A már Bécsben és Zürichben is működő modellben a fiatalok könnyebben kezdhetnek önálló életet, biztosan lesz, aki segít összeszerelni az új bútort, a szinglik és elváltak sem lesznek magányosak, a családjuktól távol élő nyugdíjasok kártyázhatnak a gyerekekkel, hogy aztán este szaunázás közben mind, együtt váltsák meg a világot. Önkéntesen és tudatosan vállalva a lakóközösséget.
Közös a jövőkép
Babos Annamária építészmérnök, a 2019 óta működő CoHousing Budapest Egyesület társelnöke arról mesél, hogy ez a modell egy új ház és csapat létrehozásáról szól, nem a már meglévő ingatlanokban véletlenszerűen kialakult szomszédok, lakók együttműködéséről. „Példaként vegyünk egy sorházat három lakással. A szomszédok jóban vannak, segítik egymást. A garázst közösen használják, a szilveszteri bulikat is a közös térben tartják. Ez mégsem cohousing, mert a lakók véletlenszerűen kerültek össze, és a már meglévő terekhez alkalmazkodva működtetik a közösségi életet. De jó ellenpélda egy társasház is, ahol közös a biciklitároló és a kert, de nem a tulajdonosok tudatos döntése miatt. A mi modellünkben a lakók még a ingatlan tervezése előtt közösen döntenek arról, hogy milyen tereket, tevékenységeket osztanak meg. És mindez nem a kényszer vagy a véletlen eredményeként jön létre, hanem tudatosan.”
Magyarországon ilyen modell még nincs, de kisebb kezdeményezések már léteznek. A CoHousing Budapest Egyesület támogatja a terveiket. „Ha valódi cohousingot akarunk látni, Bécsig kell mennünk – mondja Annamária. – Ha itt elhatározzuk, hogy közösségi lakóházban szeretnénk élni, elmehetünk egy összefogó szervezet eseményére. Több is van a városban. Itt bemutatják azt a néhány telket, amelyeken fejlesztés indul, és elkezdhetünk ismerkedni a többi érdeklődővel. Ha hasonlóan gondolkodunk, és úgy látjuk, hosszú távon is erős közösség lennénk, együtt kiválasztjuk a telket, és belevágunk a 3-5 éves kivitelezési folyamatba. A tervezők, a fejlesztők, a közösségépítők, a csoport tagjai összeállítják az igényeket, kitalálják, milyen közösségi tereket szeretnének, konyhát, mosodát, szaunát, műhelyt vagy játszószobát. Esetleg mindannyian a zöld energiára voksolnak, vagy eldöntik, hogy az egyik lakásba hátrányos helyzetűeket fogadnak be. Alapítóként szabálykönyveket alkotnak, amelyek az esetleges viták megoldásában is segítenek majd.”
Megosztott terecskék
Legkevesebb 12, legfeljebb 30 család együttélésére van szükség a cohousingban a külföldi példák alapján. Mindenkinek megvan a külön lakása a szokásos helyiségekkel. Ezek az ingatlanok az átlagosnál valamivel kisebbek, hiszen a fürdőszobába nem kell mosógépet tenni, mert a közös helyiségben van két ipari méretű gép. Jellemző a nagy közös konyha-étkező is, egy olyan multifunkcionális tér, ahol akár húsznál több család is együtt főzhet, ebédelhet. Esetleg az otthon lévő szomszéd elkészíti az ebédet az iskolából hazaérő gyerekeknek. Lehet barkácshelyiség is tele szerszámokkal, így nem kell mindenkinek saját fúrót vennie. A gyerekek a „nyüzsis helyiségben” játszhatnak, a szülők az edzés után szaunázhatnak. Nem ritka, hogy olyan helyiség is készül, amit később kiadnak kávézónak, irodának. A külföldi példák alapján nincs minden háztartásnak autója, hanem a háznak van egy-két közös kocsija. A lakók beosztják, hogy mikor ki viszi és hozza a gyerekeket iskolába, edzésre. A bevásárlást is így oldják meg.„Közösségépítésről van szó – hangsúlyozza Babos Annamária. – Ezért is fontos, hogy legalább 12 család éljen a házban. Az ideális az, ha vegyes életkorú és családi állapotú emberek élnek együtt, és vannak fiatal és idős egyedülállók, illetve párok és gyerekes kis- és nagycsaládok. A nyugdíjasok vigyázhatnak a gyerekekre, cserébe a fiatalok bevásárolnak nekik. Ha kizárólag azonos életkorúak költöznének össze, könnyen ellaposodna a közösség, amikor egyszerre repülnek ki a gyerekek. A ’60-as évek Dániájából indult modellben már kiderült, hogy hosszú távon nem fenntartható a homogén csoport ehhez az életformához.”
