A Színházi Kritikusok Céhe többfelől kapott kritikát amiatt, hogy az idei díjainál csak néhány, főleg budapesti társulatot és leginkább a Katona József Színházat preferálja. Ez az észrevétel részben jogos, dolgozunk is az értékelési rendszer reformján. Ám ha külön külön megnézzük a Katona díjazott előadásait, nem szorulnak különösebb védelemre. A legjobb előadás címet megosztva a Káli holtak és a Melancholy Rooms kapta. Utóbbit a saját szavazólapomon én is a legjobb előadásnak jelöltem. A fiatal rendező, Tarnóczi Jakab munkája mindenképp elüt az átlagtól. A szöveg nélküli, a zenét, a mozgást, a gesztusokat előtérbe helyező produkció, lassan bomlik ki, de amikor ez megtörténik, onnan a szabadsága és a színészközpontúsága miatt óriási élményt ad.
Tarnóczi egyébként szinte berobbant a Katonába, hiszen kiemelkedő az Isten, haza család című rendezése és ha a naptári évet tekintjük, akkor meg kell említeni az újabb családtörténetét a Kamrában decemberben műsorra tűzött Magányos embereket, amely egy nálunk eddig nem játszott Hauptmann darab átdolgozása. A Káli holtak Térey János regényéből született, Dömötör András rendezésében. Az utóbbi időben sokat külföldön dolgozó rendező hatásosan és a saját inspirációit is felhasználva szórakoztatón, mégis rendkívül tanulságosan beszél a színházi és filmes lét abszurditásairól. Szerencsére azért a Katonán kívül is van színházi élet, ha maradunk Pesten és mondjuk a kortárs szövegeknél, akkor számomra szintén fontos előadás volt Háy János Elem című dialógusa a Szkéné Színházban.
A szerző önmagával is rendkívül kegyetlen darabjában a párkapcsolat, a bizalom, a megcsalás és nem utolsósorban a gyász útvesztőit, öngyötrő feloldozását tárja elénk. A kétszereplős produkcióban Kerekes Éva és Mucsi Zoltán is magával ragadó. Kerekes Évát ezért az alakításáért a legjobb színésznő díjára jelöltem. Az alakítása annyira plasztikus és természetes, hogy azt hiszem, ilyen szintű színpadi jelenléttel ritkán találkozik a színháznéző. Ha már megemlítettem Mucsi Zoltánt és maradunk a naptári évnél, akkor ki kell emelni az Átriumban a Hannibál tanár úr című előadásban nyújtott alakítását, hiszen Nyúl Béla szerepében szinte eszköztelenül játssza el remekül a hatalom által bedarált és a saját nézeteit feladni kényszerülő tanárt. És ha már Átrium, akkor érdemes megemlékezni arról, hogy ezt a magánszínházat a közönség adományai tartották életbe. A színházi szférában is megjelent tehát a közösségi finanszírozás, mint hogy komoly segítséget kapott a nézőktől a Pintér Béla Társulat és a miskolci társulat is.
Haumann emlékezete
A színészi alakításokat tekintve és még mindig Pestnél maradva, kiemelném ifj Vidnyánszky Attila játékát a vígszínházi Sirályban és A kastélyban. A fiatal színész már többször bizonyította, hogy miként képes színészileg jelen lenni az ezerkétszáz nézőt befogadó hatalmas körúti teátrumban. A Sirálynál egy kamerával a színházi előtérbe, sőt még az utcára is kiment és kivetítőn láthattuk amit csinál. A kastélyban pedig mindenhova felmászott, lezuhant, nem ismert lehetetlent. De Bodó Viktor rendezését nem csak miatta érdemes megnézni. Béres Attila nem először rendezte meg a Kabarét, legutóbb a Vígszínházban vitte színre kettős szereposztásban. Szilágyi Csengével a főszerepben azon a május végi estén láttam, amelyiken a hírekben bejelentették Haumann Péter halálát. Haumann játszott korábban a Kabaréban a Centrál Színházban, emlékezetesen formálta meg Schultz urat. Szilágyi Csenge egy szűkebb körben a színházban elmesélte, hogy aznap azt hitte, hogy Haumann Péter a nézőtéren ült, mintha őt látta volna a nézőtéren, ezért az utolsó dalt neki énekelte. A tapsrendben viszont Kern Andrástól tudta meg, hogy Haumann meghalt. Én pedig, amikor kiléptem a nézőtérről láttam meg a telefonomon a hírt. Haumann Péter távozása óriási veszteség ebben a színházi évben.
