„Nagyon rendes nevelőim voltak, tényleg volt olyan is, akinek kimehettem a házába hétvégére, valahogy kivételes helyzetben voltam. Jó kapcsolatot tudtam kialakítani velük, mert erős volt bennem ez a kötődés, vagy micsoda. És hát ugye kihez kötődjek, hogyha nem a nevelőmhöz, aki nevelt. Aztán úgy tíz éves korunkban elkerültünk lakásotthonba, hogy családiasabb környezetben nevelkedjünk. Na ott elszakították ezt a történetet, bántalmazások sorozata indult el, sokszor sorba kellett állni a tenyeresekért. Piroska néni, a lakásotthon igazgatónője mindig a fakanállal ütött. Ki kellett nyújtani a tenyeremet és így... – így kezdődik a Kiállok magamért! című előadás.
A darab egy immár több mint hat éve rendszeresen játszott másik produkció, a Kiállok érted optimizmusra sarkalló folytatása. Az első rész fő témája a fiatalkorú prostitúció, az áldozattá válás folyamatát vizsgálja nevelőszülőknél és gyermekotthonokban felnövő, nehéz sorsú fiatal lányok élettörténetén keresztül. Az előadással bejárta az országot a társulat, és az ezeket követő drámafoglalkozásokon merült fel, hogy a kockázatok bemutatásán túl fontos lenne kiutat is mutatni, hiteles, pozitív példákkal szolgálni az érintetteknek. Így született meg a Kiállok magamért! projekt.
Ez utóbbi tizenegy állami gondoskodásban felnőtt emberrel, a színészek által készített életinterjú alapján jött létre, ezek szövegéből írt darabot Czukor Balázs. A tizenegy történet közül három sors fejezeteibe enged bepillantást az öt színész: Feuer Yvette, Háda Fruzsina, Kőszegi Judit, Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztina.
A KVTársulat, a Láthatáron Csoport a KuglerArt Szalon közös produkcióját a hagyományos helyszín: gyermekotthon helyett ezúttal a Híd Szociális, Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központban láthatta néhány néző, köztük hátrányos helyzetű fiatalok, szociális dolgozók és kívülállók.
Színház volt, szinte színházi eszközök nélkül, civil ruhában, átlagos székeken ülve egy-két elnagyolt kellékkel: óriási telefonkagyló, hatalmas rongybaba, vagy a vágyott grandiózus tábla csokoládé. Mindegyik jelzésértékű csupán, mégis mesél egy egyáltalán nem mesés világról. Nincs is szükség többre az önmagukban is sokatmondó monológok mellé. Megismerhetjük a fiatal nőt, aki gyerekként lett anya, a szociális munkássá vált fiút, és a másik fiút, aki reménytelennek tűnő helyzete ellenére szakmát tanult, egyetemet végzett, újabb egyetemre jár, és rendőrként segít többi között mai sorstársain. Három egyszerű történet jelenik meg előttünk, talán még nem is a legcifrábbak a gyermekotthonosok sztorijai közül.
„Én azért nem voltam ”megfelelő” számára már kilenc hónaposan sem, mert amikor például velem állapotos volt, akkor apám lelépett. Ennek van egy lelki hozadéka, hozzám kapcsolta, és nem tudott ezzel megbarátkozni. (…) Láttam, hogy pont ezek a tizennégy és tizennyolc korú fiatalok, akik mondjuk úgy, hogy a pengeélen táncolnak, és nem tudják, merre fognak lezúgni. Ezek a fiatalok leginkább befolyásolhatóak. Nem csak negatív, hanem pozitív irányba is. Tudom, mert volt két srác is, akik úgy kerültek oda, hogy szívtak, drogoztak, mindent csináltak. Utána mellém csapódtak, és szépen, amíg ott voltunk együtt, addig abszolút megváltoztak. Amint én kikerültem a rendszerből, az egyikkel például tragédia történt. A másikkal is… Hát, tudom, hogy milyen életet él.” - olvashatók a Kiállok magamért! online könyvtárában D. Tóth Norbert rendőrtiszt mondatai, amelyeket ő maga személyesít meg azzal, hogy a társulattal járja a gyermekotthonokat és az előadást követő beszélgetések aktív résztvevője.
