Nem volt semmi célzatosság abban, hogy Farkas Róbert Hevesen, a zenei általános iskolába kezdett járni – csakúgy, mint két bátyja –, egyszerűen ez volt a közelben, ez volt adott. Itt találták meg a zeneiskola „toborzói” és lelkesen jelentkezett zongoraszakra. Valahol találkozott már a hangszerrel, megtetszett neki, pedig a családi környezetben cimbalmot, hegedűt, gitárt látott leginkább. Bár drága volt a hangszer, szerencsés döntés volt a választás, hiszen a zongorán sok szólamot kell tudni játszani, csakúgy, ahogyan a karmesternek is sok-sok szólammal akad dolga a partitúrában. Voltak rosszabb, jobb tanárai, de a harmadiknak, Bárány Csillának szenvedélyes viták után sikerült megértetnie vele, hogy megéri, ha gyakorol.
„Megkedveltem a zongorázást, kialakult az az érzés bennem, hogy zenész szeretnék lenni, de a karmesterség akkor még eszembe sem jutott” – emlékszik vissza Farkas Róbert. Szolfézsból viszont bőven voltak pótolnivalói, ezt azonban olyan sikerrel teljesítette, hogy a zenei szakközépiskolába szolfézs szakra jelentkezett, és csak később vette fel a zongora szakot. Átjött Miskolcról Budapestre a Bartók Konziba, itt kezdte érdekelni a kórusvezetés. Ugrin Gábor óráira járt be, majd ének-zene tanár és karvezetés szakra jelentkezett a Zeneakadémián. A karmesterség iránt akkor kezdett érdeklődni, amikor az egyetemen oratorikus, és kórus-zenekari műveket adtak elő, ahol a tenor szólamot erősítette, úgyhogy a diploma után jelentkezett karmester szakra, ahová második nekifutásra felvették.
Egy év után Erasmus ösztöndíjjal átkerült a berlini Univeristät der Künstére, majd úgy döntött, hogy ott fejezi be a tanulmányait, így 2012-ben Lutz Köhler osztályában diplomázott. Valójában Berlin, maga a város vonzotta. Testvérvárosi kapcsolat révén már tizenhárom évesen járt ott, azóta szeretett volna a német fővárosban élni. Spoiler: tizenhat év elteltével ma is ott van a fő lakhelye. „A város a komolyzene egyik fellegvára, hét-nyolc világszínvonalú szimfonikus zenekar működik ott. A Berlini Filharmonikusokat mindenki ismeri, és van három operaháza is. Nemcsak a zenei élet pezsgése eszméletlen, a város energiája, nyitottsága minden művészeti ág alkotóit vonzza. Rengeteg a külföldi, például az osztályomba csak egy német járt” – meséli lelkesen Farkas Róbert.
A diploma után a karmesterek régről bejáratott útját követve korrepetitornak jelentkezett a berlini Staatsoperbe, és sikerült is egy Sosztakovics-opera előkészületeihez bejutnia. Az utóbbi időben az ilyen pályázatokra 200-250-en is jelentkeznek, közülük tízet hívnak be és a végén egy kapja meg a lehetőséget. Néhány hónappal később a heidelbergi operaházba beugrással jutott be, ahol három évet töltött. Közben Fischer Iván asszisztense – „külső kontrollja” – lett. A karmester ugyanis a dobogón nem olyan akusztikai környezetben hallja a zenekart, mint a közönség, kell valaki, aki mintegy „külső fülként” hallgatja a hangzást, vagy éppen vezényli a zenekart, amíg maga a dirigens ellenőrzi azt. „Isteni iskola volt, a repertoárépítés és tanulás szempontjából fantasztikus. Rengeteget utaztunk, sok koncerttermet ismerhettem meg szerte a világon. A legtöbbet természetesen Európában, de lehetőségem nyílt a zenekart kínai, dél-koreai, és amerikai turnékra is elkísérni” – tudtuk meg.
De a heidelbergi operaház is jó iskola volt. Németországban nyolcvan színházban játszanak operát, jó énekesi gárdákkal. Kezdetben sok volt a vezényelni való, azután már kissé szűknek bizonyultak a lehetőségek. Farkas Róbert a szabadúszó életet választotta, amit egy koncertügynökség segítségével valósított meg. Ekkor jött az első magyarországi lehetőség is, ő vezényelte a Nemzeti Filharmonikusok élén Kocsis Zoltán halála után az első koncertet, amire még ő és Kovács Géza kérték föl két hónappal korábban. „Soha nem felejtem a pillanatot, amikor az első próba előtt, az ügyvezető igazgató a szomorú helyzetből fakadó nehézségekről beszélt, majd egyszer csak bemutatott a zenekarnak, és a zenészek csak néztek, ki is volnék én. Nem voltam még akkor ismert itthon, a hírem annyi volt, hogy a zágrábi Matacic-versenyen harmadik lettem, és én nyertem a zenekari díjat, valamint a Horvát Zeneszerzők Társaságának különdíját is a kötelező kortárs mű vezényléséért” – derül ki a további elbeszélésből. Ezt követően elindult a nemzetközi karrier is, amit a járvány miatti leállások szakítottak félbe jó fél évig.
A MÁV Szimfonikusokat 2020 októberében kellett Farkas Róbertnek először beugrással vezényelnie, még az utazás is kalandos volt Magyarországra, de itt ragadt a lezárások miatt, és több más beugrásos lehetőség is jött a következő hónapokban. Közöttük további kettő a MÁV Szimfonikus Zenekartól, amelynek eredményeként felkérték vezető karmesternek. „Számomra a minőség a fontos, és az, hogy egy határozott koncepciója legyen az évad műsorainak. Ebben a szezonban központi témának Bécset választottam – a város évszázadokon át mintegy olvasztótégelyként funkcionált –, aminek vagy a zeneszerzők, vagy a szólisták bécsi kötődése az alapja. A fókusz azon van, hogy a saját koncertjeim minőségéért vállaljam a felelősséget. És fontosnak tartom kortárs zenék bemutatását is. Ez még Heidelbergből jön, ahol sok modern operát mutattunk be. Ugyanis nem lehet ignorálni a jelent abból a repertoárskálából, ami a kora reneszánsztól napjainkig tart” – vallja Farkas Róbert.
