Romániában vagytok, nem szégyellitek magatokat! Szégyelld magad! (...) Mi sosem voltunk a székelyeké! Ezt soha nem fogjuk megengedni! Románia, éljen Románia! Dobjátok ki! Ez elfogadhatatlan! (....) Soha nem fogok elfogadni egy ilyen förtelmes vádat a román parlamentben. Ez hazaárulás – üvöltötte magából kikelve a román nemzeti ünnep, december elseje tiszteletére tartott ünnepi parlamenti ülésen hétfőn Diana Sosoaca független szenátor, akit még a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) is kitessékelt soraiból elfogadhatatlan megnyilvánulásai miatt. De felháborodottan kivonult az AUR teljes frakciója is Csoma Botond RMDSZ-es képviselő beszéde közben az ellen tiltakozva, hogy a magyar politikus azt mondta: 1918. december elsején Gyulafehérváron, az Erdély Romániával való egyesülését kimondó román népgyűlésen „az erdélyi románok politikai és vallási vezetői nagyon jól tudták, hogy Erdély nemcsak román, hanem magyar, szász és zsidó föld is, és ez tükröződött a gyulafehérvári nyilatkozat szövegében”. A Romániához kerülő nemzeti kisebbségeknek kulturális autonómiát és jogegyenlőséget ígérő gyulafehérvári nyilatkozat beteljesületlensége mindmáig hivatkozási alap a magyarok számára, felemlegetése vörös posztó a román politikusok szemében.
Az RMDSZ képviselőjének beszédében különben semmi kivetni való nem volt – magyar szemmel nézve – hiszen többek között arról beszélt, hogy a magyar közösség Romániában képzeli el a jövőjét, az RMDSZ pedig partner mindazon elképzelések megvalósításában, amelyek etnikai hovatartozástól függetlenül javítják az állam polgárainak életszínvonalát. Csoma azt is hangsúlyozta, hogy az RMDSZ megérti december elseje különleges jelentőségét a román kollektív tudatban, ugyanakkor kiemelte azt is, hogy az erdélyi magyarok számára ez a dátum mást jelent. A francia-német történelmi megbékélés példáját hozva fel azt mondta, „A 21. században a történelmi diadalnak át kell adnia helyét a befogadó szellemben történő együttműködésnek”.
A bukaresti parlamenti cirkusz több, mint egy szélsőséges párt jellegzetes performansza, hiszen szinte azonnal jött rá a reakció a legmagasabb szintről, és úgy, hogy egyetlen szóval sem ítélte el a szélsőjobbos hazaárulózást, miközben az RMDSZ politikusának szavait veszélyesnek nyilvánította.
Lucian Romascanu kulturális miniszter azt kifogásolta, hogy az RMDSZ-es képviselő beszéde „elütött a többi, hazafias töltetű felszólalástól”. Senki sem játszhat ki „egy olyan veszélyes kártyát, amely történelmileg bizonyítottan óriási romboló potenciállal bír” – írta közösségi oldalán a liberális-szociáldemokrata-RMDSZ bukaresti kormány szociáldemokrata minisztere.
A befogadó szellemű együttműködésre azonban még várnunk kell, és nem csak a magyar-román kapcsolatban, hanem általában a szomszédsági kapcsolatainkban. Magyarország és szomszédai viszonyát az euratlanti integráció dacára mindmáig a párhuzamos történelemszemléletek terhelik leginkább, amint azt Orbán Viktor miniszterelnök múlt heti Nagy-Magyarországot ábrázoló szurkolói sálja kapcsán kirobbant botrány is jelzi. (Hogy a történelem értelmezése mennyire nem elhanyagolható konfliktusforrás, Vlagyimir Putyin Ukrajna elleni háborúja igazolja.)
Orbán Viktor a tűzzel játszik, a diplomácia és a politika nem foci„Legnagyobb vesztesként” a magyar politikát és köztudatot talán sokkal mélyebben meghatározza a Trianon szindróma, mint szomszédainkét, és ehhez nem kis mértékben járult hozzá a jelenlegi magyar kormány és annak feje. Antall József „történész kormánya” emelte be a jelen politikai eszköztárába - igaz, mai tapasztalatunk alapján igencsak civilizáltnak mondható formában - a múlt bűvöletét, a Horthy –korszak és a revizionizmus burkolt rehabilitációját. Horthy Miklós újratemetésétől, a lélekben 15 millió magyar miniszterelnökétől Orbán Viktor politikájának köszönhetően jutottunk el rohamléptekben a mai állapotokig, odáig, hogy a magyar külügyminiszter megtiltja diplomatáinak a román nemzeti ünnepen való részvételt (ami elfogadhatatlan diplomáciai otrombaság), hogy Orbán már nem csak lélekben miniszterelnöke a szomszédos országok kisebbségi magyar közösségeinek a könnyített állampolgárságnak köszönhetően, hogy az országot teleszórták a Horthy- korszakot megörökítő köztéri alkotásokkal, a miniszterelnök pedig revizionista jelképekkel a nyakában B közép szurkolóként viselkedik.
