metamorf
ebben az álomban fehér
ruhában jönnek értem,
szakszerűen kicsomagolnak
egy félsötét szobában,
a röntgenképen bennem
egy fát találnak, kőris talán,
ezt mormolják,
milyen érdekes, erek helyén
finom ágak sziluettje,
de akkor én már
nem figyelek rájuk,
klorofilt árasztok szét a
szobában, leköt egy éppen
akkor érkező madár
túlzott kíváncsisága
mikor már
mikor már könnyű megérteni
az útszéli fákat, dönteni, mi volt
előbb; az öröm, a kétségbeesés,
levelet hozol karmaidban,
hadd vigye magával
később egy vadállat,
az ösztönök kiáradása,
a bokrok közé épített
birodalmad selyem
szabályossága, azután
a finom roppanások;
gerinc, a gallyak…
amikor felegyenesedsz
ciklus
megint elektrosztatikus este;
madarak szárny-hullámain
finom kisülések, így töltődsz
te is, az aksidban megszokott
alkáli reakciók, valami
szikrázó napsütés-féle
megemel- szőrfeláll;
egy újabb gondolattal
leföldeled
Saját válaszok
Ez a kő most a párnád. Megigazítod,
tudod, ha elég időd van, egyszer
majd felveszi fejformád.
Akkor is a takaród hossza, a színe
semmiképp. Amorf buborékodban
is szép vagy, vízszintesen esendőbb.
Ez az éjjel is egy új réteget húz
a gyerekkor üledékeire. Szégyelled,
ha fecskékről álmodsz, nincs bennük
meg a maradás alázata.
nincs más hely
Katharine Towersnek
kellene valami zöld,
hogy végleg megnyugodj,
nézz be a lugas alá,
egy páfrány spóratokjai,
egy élet szabályos rendje;
megérinted: lehetne
akár a tiéd is,
valami zöld kellene,
egy szín megőrzi a néhai
rigók itt maradt énekét,
a tőkén hangyák sormintája,
kell a zöld, nincs más
hely megmaradni
