Mintha csak kedvenc katasztrófafilmjeim egyikében szerepelnénk. Történt, hogy osztrák katonai szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a következő öt évben biztosra vehető egy nagyobb áramkimaradás a kontinensen. Jóslatuk szerint Ausztriában legalább egy napos, Európában viszont egy hetes áramszünet várható. A figyelmeztetést tavaly ősszel adták ki, és a 2021. január 9-én történtekre (is) alapozták: ekkor Közép-Európa-szerte hatalmas hiány volt a villamosenergia-lefedettségben, így a frekvencia is csökkent. A jelentős áramkimaradást csak az európai villamosenergia-hálózat nagyfogyasztóinak azonnali leállásával lehetett elkerülni, írta a diepresse.com. Ki is tettek 6300 plakátot, hogy elmagyarázzák a lakosoknak, hogy mi is a teendő, modern, energiafüggő korunkban akkor, ha hirtelen elvágják a köldökzsinórt, ami a civilizációhoz köt. A mottó: „Tervezz egy tizennégy napos nyaralást otthon”, hiszen az élmény „olyan lesz, mint egy táborozás négy fal között”. Csak pár jó tanács a honvédelmi minisztérium honlapjáról: vegyünk egy akkumulátoros rádiót, legyen akkumulátoros hordozható lámpánk, gyertyák, tűzoltó készülékek és szén-monoxid-figyelmeztetők. Legyen nálunk készpénz (minimum száz euró fejenként kis címletekben), mert a pénztárgépek és a bankautomaták sem működnek majd. Tároljunk ivóvizet a háztartásban, személyenként napi két litert 3-5 napig, és az élelmiszer-tartalékok is legalább ennyi időre legyenek elegendők, leginkább tartós dolgok, konzervek, kolbász, szalonna… (Diétás énem nagyot sóhajtott e szavak hallatán.)
Ezzel nem a pánik láncreakcióját kívánják elindítani, hanem némiképp fokozni a kényelmében kissé elpuhult lakosság önellátásra való képességét, illetve a tudatosságát. Jó tudni ugyanakkor, hogy az osztrák belügyminiszter szerint a rendőrség hetvenkét órán át képes megszervezni az ország vagy az érintett terület normális működését. És további négy napig még ura tud maradni a helyzetnek. Ami pedig azután jön vagy jöhet… Nos, e tekintetben érdemes felütni a regényeket. Például Saramago Vakságát vagy az izlandi írónő, Björnsdóttir A sziget című remeklését. Mint ahogy bármelyik járványos, zombis, katasztrófás film egyik legfontosabb feltevése, hogy sosem az aktuális csapás a legnagyobb ellenfél a túlélők számára, hanem a többi ember.
Tavaly teljesen elkerülte a figyelmünket mindez, viszont idén egyszer csak feltűnt, hogy egyre többen vásárolnak nagy tételben a boltokban PET-palackos vizet, mindenféle konzerveket, tartós élelmiszert, s bizony a polcokon is láthatóan megfogyatkozott a hasonló áruk száma. A félelem (és nem az ijedtség) idén már indokoltabb, hiszen nem is olyan messze tőlünk épp most lőnek rommá egy országot, az energiabiztonság késélen táncol, nem tudni, mikor téved el megint egy rakéta, vagyis nincs olyan vészforgatókönyv, amely ne hangzana reálisnak, és még csak különösebben nagy pesszimizmus sem kell hozzá. Még nincs hiány semmiből, és a pánikvásárlástól is távol állunk, talán csak annyi a különbség, hogy ma már azt sem mosolyognánk meg, aki a családi bunkerét töltené fel nem romló készletekkel. Sőt: tán egy kicsit még irigykednénk is.
Egy szó mint száz, mi is megírtuk a magunk listáját, hogy mit teszünk a biztonság karácsonyfája alá. A nejem már praktikus, kis palackról működő gázrezsót is kinézett a családnak, hogy legyen min elkészíteni a porlevest, illetve felmelegíteni az amúgy is kiolvadó készleteket. Bennem eleinte bizsergett némi nosztalgia, hiszen felidéztem magamban a nyolcvanas évek romániai spórlását. Gyerekként csak rajongani tudtam, ha hirtelen kialudtak a lámpák, mert azonnal abba lehetett hagyni a leckeírást, előkerültek a gyertyák, és ha olyan volt az idő, akkor az utcán csak a pár napja leesett hó csöndes visszfénye derengett. Mint a mesékben. Még most is beleborzongok abba az indokolatlan örömbe, ami akkor elfogott. Nem csoda, kiskamasz voltam, fel sem merült bennem, hogy bármi is komolyan fenyegethetné a jövőmet. A gyertya pislákoló fénye körül pedig felszívódtak a konfliktusok, a még ki sem hűlt veszekedések, nevetgéltünk és találgattuk, hogy a Kárpátok Géniusza mikor könyörül meg rajtunk.
Szeretném, ha Dusinak is csak kaland lenne ez, már ha bekövetkezik. Valóban táboroznánk pár napot a nappaliban a gázrezsó körül, házi feladatok és bármiféle kötelezettségek nélkül, okosan osztanánk be a tartalékokat (alig várnám, hogy nekiessünk a szalonnának), és a gyertyát körülülve idéznénk fel néhány vicces történetet, ami már a magunk számára is alig hihető. És amikor ismét felgyulladnak a lámpák, elkezd zümmögni a hűtő, a világ visszadöccen. Talán nem ugyanoda, hiszen lassan – s talán épp az ő generációjának – végleg szembe kell néznünk eddigi életvitelünk következményeivel. Azzal, hogy bármikor átalakulhat ez a semmi kis táborozás a túlélés valódi, immár cseppet sem romantikus szakaszává. Könnyen lehet, hogy akkor a valóság bármely író képzeletét felülmúlná. De talán itt is meg tudjuk lepni még magunkat egy földöntúli fordulattal.
Csak bízzunk a gyertyák angyali erejében.
