Első hét. A Covid csillapodása után derűsen fordulunk 2022-be. „Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet!” Az ellenzék rövidesen elsöpri a tizenkét éve tartó orbáni országabúzálást. Tűkön ülve várjuk a tavaszt, ami lenge fuvallattal fújja el Magyarország XIX. századi, áporodott levegőjét.
Harmadik hét. Az USA Nemzeti Archívuma rádöbben, hogy Donald J. Trump volt amerikai elnök 15 doboz dokumentumot elvitt a Fehér Házból. Mi ez ahhoz képest, hogy egy évvel korábban 187 percen át nézte tétlenül, hogy a megzakkant hívei és közepesen buggyant QAnon-sámánisták randalíroznak a kapitoliumban? Trump később visszaadta a dobozokat, bár állítólag még hetekig duzzogott, és erőből golfozott.
Ötödik hét. A orosz erők az ukrán határnál szertelenkednek. A háború nyolc éve tart, és eszkalálódással fenyeget. Orbán Viktor Putyinhoz látogat, és távcső nélkül is ellát a tárgyalópartneréig. De ez a távolság nem az ő asztala. Előrehajol. Putyin hátra. Az ötórás tárgyalás részletei nem ismertek, de elemzők szerint ennyi idő pikoló csájához sok, az orosz diktátor őszinteségi rohamához kevés. Orbán békegalambként ünnepelteti magát idehaza, szerinte nincs kánya a vetésben. Ezt a háborút is jól megúsztuk! Béke-Nobel jogerős. A vonatkozó tréfa szerint Putyin már rég átvehette volna, de tankkal nehéz parkolni Stockholmban.
Nyolcadik hét. Oroszország megtámadja Ukrajnát. Nácitlanítani akarnak emberhalált okozó területszerzés eszközével. A villámháború elakad, és fejbe kurjantja az agresszort (vö. BadaDada előadásában a Szabó Rozáliát… kezdetű melodrámát). Putyin ismerős bizonyosságot szolgáltat az antik bölcsességre, miszerint minden náci lótetű, de nem minden lótetű náci, és egyébként is, Pásli domoj, töki!
Tizenharmadik hét. Egy csomai szavazatszámláló a születésnapján vág neki a mozgóurnázásnak. Mintha dróton húznák, úgy gyűjti be a kizárólag fideszes voksokat. „Szívás”, gondolja a metsző szélben, de reménykedik este tízig. Akkor dől a kardjába. Felrémlik előtte a 2030-ig tartó Orbán-rendszer, és a kedélyes hentesmunka egy amszterdami vágóhídon. „De inkább folytatom az 52 heti abszurdot.”
Harmincadik hét. „Egymással hajlandóak vagyunk keveredni, de nem akarunk kevert fajúvá válni” – mondta Orbán Tusványoson, fajelméleti munkásságát a tengerszinthez képest háromszáz méterig mélyítve. „Nem szexelek fideszessel” – szól az idevágó riposzt, amit persze diszkrét fenntartásokkal kezelünk, hivatalból.
Harminckettedik hét. A Visnél lerobbant Orbánékat megmenti egy adriai hajós, Mr. Giovanni Gatto, a kiváló üzletember. Az adriai hajóst azóta nem látták.
Harmincnegyedik hét. Orbán Viktor foltos trikóban feszít Németh Zsolt mellett Horvátországban. Izgatott nemzeti foltmeghatározás veszi kezdetét a közösségi médiában. Új magyar vármegyét fedezett fel a dicsőségesen visszavert tatárjárás hiteles történetét kutató Rákay Philip keleten? Felcsúti halastótervrajz hattyúhíd nélkül? Lastovói pörköltszaft tintahalágyon? A bekezdés végére százmilliárd eurós támogatásból létrejövő Nemzeti Pólófoltkutató Insztitut szerint bármi lehet, esetleg akármi, de előbb-utóbb biztosan ősi magyar jelképpé válik egy ugró csodaszarvas fölötti csillagösvényen.
Harmincötödik hét. Orbán Viktor megőszült, borostás képet posztol zavarba ejtően mintás ingben. A Cosa Nostra siracusai kápója bretagne-i szerzetesrendben talál menedéket. Erich von Däniken elégedetten nyugtázza az idegenek időutazásáról vallott látomásait. Karácsony Gergely összevágja, elégeti, mocsárba dobja, majd ismét elégeti a zavarba ejtően mintás ingét. De már késő, az internet nem felejt, pedig mit nem adnának érte a hibát hibára halmozó politikusok! Orbán ezt mondta 2005-ben: „Most már isten bizony, hogy meg kellene csinálni, mert lassanként nevetségessé válunk. És egy nevetséges ország, amelynek a belső viszonyai kiszámíthatatlanok, amely a saját céljait sem tudja tartani, az egy bizonytalan ország.” Az euró bevezetéséről mondta ezt, ami a horvátoknak holnaptól sikerül. Igaz, ők akarták. Orbán gyenge forintot akar. Jaj, hiszen erre is emlékszik az internet: „Gyenge forintot csak gyenge emberek akarhatnak.” 2004-ből. Még hogy Pataky Attilát vitték el az ufók!
Harminckilencedik hét. Kirúgják a Kölcseyben végzős osztályt tanító Palya Tamást, később további tizenkét tanárt. Az értük való kiállás felemelő. A magyar genetikai szekvenciákba tragédiájukban is hősies, erős, szép, becsületes, maradandó szálak fonódnak hosszú idő után.
Negyvenhetedik hét. Nagy többséggel elfogadta az Európai Parlament azt az állásfoglalást, amely arra szólít fel, hogy zároljanak nagyjából 3000 milliárd forintnyi, Magyarországnak járó támogatást. Mivel a NER-t hizlalják a források, ez jó hír. Közvetlenül az érintetteknek kellene megkapniuk. Az lenne a még jobb hír.
Ötvenedik hét. „Fehér, keresztény, európai értékeket képviselő ország lett a világbajnok. Hajrá, Argentína!” – írja Németh Szilárd, mint aki nem ennek a bolygónak tanulta a történelmét. „Az argentin válogatott, ahogyan az argentin emberek, a mesztic Amerika értékeit képviselik, és elutasítanak mindenféle faji, vallási, nemi és társadalmi diszkriminációt” – reagált Hernán María Patiño nagykövet.
Ötvenegyedik hét. Ákos előadó Mandiner-interjúja szerint „béke várhatóan akkor lesz, ha az amerikaiak úgy döntenek, hogy ez a húzás nem jött be, és leállítják a hadiszállításokat”. És az agresszor megszánja a fegyvertelen ukrán népet, Isten nevében visszavonul, és feladja magát a hágai bíróságon? Oh, „csacsi, öreg medvém”, a medve nem csacsi, még ha öreg is, szegény feje.
Ötvenkettedik hét. Viccen tízévente nevetek. Meg úgy általában is Terry Gilliam vagy Graham Chapman kell hozzá, amikor magával birkózik Hollywoodban, vagy Bödőcs, Kőhalmi. Vagy – már bocsánat a fentiektől – Kósa Lajos. De ez!
„Orbán Viktor az Úrhoz, vélhetően közvetlenül az előtt, hogy – ember! – most jönne ki a templomból.
– Istenem! Rengeteg pénz hiányzik az államkasszából! Mit tegyek?
– Tedd vissza, fiam!”
Ez a sutka ötven éve és ötven nyelven is elhangozhatott már. De a hatalom korruptsága időtlen. És helytelen.
