillantás a kilencedikről
Térjünk csak vissza ahhoz a gondolathoz, amelyet új ideológia vezérfonalként Orbán meghirdetett. Nem a Balázs, a Viktor. Balázs csak elkezdte értelmezni, bővíteni, és abba az irányba élesíteni, hogy az minél inkább magyarellenesnek mutassa be a hazai ellenzéket – egységesen: baloldalt –, és a nemzeti érdekek letéteményesének a kormánypártokat. Ahogy ők fogalmaztak: keresztény, nemzeti, szuverenista. Mármint a a Fidesz, illetve maga a miniszterelnök.
Hogy ezeknek a kifejezéseknek önmagukban van-e értelme, felesleges megvitatni. Tudjuk, hogy mi a szándék;
egy olyan nacionalista érzelemvilág kialakítása, amely – kétségkívül – nagyon sok magyar embert szólít meg, ráadásul azzal a szándékkal, hogy ugyanezzel a mozdulattal – mondattal – nagyon sok magyar embert ki is szorítson.
Orbánnak időről időre megjelennek általános világ-értelmezései, többnyire ezeket Tusványoson szokta előadni, hogy ezt a mostanit mi indokolta, még nem találtam rá megfejtést. Mint ahogy arra sem, hogy a zárt körben elmondott beszédét miért a politikai igazgatója magyarázza, igazgatja folyamatosan, építgeti a hívek számára útmutatóként. Nem könnyű a szöveg, nem is minden pontján érthető, inkább csak a hangzása az, ami segít, eligazít. Ki a magyar mostanság – nagyjából így tudnám összefoglalni. Feltehetően a dollárbaloldal fogalomköréből nőtte ki magát; olyan ellentétpárt véltek megtalálni, ami élesebb határvonalat húz a politikai oldalak közé, és végképp kizárja magyarságból az ellenzéket (a Mi Hazánkat, gondolom, nem…) Orbán Balázs interpretációja szerint ez a dollárbaloldal hidegháborús logika mentén gondolkodik, fel akarja számolni a kereskedelmi útvonalakat, a blokkosodás feltétlen híve, és ezzel kárt okoz. O.B. ennél azért tovább is lép, úgy véli, hogy aki ezt nem látja be – mármint a fenti, amúgy értelmetlen állításokat –, az nem magyar szemüvegen keresztül nézi a világot. Vagyis Orbán, nyilván mindkettő, ezzel a felütéssel azonnal be is szünteti a vita lehetőségét, állításaikat nem lehet sem árnyalni, sem más nézőpont szerint megközelíteni, hisz aki ezt teszi, már nem is magyar.
Igen ám, de az Orbánok (?) nem érik be a jelen történesek magyarosításával, illetve magyartalanításával, visszalépnek a történelemben is. Azt állítják ugyanis, igyekszem pontosan idézni, hogy hazánk mindig a történelem magyar oldalán állt. És bármilyen megengedők is vagyunk a korábban idézett zagyva ideológiai törmelékkel szemben, itt muszáj egy kicsit lehorgonyoznunk. Vajon tényleg ilyen mértékben átírható a múlt? Nem akarnék bővebb történelmi elemzésekbe belevágni, éppen csak, a felszínen karcolnám meg történelmünk nem éppen legszebb lapjait. Kiknek szól egy ilyen állítás? Kik képesek elfogadni a tételt, miszerint mi – hazánk, oh – a történelem magyar oldalán állt? Így történt volna az első világháború idején, és így a második világháború során? A holokauszt, a Horthy-korszak, a Szálasi éra valóban a magyar érdekeket szolgálták? Tényleg az lenne a magyar oldal, hogy az akkori kormányzat hathatós közreműködésével több, mint félmilló ember veszett oda a koncentrációs táborokban? Ez volna a történelem magyar oldala? Erre legyünk büszkék?
No, de uraim...