A Híd Központ terméből a szereplők egy időre kiküldték a felnőtteket, tapasztalataik birtokában azt gondolva, hogy az érintett fiatalok szabadabban beszélgetnek vigyázó fülek és szemek nélkül. Nem tudjuk, hogy az alatt a negyedóra alatt mi történt, de visszatérve egy már-már oldott beszélgetésbe csöppenve hallgathattuk a további kérdéseket és válaszokat. A fiúról, aki miután egy hétvégére visszatért a kollégiumból, láthatta testvéreit, akik harmadnapja nem ettek, így aztán fogta őket, és meg sem álltak egy debreceni családsegítőig. Ahonnan az ott dolgozó munkatárs se szó se beszéd egy étterembe vitte őket. Máig emlékeznek arra a rántott húsra és sült krumplira…
Állami támogatás nélkül
A produkciót januárban a Cseppkő Gyermekotthonban adja elő K.V. Társulat, a Láthatáron Csoport, ám a további országjárás bizonytalan, a folytatáshoz várják a támogatók jelentkezését.
D. Tóth Róbert nincs meghatódva önnön nagyságától. Mesélt hétköznapi, ám a gyermekotthonok világában idegeneknek elképesztő történeteket az életéről, a kőműves főnökéről, aki segített neki szakmát tanulni, válaszolt többek között a kérdésre: milyen érzés otthonos gyerekkel szemben intézkedni. „Rengetegszer elhangzott az a párbeszéd: „Dehát ezt maga, rendőr úr, úgysem értheti.” Nagyon sokszor. Volt, hogy egyszerűen ránéztem. Volt úgy, hogy azt mondtam, hogy figyelj csak, voltam én is állami gondozott.” - olvasható szintén a vele készült interjúban. Beszélt testvéreiről, arról, akiről még nem dőlt el, hogy jó útra tér-e és azokról is, akik beilleszkedtek a társadalomba. Magáról sem mondta, hogy sosem ingott meg, és azt sem, hogy könnyen jutott odáig, ameddig: család, munka, megbecsültség. Hitelesen motiválva az őt kérdező, még bizonytalan helyzetű fiatalokat, és tartalommal megtöltve az előadás címét: Kiállok magamért!
Infó: Kiállok magamért online könyvtár: https://kiallokmagamertkonyvtar.netlify.app/
Nehéz helyzetben a gyermekvédelem is
A tavalyi évben 21 041 gyermek élt gyermekvédelmi szakellátásban, mintegy 300-zal többen, mint 2020-ban. Közülük több mint 6 ezren gyermekotthonokban, mintegy 15 ezren pedig nevelőszülőknél nevelkedtek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi adatközlése szerint. A gyermekvédelmi szakellátás évek óta szinte ugyanazokkal a problémákkal küzd: munkaerőhiány, a szakemberek pályaelhagyása, nem megfelelő anyagi és tárgyi feltételek. Minderre az alapvető jogok biztosa, valamint a Hintalovon Gyermekjogi alapítvány is többször felhívta a figyelmet.
A szakemberhiány oka és egyben okozója is a gyermekvédelemben dolgozók túlterheltségének, a KSH adatai szerint a gyermekotthonokban és a lakásotthonokban engedélyezett álláshelyek több mint 10 százaléka volt betöltetlen. Különösen nehéz helyzetben voltak a speciális ellátást nyújtó intézmények, ahol minden negyedik álláshely maradt betöltetlenül. A szakemberhiány problémáját tovább árnyalja, hogy az országban dolgozó 5,7 ezer nevelőszülő közül mindössze 14-en nyújthatnak ellátást speciális szükségletű gyermekek számára.
A gyermekvédelem területén az egyházak szerepvállalása is évről évre növekedik. Míg 2010-ben a nevelőszülőknél elhelyezett gyerekek 7 százaléka került egyházi fenntartásban lévő hálózathoz, 2019-re ez az arány mintegy 50 százalékra emelkedett. Az egyházi fenntartású gyermekvédelmi intézmények aránya 2021-re elérte a 60 százalékot.
Bár az államnak törvényi kötelezettsége, hogy minden családjából kiemelt 12 éven aluli gyermeket nevelőszülőnél helyezzen el, a KSH legutóbbi adatai szerint a 3 éves koralatti, szakellátásban részesülő 2420 gyermek közül is 206-an gyermekotthonban éltek. A 0-12 hónapos, szakellátásban élő gyerekek száma korábban 700-800 fő között mozgott, 2021-re azonban 923 csecsemő élt gyermekotthonban vagy nevelőszülőnél.
A szeretet képes gyógyítani a traumákat