Kétszáz éve születtem én,
Szilveszter s Újév éjjelén.
Ide-
Oda
Ballagott ökrös szekerünk,
Nem tudtuk, hol is lehetünk.
Hajnal
Hasadt
Puszta fölött, s felsírtam ott.
Én az Alföld fia vagyok,
Az ám,
Hazám!
Kétszáz évem úgy elszaladt,
Szempillantás idő alatt,
Mint a
Tinta
Száradt a szomjas papírban,
Verseimet midőn írtam
Magam
Magam.
Aggódtam érted, szent hazám,
Harcoljál, magyar, szaporán!
S véged,
Német!
Írtam, hogy felül a gálya,
De alul a népek árja!
A hont
Kivont
Karddal óvtam, ha jött a baj,
Dalom szólt, hogy talpra magyar!
Szabad
Marad
Szellemem, s ha elér a vég,
A szívem lánglobogva ég.
Hosszú
Bosszú
Kísérti mind a gyilkosom,
Ha majd sírban lesz vánkosom,
Alant
A hant.
De ameddig meg nem halok,
Addig szólnak még a dalok,
Szabad
A hang.
Szerelemről, szabadságról,
E kettő utáni vágyról,
Vitéz
A kéz.
S ha halni kell, harc mezején,
Kívánom, ott haljak meg én.
Testem
Vesszen
Bár el, s temessék bárhova,
Nem pusztíthatnak el soha.
Dicső
Jövő!