Erdély fizethet Orbán Viktor fajelméletéértAz ide vezető út első, legjelentősebb állomása a 2002. december elsejei Medgyessy–Nastase koccintás volt a budapesti Kempinsky hotelben. A húsz éves történet egyben azt is jelzi, hogy nemcsak a magyar politikát, hanem a köztudatot és közbeszédet is évtizedek óta a Fidesz formálja, gyakorlatilag kedve szerint, mesteri hozzáértéssel.
Az akkori budapesti tiltakozást a tavaszi választást elveszítő Fidesz egyik polgári köre szervezte, hangadói Bayer Zsolt publicista és a Fidesz politikusok voltak. A téren egybegyűlt mintegy 600 tüntető előtt Bayer azt hangoztatta, hogy „ezen a napon fölényes győzelmet aratott a román diplomácia a magyar diplomácia felett és csak a maroknyi demonstráló képviseli Magyarország becsületét”. A Magyar Nemzetben megjelent beszámolójában pedig azt írta „Odamennek, pezsgőznek, és porig aláznak 15 millió magyart. Soha többé nem sértődhet meg Medgyessy, Kovács, soha többé nem sértődhet meg az MSZP és az SZDSZ, ha nemzetárulónak nevezik őket".
Az ominózus koccintás mérföldkő lett, a hazaárulózás mindennapivá vált, a Fidesz propagandagépezete pedig gondoskodott arról, hogy ez a „koccintás”, ami önmagában egy előremutató politikai-diplomáciai gesztus volt mindkét fél részéről hazaárulásként vagy legalábbis elítélendő dologként maradjon meg a magyar közgondolkodásban. nyilván ehhez kellett a „trianoni traumát” feldolgozni képtelen magyar társadalom fogékonysága, csak rá kellett erősíteni, hogy ne a történtek konstruktív jellegét lássuk benne. A korabeli baloldali sajtónak is sok(k) volt e koccintás, a Népszabadság publicistája (Aczél Endre) is úgy értékelte, hogy ezzel Medgyessy átlépte a Rubicont.
A beszámolókból az teljességgel kimaradt, hogy a román miniszterelnök nem a magyarokat hergelni jött Budapestre azokban a napokban, hanem egy akkor zajló nemzetközi környezetvédelmi konferenciára, amelyen a térség több vezető politikusa részt vett.
November 29-én írta alá Nastase és Medgyessy a magyar-román államközi kapcsolatok egyik legfontosabb dokumentumát, a stratégiai partnerséget. (A másik meghatározó dokumentum az 1997-ben, a Horn-kormány idején tető alá hozott alapszerződés volt.) A magyar köztudatból az is hiányzik, hogy a román média is támadta Nastaset, amiért „a magyaroknál”, nem pedig otthon ünnepel, bár ezért nem bélyegezték hazaárulónak, mint Medgyessyt.
A magyar fogadtatáshoz a történelem nem ismerete is hozzájárult. A trianoni békeszerződést 1920. június 4-én írták alá Franciaországban, a gyulafehérvári népgyűlést pedig 1918. december elsején tartották, utóbbi semmire sem kötelezte a trianoni döntéshozókat. A magyar köztudatban csak a történelem magyar olvasata van jelen, az nemes egyszerűséggel hiányzik, hogy Erdély – Felvidék – Délvidék-Kárpátalja nemcsak „magyar föld” volt ezer éven át, „míg a trianoni rablóbéke el nem vette tőlünk” a tengerünkkel együtt, hanem a románok, szlovákok, szerbek, ukránok stb földje is. De hiányzik sok más minden is nyilván, például az, hogy nem légből kapott román-szlovák mítosz a nemzetiségek jogfosztottsága a történelmi Magyarországon.
Medgyessy és Nastase koccintása másban is mérföldkő lehetett volna, hiszen igen komoly gesztust tett mindkét politikus a másik fél irányába. Kinőhetett volna belőle a sokat hivatkozott francia-német megbékélés magyar-román modellje. Valami el is indult 2005-ben az első közös magyar-román kormányüléssel, az ekkor tervbe vett Gozsdu Közalapítvány ötletével, de mindezt azonnal félresöpörte a 2010-be visszatérő Orbán Viktor kormánya. Ma pedig, alig több mint egy évtized elteltével Magyarországra újra potenciális veszélyforrásként, Putyin trójai falovaként tekint Európa.