Vonzó társulati erő
És még mindig Pest és már látom, hogy ebben az írásban is aránytalanul túlsúlyba kerül. Nem beszéltünk ugyanis a Stúdió K Heilbronni Katica című előadásáról a címszerepben Pallagi Melittával, vagy ugyanitt a Tigrisről, benne Fodor Tamásnak és a színház csapatának nagyszerű teljesítményéről. Bátor és unikális Göndör László jelenléte a Nagymamával álmodtam című előadásban. Figyelemre méltó a Centrál Színházban Alföldi Róbert hírolvasója a Network című darabban és szintén kiemelendő Bíró Bence Magyar tenger című darabja, amit nyáron olvastak fel Szentendrén és novemberben már műsorra is tűzték Alföldi Róbert rendezésében a Révay utcában.
A téma és a produkció színvonala miatt fontos Csábi Anna rendezése a Minden negyedik, amelyben arról mesélnek személyes történeteket a szereplők, hogy Magyarországon minden negyedik terhességet követően valamilyen okból az anya elveszíti a gyermekét, még mielőtt megszületne. Most nincs játszóhelye a produkciónak, de jó lenne, ha ismét befogadóhelyre lelne.
Vidékre utazva mindig nagy kedvvel megyek Miskolcra, ebben az évben is szerettem a Mohácsi János által színre vitt Hermelint, vagy a Falu rosszát, a Béres Attila által rendezett Nórát, mint ahogy fontos előadás a Tartuffe is Harsányi Attila címszereplésével Rusznyák Gábor rendezésében.
Kevéssé csalódik a hivatásos színháznéző, ha Tatabányára veszi az irányt, hiszen mint ahogy Miskolcon itt is remek társulatot találunk. Érvényes és felkavaró olvasat Guelmino Sándoé, aki Székely Csaba 10 című drámáját vitte színre és ugyancsak markáns előadás Sebestyén Aba rendezése, Ivan Viripajev Részegek című műve, amelyben szintén megmutatkozik a tatabányai együttes ereje. Pécsen Zsótér Sándor rendezésében láttam a Bűn és bűnhődést, nagyszerű volt benne Rába Roland, aki a vizsgálóbírót alakította bravúrosan. Szolnokig sem kellett elmenni, hiszen a Városmajorba is felhozták a Sirályt, Székely Kriszta rendezésében. Ami komoly jelentőséggel bír, hiszen hosszú ideig nem válogattak be szolnoki előadást különböző seregszemlékre. Érdemes a dunaújvárosi előadásokat is nyomon követni, ahol más izgalmas produkció mellett Czajlik József vitte színre Barta Lajos Szerelem című művét, egyéni megközelítésben.
Határon túli bravúrok
Akkor most néhány szó a határon túli előadásokról. A kisvárdai fesztiválon meghatározó élményt jelentett számomra A marosvásárhelyi teátrum A doktor úr című előadása Keresztes Attila rendezésében. Az előadás egyik óriási ötlete a dalok előadásának módja. Bokor Barna ugyanis a zenekar tagjaként oldalról szinkronizálta a színészeket, akik tátogtak a színpadon. Az előadás, mint ahogy nyáron írtam virtuózan kacagtató, akár francia bohózat is lehetne, ám mégis visszaköszön a molnári világ, csakhogy nagyon tágasan, a néző asszociációit teljesen szabadon hagyva.
Novemberben csaknem tíz napot tölthettem a kolozsvári Interferenciák Nemzetközi Fesztiválon, ahol számomra a legemlékezetesebb előadást ifj. Vidnyánszky Attila rendezése a Kodályról és Bartókról szóló Ifjú barbárok jelentette. A Gyulai Várszínház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciója egy csúcsra járatott, három órás zenés, táncos produkció, nagyon sok ötlettel és bravúros megvalósítással. Jó lenne, ha nem kellene Kolozsvárig menni érte, de ha addig kell a közelgő 2023-ban az is komolyan megfontolandó.
