K. Varga Ibolya Varga-betűk című könyvéről nyugodtan el lehet mondani, hogy apróságokról szól: hogyan ajánl üzletet a hajléktalan az ismerős járókelőnek, hogyan ápolja a szerző édesanyját, minden együtt töltött percet megbecsülve. A szösszenetek, versek nem világrengető eseményekről szólnak, mégis az egész világ bennük van.
A jó újságíró legfontosabb tulajdonsága a kíváncsiság, az, hogy a nap minden percében figyeli a történéseket, az embereket maga körül, értelmezi és érzékeli a legapróbb gesztust, az emberi kiszolgáltatottságot, az úgynevezett kisember egyetlen mozdulatába sűrített életét. Mindegy, hogy éppen az édesanyját ápolja, az apósát kíséri műtétre vagy a metrópótlón utazik, ő látja a hajléktalant, a babakocsival és három gyerekével a buszról leszállni próbáló fiatalasszonyt, és azt is, hogy a buszvezető bezárja az ajtót úgy, hogy a babakocsi és a benne fekvő pici a járművön marad.
K. Varga Ibolya a legjobb értelemben kíváncsi, nem bonyolódik hosszú fejtegetésbe a járványról, az inflációról, ez utóbbiról csak megjegyzi, a kevésbé jómódú családokban az anyák amúgy sem szeretik a csirkecombot, az epret, a málnát, a cukrászsüteményt és a vajat, - amúgy emlékszem, hogy óvodásként az ötvenes években soha nem értettem, nagyanyám miért kizárólag a csirke hátát szereti, hiszen azon két falat húsnál sosincs több.
Zárszavában a szerző hangsúlyozza, ő nem író, „csak” újságíró, aki a 90-es években a Magyar Hírlapnál, illetve később a Népszabadság Budapest rovatánál dolgozott. A szösszenetek valójában a leghétköznapibb apróságokról szólnak, mindennapi embertelenségeinkről, - az ápolónőről, aki a frissen szem-műtött (és persze bekötött szemű) betegnek mutogatja, hol kell aláírni a zárójelentést, vagy éppen a bőszen szemetelő lakótársainkról, akik az ablakon át hajítják ki a már kiszolgált karácsonyfát vagy a csikket. Korábban egy részük a FB-on is megjelent – sokan olvasták és hozzá is szóltak.
A könyvet rossz és jó is olvasni. Rossz, mert tudatosul bennünk, hogy leggyakrabban már észre sem vesszük a segítségre szorulókat, nem törődünk egymással és a környezetünkkel. Jó viszont azért kiolvasni a kötetet, mert igenis akad köztünk, aki észreveszi a jó, de a rossz dolgokat is – látja és átérzi, milyen életet élnek sokan. A többség sajnos a nemszeretem látványtól inkább elfordítja a fejét, nem akar tudni róla, jobb nem is gondolkodni ezen, - ha már az ország irányítói is csak látszatintézkedésekkel próbálják „javítani” a legváltozatosabb okok miatt kiszolgáltatottak életét, mit tehetne a kisember - talán ez járhat sokak fejében.
Az egyébként olvasmányos könyvet az Underground Kiadó Kft. adta ki, a kellemes látványt nyújtó borítókép Getto Márton munkája, a borítóterv Kónya András Istvánnak és Zagyva Balázsnak köszönhető. Farkas Alíz illusztrációi finomak, szépek.
Külön öröm azt olvasni a könyv belső borítóján, hogy a kötet bevétele a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium tehetségeinek fejlesztésére fordítható.