Történelmi sérelmek – másképp
A szomszédos országokban a mindennapi etnikai együttélést is megkeseríti az egymásnak ellentmondó történelemszemlélet. Politikai csatározásokat, szurkolói összecsapásokat szít, gyűlöletbeszédet éltet, barátságokat, házasságokat tesz –tehet tönkre a történelmi sérelmek fel-felizzása. Szlovákiai magyar és szlovák újságírók próbáltak tenni ez ellen egy precedens nélküli, kétnyelvű, mítoszromboló magazinnal, amely még a nyáron indult útnak és Orbán Viktor sálbotrányáig első szakasza le is zárult. A szervezők azért tartották fontosnak, mert mint írták, „ma a (szlovákiai) nagypolitikában ez a téma háttérbe szorult, de a mítoszok velünk maradtak, és időről időre a felszínre törnek. …. Robert Fico néhány éve az „ószlovákok” mítoszát próbálta ráerőltetni a közvéleményre, Orbán Viktor Magyarságkutató Intézete pedig nemrég országos botrányt váltott ki a pozsonyi csata emlékezetének torz tálalása kapcsán”.
A magazin valóban mítoszokat rombol mindkét oldalon, olyan kérdéseket feszeget, mint például - A Felvidék tényleg magyar föld? Szlovák volt-e Petőfi? Ki volt előbb a Kárpát-medencében? Tényleg ezer évig elnyomták a magyarok a szlovákokat? Kassa mindig is szlovák város volt?
Szalay Zoltán, az egyik kezdeményező, a Népszavának elmondta: A Napunk és a Denník N arra tett egy próbát, hogy felmérje, mennyire lehet összehangolni a két nemzet történelemszemléletét a legvitatottabb kérdések mentén. Az eredmény egy kétnyelvű ismeretterjesztő magazin formájában öltött testet, és a folyamat számos tanulsággal szolgálhat mindkét érintett fél számára. „A Denník N évek óta ad ki hasonló magazinokat, és az évek alatt több mint 500 szlovákiai iskolával vette fel a kapcsolatot, amelyek tanárai és diákjai használják a mindennapos oktatási folyamat során is ezeket a kiadványokat. Főként olyan témákra összpontosít a kiadó, amelyek nem képezik a tananyag részét, de fontosak ahhoz, hogy a gyerekek eligazodjanak a világban. A közös magazin létrehozásának egyik fő célja az volt, hogy a szlovákok és a magyarok kölcsönös megértését segítsük – ez Szlovákiában létfontosságú, mert ha a kb. 450 ezres magyar kisebbség és a szlovák többség nem érti egymást, arra az ország súlyosan ráfizet. Magától értetődő volt, hogy foglalkozzunk azzal a témával, amelyik talán a legjobban megosztja a magyarokat és a szlovákokat – a közös múlt neuralgikus pontjaival. Az volt a célunk, hogy ne felszínesen beszéljünk erről a témáról, hanem alaposan, minél szakszerűbben és mindkét oldal nézőpontjainak a felmutatásával. Így jött az ötlet, hogy kiadunk egy magazint, amelynek magyar és szlovák szerzői is lesznek, és magyar és szlovák szakemberek segítségét kérjük a szövegek hitelességének az ellenőrzéséhez”, mondta a Napunk független magyar portál szerkesztője.
Végül négy szlovákiai magyar (Kacsinecz Krisztián, Morvay Péter, Papp Attila, Szalay Zoltán) és egy szlovák (Roman Pataj) szerzője lett a 10 szövegnek, amelyeket két magyar (Demmel József, Simon Attila) és két szlovák (Roman Holec, Vincent Múcska) történész olvasott el és véleményezett megjelenés előtt. Szalay szerint egyik fő céljuk és szempontjuk az volt, hogy a történelemórákon használhatóak legyenek ezek a szövegek, ezért meghirdettek egy felhívást, hogy a jelentkező iskolákhoz ingyen eljuttatják a magazint. Eddig 500 szlovák és 70 magyar iskola jelentkezett, amiből 20 magyarországi. 12 ezer példány ment ki iskoláknak, további 8000 pedig standi árusításra. Tíz kiadvány készült, a magazin minden példánya kétnyelvű, ugyanazok a szövegek magyarul és szlovákul is olvashatók online is. (Magyarul ezen a linken: https://dennikn.sk/hu/tema/mitoszok-a-szlovakokrol-a-magyarokrol/?_ga=2.118366735.76483661.1669587063-83242130.1622642584 Minden egyes cikkbe kattintva át lehet váltani a szlovák verzióra.) Az eddigi tapasztalatok kifejezetten pozitívak – mondta Szalay. Sok visszajelzés érkezett az iskolák és az olvasók részéről is arról, hogy hiánypótlónak tartják a kiadványt. Tervezik a folytatást is, mert mint a szlovákiai magyar újságíró hangsúlyozta, úgy gondolják, hogy „a közelmúlt eseményei, pl. Orbán Viktor Nagy-Magyarország-sáljának ügye is azt mutatják, nagyon messze vagyunk attól, hogy értsük egymást és tiszteletben tartsuk egymás nézőpontjait”. A szerkesztők egyelőre az iskoláktól és az olvasóktól is szeretnének ötleteket gyűjteni, milyen témákról olvasnának.