Nem lényegtelen kérdés a tulajdonjog sem: kooperatív tulajdonlás jön létre, hasonlóan az osztatlan közös tulajdonhoz vagy a lakásszövetkezethez. Külföldön inkább a bérleti forma jellemző, vagyis bérleti jogot vásárol a lakókból álló szövetkezet vagy egyesület, majd a piacinál jóval alacsonyabb bérleti díjat fizet. Ez jelentős segítséget jelenthet egy fiatal párnak, hiszen így nem kell olyan mélyen a zsebébe nyúlnia, mintha saját lakást vásárolnának.” Felmerül a kérdés, hogy ha bérleti jogot vásárolnak a lakók, ki és miből építi fel a házat? Bécsben sok esetben az önkormányzat adja a telket hosszú távú bérleti joggal. A fejlesztők pedig nonprofit szervezetként működnek, tehát nem az anyagi haszon motiválja őket.
Igényekhez igazodva
A hazai kezdeményezések közül a SissiCrib lakásközösség 2015-ben indult a IX. kerületben, miután hat fiatal úgy döntött, közösségben szeretné élni a mindennapokat. A csapat 2017-ben költözött tovább Zuglóba. Mindkét helyszín egy belső kétszintes, 170 négyzetméteres, privát szobákat és közösségi tereket magában foglaló lakás. Eleinte gyakoriak voltak a nyitott közösségi események (lakáskoncert, piknik, társasjáték este, vacsorák), de ezek az átköltözéssel csökkentek a nappali kisebb mérete miatt. A belsős események viszont felerősödtek. A közösségnek fontos a közös étkezés, az együtt töltött minőségi idő.
A Rákóczi Kollektíva – Zuglói Kollektív Ház nevű szervezet 2019 óta működteti az első kollektív tulajdonú, bérlői lakásszövetkezeti házat. Ez a kísérlet annyiban egyedülálló, hogy a házprojekt helyszínéül szolgáló ingatlan a lakóközösség tulajdonába került, így a projekt fennmaradása hosszú távon biztosított. Bár a közösség évekig tárgyalt több magyarországi bankkal hitel felvételéről, végül egyik pénzintézet sem vállalta az úttörő konstrukció kidolgozásával járó munkát. Így az ingatlan megvásárlása és átalakítása saját erőforrások mozgósításával és magánkölcsönökkel valósult meg. Az átalakítási terveket a CoHousing Budapest Egyesület készítette.
Itthon a valódi és teljes modell megvalósítása nem könnyű. „Három éve jött létre az első cohousing szerveződés CollAction Budapest néven – meséli Babos Annamária. – A hazai igényekhez igazodva bérlés helyett magántulajdonban gondolkodnak, mert ehhez ragaszkodnak az emberek. Együttműködnek egy innovatív gondolkodású fejlesztővel, akinek a projekt erőforrásai is rendelkezésre állnak.”A tervek szerint huszonöt lakásos cohousing épül közös terekkel, irodával. Eddig tizenkét család érdeklődött a 35 és 110 négyzetméter közötti lakások valamelyikére. Ha egy év múlva készen lennének a tervek, körülbelül két év alatt felépülhetne az első ilyen ingatlan. „Előremutató modellről van szó – mondja az építészmérnök –, hiszen akik együttműködnek egy közös ház felépítésében, biztos sokat tanulnak a kompromisszumról, együttműködésről, demokratikus gondolkodásról és a proaktív, alulról induló kezdeményezésről – amit közösen kell végigvinni.”
