Akkor megfogadtam, hogy ha kell, életemet adom a szabadságért. Másnap a pesti oldalról induló tüntetés első sorában álltam. Nem nagyzolok, fénykép és filmfelvétel kereng a történtekről.
Nos, még élő és már halott társaim nevében mondom: Orbán Viktor miniszterelnök úr nem vette a fáradságot, hogy a történetet tanulmányozza, ehelyett minden alkalommal ostobaságokat locsog. „Hittek abban, hogy sikert érhetnek el, és ez a reményük nem volt alaptalan, mert 1956-ban valódi esélye volt Magyarországnak kivívnia a függetlenségét. (…) minden feltétel adva volt ahhoz, hogy Magyarországon erőszakmentes legyen az átmenet”. Hozzátette: „ha a Nyugat nem árulja el őket másodszor is, sikerrel jártak volna”.
Színtiszta hazugság. Arra szolgál, hogy most a „Nyugatot” Büsszellel, azaz az Európai Unióval azonosítsa, ez ellen és az USA ellen vádbeszédet tartson. A szégyenpadról, ki tudja miért? Csak Soros György hiányzik.
A számtalanszor elemzett és bizonyított igazság az, hogy Magyarországnak a függetlenségre semmilyen esélye sem volt. Pontosan emlékszem, hogy mi, az egyetemisták a szovjet csapatok kivonása (rövidebben ruszkik haza) helyett az óvatos „minden ország katonája / menjen saját hazájába” jelszót választottuk. A Nyugattól hermetikusan elzárva, a külpolitikáról, diplomáciáról minimális ismeretekkel sem rendelkezve reméltünk, de a kőkemény tényekkel csak a következő napokban és végül november 4-én szembesültünk. A józanabbak – és a többséget ők adták – megelégedtek volna egy mérsékelt, emberszabású szocialistának becézett rendszerrel, valamivel több jövedelemmel és kevesebb párttitkárral. A rendszer megdöntése, a többpárti demokrácia csak a 23-át követő vérengzések, a kommunista párt teljes bizalomvesztése után került a a közbeszédbe.
Az osztrák példa az orbáni tételeknek pontosan az ellenkezőjét bizonyítja. Ausztria függetlenségét a négy megszálló nagyhatalom által szavatolt semlegesség biztosította. A szovjet csapatok az amerikai-angol-francia csapatokkal egyidőben távoztak. Közép-Kelet Európa országainak a kizárólag szovjet érdekszférába tartozása Jaltában eldőlt. Az egyetlen ország, ahol a kommunista szféra (részben a Szovjetunió, de még inkább Mao Kínája) megkísérelte a status quot megváltoztatni, Korea volt, ahol az ENSZ zászlaja alatt az Egyesült Államok sikerrel visszatámadott.
Ma már tudjuk, hogy Eisenhower elnök diszkréten közölte Moszkvával, hogy változatlanul érvényesnek tartja a jaltai alkut és nincs szándéka a magyar-szovjet ellentétbe beavatkozni. A szovjetek Orbán kijelentésével ellentétben nem zavarodtak össze: ezt mutatja, hogy a Magyarországon állomásozó motorizált egységek már 22-én, a tüntetés előtti napon készültségben álltak,
és másnap este telefonhívásra házhoz lőttek. Az október 23-át követő napokban a szovjet és a kínai kommunista párt legfőbb vezetőségében valóban vita folyt a teendőkről, de semmilyen adat nem támasztja alá, hogy a varsói szerződés felmondását és a semlegességet opciónak tekintették.
A Nyugat nem árult el bennünket, mert semmit sem ígért. A Szabad Európa Rádió magyar osztályának néhány munkatársa a tárgyilagos elemzés, otthon maradt honfitársaik tájékoztatása helyett ostoba lózungokat terjesztett. Erre is pontosan emlékszem: egy kevésbé hisztérikus bemondó így figyelmeztetett: a novemberi elnökválasztás előtt nem lehet amerikai beavatkozásra számítani. A józan beszéd követelményének követéséhez két szó hiányzott : utána sem… Az európai NATO-tag országok adói ilyen balfogást nem követtek el, a BBC, a francia rádió egyetlen percig se rugaszkodott el a valóságtól, nem táplált hamis illúziókat.
Nagy Imre a forradalomnak nem vezetője, csupán ikonja volt. Évtizedekig élt a Szovjetunióban, illúzió neki nem voltak. Máig sem tisztázott, miért és hogyan született meg a semlegességet kinyilvánító nyilatkozat. Annyit tudunk, hogy a Külügyminisztérium forradalmi bizottságát, külügyminiszter-helyettesként Heltai György, Nagy Imre közeli híve vezette, de nagyköveti hálózat, benne az ENSZ képviselet nem követte utasításait, a semlegesség kikiáltása az űrben elveszett szóvá vált.
Orbán locsogása nem ártalmatlan.
A kevésbé tájékozott, vagy a nagypolitikával közömbös polgárokkal elhitetni, hogy Magyarország a szomszédainál erősebb, fontosabb tényező, a rideg valóság helyett újabb illúziókat, frusztrációt, majd újabb csalódást hoz. Aki nem tudja hol áll, könnyen a történelem lánctalpa alatt találja magát.
Göncz Árpád mondta: ahány ember, annyi forradalom. Ő például életfogytiglant kapott, de megérte, hogy a demokratikus köztársaság első embere legyen. Talán Magyarország ötszörös miniszterelnöke is ráébred egy napon, hogy október 23-a nem a nemzet megosztásának, torz legendák hintésének a napja.
