- Mohamed Mbougar Sarr új regényének középpontjában maga az irodalom áll

Szerb Antal a világirodalmat – Goethe híres jóslata nyomán – voltaképp a széles körben, országhatárokon túl is elevenen ható csúcsművek összességeként határozza meg. Ekként a francia nyelven alkotó szenegáli szerző Az emberek legtitkosabb emlékezete című új regénye megérdemelné, hogy ebbe az exkluzív körbe tartozzék. Szellemiségének egyetemessége, értékeinek univerzalizmusa feltétlenül erre predesztinálja. Ráadásul a mű középpontjában maga az irodalom áll. „Úgy kell tennünk, mintha az irodalom volna a legfontosabb dolog a világon, mert ha ritkán is, de megeshet, hogy így van, és annak legyenek tanúi.” A cselekményben az irodalom és az élet oly szorosan kötődnek egymáshoz, hogy határaik néha el is tűnnek, hiszen „mindig valami elbeszélésben vagyunk”.

A regény szereplői maguk is elkötelezett literátorok: írók, költők, kritikusok, szerkesztők, kiadók. Többségükben afrikai, pályakezdő fiatalok, akiket az a meggyőződés köt össze, hogy a belletrisztika „az élet létoka”. Magától értetődően a főhős, aki részben a szerző hasonmása is, a regényírást választja hivatásául, a mű tulajdonképpen az ő nevelődéseként értelmezhető. Még diákként valami kézikönyvben rábukkan egy nyugtalanítóan különös (szintén szenegáli) íróra és lenyűgözőnek ígérkező regényére. Szeretne többet, lehetőség szerint mindent megtudni erről az Elimane nevű rejtélyes alkotóról és egyetlen művéről. A cselekmény ezt az egyre szenvedélyesebb nyomozást tárja elénk, s miközben minden szereplő csak részismeretekkel rendelkezik, a főhős számára az innen-onnan összeszedett, olykor véletlenszerűen fellelt mozaikokból végül összeáll a kép. (Elimane – természetesen – fiktív alak, noha volt életbeli mintája.)

Hatása elsöprő erejű, revelatív, démonikus – olykor ténylegesen is a „Változtasd meg élted!” rilkei felszólítását közvetíti. Szövege, mint megtudjuk, egyfajta metairodalom: tele van a világirodalom jeleseinek vendégtextusaival, mesteri kollázsként egyszerre eredeti mű és az eddigi literatúra sűrítménye. Felfokozott érzelmeket, sőt indulatokat kavar, lehet szeretni vagy gyűlölni, közömbös senki sem maradhat iránta.

A regénybeli fiatalabb nemzedékek számára Elimane a hagyományteremtő példa. Az „afrikai Rimbaud”, aki egyszerre mutatta meg az irodalmi érvényesülés fényeit és árnyait: művével berobbant ugyan a francia kultúrába, ám mégiscsak afféle csodabogárnak számított, regényének felépítését nem radikális újításnak, hanem közönséges csalásnak tekintették. Az első generációs művészértelmiségi frusztrációi az ő sorsát hatványozott erővel torzították. Kórossá növekvő zárkózottsága, szakítása az irodalmi élettel, írásképtelenné válása merész vállalkozásának fájdalmas buktatóit jelzik.

Elimane a cselekmény szerint valamikor a múlt század harmincas éveiben kezdte irodalmi pályáját. Azóta nagyot változott ugyan a világ, de a regény fiatal íróinak identitáskeresése ma sem lehet konfliktusmentes. Természetes, hogy a frankofón övezet irodalmi ambíciókkal rendelkező ifjú tehetségei Párizsba igyekeznek: ez a kulturális centrum, csak itt van meg az a szellemi közeg, melyben a pályakezdő igazi művészértelmiségivé válhat. Akár Szenegálban, akár Haitin született a leendő író, a Quartier Latin manzárdszobáiból vezet az út az alkotói hírnév felé.

Aztán az utak szükségképp szétválnak. Vannak, akik a megszerzett tudás, a kezdeti sikerek után hazatérnek. Mások úgy döntenek, többé nem mennek vissza. De ők sem válnak hazátlanokká. Mert ott van számukra – egyikük szavaival – „a könyvek birodalma. Elolvasott és szeretett, elolvasott és utált, megírni vágyott könyvek hona...” Igen, ha már választani kell, e „könyvtárbirodalom” a legméltóbb haza.

A regényben az elszakadás-visszavágyódás ambivalenciája határozza meg a gyökerekhez fűződő viszonyt is. E hagyományok egyfelől varázslatosak, termékenyítőek, másrészt azonban a nyomasztó, kilátástalannak tűnő elmaradottság tanújelei. A szenegáli kis falu nemcsak földrajzi értelemben van roppant messze Párizstól. Kulturális távolságuk is szinte felmérhetetlen.

A regény világa lebilincselően összetett: hol Párizsban vagyunk, hol Dakarban, hol Buenos Airesben, hol pedig Amszterdamban. Van benne sejtelmes mágikus szál, talányos bűnügyi epizód, hajnalba nyúló intellektuális vita és bordélyjelenet, akad bőven szerelmi szenvedély és szex is. Szellemi mélység és szárnyaló érzelmek, tágas horizontok és meghitt zugok, gyötrő szakítások és mámorosító egymásra találások – együtt áll itt minden, ami megadhatja számunkra az önfeledt olvasás hasonlíthatatlan gyönyörűségét. Nagy mű.