Duna Televízió;televíziók;keresztény értelmiségiek;Agapé;

- Szeretetlakoma zárt asztalnál

Az agapé közös étkezés volt az első keresztényeknél. Jelentett szeretetlakomát is, rászorulók megvendégelését. Majd rátapadt a felebaráti szeretet szimbolizálása is. Ez évtől a magyar köztelevízióban, a Duna csatornán is van agapé. Illetve Agapé. Keresztény értelmiségiek ülnek le egy ízletes, de mértéktartó vacsorára Vágvölgyi Gergellyel, természetesen nem katakombában, az étkezés utáni beszélgetésüket pedig mi is megnézhetjük szerda esténként, tíz óra tájban. Érdemes, legalább egyszer-egyszer elfogadnia az invitálást azoknak is, akik, mint jómagam, nem hívők. Nem feltétlenül józan alkalmazkodási ösztönből, hogy hát itt most, akár tetszik, akár nem, egy keresztény-nemzeti államban élünk, vegyük fel a fonalat. Egyszerűen érdekes, hogyan tudják gondolkozó, szakterületükön kiváló teljesítményt nyújtó emberek másképp látni a világot, mint én, miért hiszik valamiről, hogy van, amiről én azt hiszem, nincs, és mit nyújt ez nekik az életben. Kifejezetten izgalmas szellemi játék követni egy világkép belső logikáját, összefüggésrendszerét. Minden a helyén van? Nincs itt vagy ott valami ellentmondás? Németh Sándor Vidám Vasárnapjába is belenéz az ember olykor az ATV-n, szórakoztató, ahogy csűri minden irányba-témába a Biblia szövegét, és bár néha úgy tűnik, elmerül az idézetek hullámában, valahogy mindig kikászálódik a partra.

Az Agapéval azért is könnyű bárkinek valamiféle lelki-szellemi kapcsolatot találni, mert a műsor vendégei, legalábbis ezeken a beszélgetéseken, hitelesen képviselik a keresztény erkölcsi értékrendet, amelyből az évszázadok a legfontosabb elemeket beszivárogtatták mindannyiunk vérébe, és segítik együttélésünket. Mondhatni persze, hogy vallásos hit nélkül is kialakulnának, mindegy, a lényeg az összekötő kapocs.

Az Agapéval jelenlegi formájában épp az a legnagyobb bajom, hogy nem használja ki az érintkezési pontokat hívők és nem hívők, keresztények és más vallásúak között. Az ateista néző hiába táplál magában nyitottságot a részvételre, az odafigyelésre, úgy érzi, nem kívánatos személy ennél az asztalnál. Ez a keresztények gyülekezési helye! – üzeni a műsor szerkezete. Hangsúlyozom, nem a résztvevők, a megnyilatkozásaik. Hanem a „mi itt most egymás között vagyunk” hangulati kiemelése. Ez a mi vacsoránk, egymás hitét erősítjük tapasztalatainkkal, gondolatainkkal. A nem hívő vagy más vallású számára ez egy idő után bántó, és ellenérzéseket válthat ki. Mitől olyan biztosak benne, hogy kapcsolatba kerültek Istennel? Hogy Jézus Krisztus az út, az igazság, az élet? Hogy a Biblia szövege minden ponton valóságos dolgokról ad hírt? Ha Jézus erkölcsi példája és tanítása csak fikció, nem is lenne érdemes követni? Igen, kicsit ingerlő ez a kritikátlan magabiztosság, amelyben egyetlen bűnös kétely sem merül fel. És kétségkívül humanista emberekkel elfogadtatja, hogy a Krisztusért hozott véráldozat, a szenvedés boldogságot jelenthet. Ugyancsak rosszul hat az üldöztetés hangsúlyozása. Minden egyes üldözött keresztényért ki fog állni a humanista világ. De önmagában az üldözöttség nem erény. Rengeteg közösség szenved tőle, részben keresztényeknek köszönhetően.

Némiképp gyengíti a műsor hitelességét Vágvölgyi Gergely médiatevékenysége is. Magát az Agapét jól vezeti, rá van szabva. Csak más fórumokon, például a Hír TV műsoraiban nem feltétlenül felebaráti szeretetet hirdető kereszténynek, hanem jól nevelt, ördögűző inkvizítornak tűnik. Aki talán Jézusnál is jobban hisz a kormányban. Ami méltatlan a műveltségéhez.

A legjobban mégis az zavar, hogy egyáltalán nem biztos, a köztévének szándékában áll a nyitottságot, az eltérő nézetek, hitek közeledését, egymás iránti toleranciáját üzennie. Elmélyültebb, valóban szellemi húrokat pengető műsoraiban a nemzeti konzervativizmus, a jobboldali értékrend és a kereszténység kap fórumot. Más nézetek legfeljebb gesztusokat kapnak a 48 percben vagy az Ez itt a kérdés...-ben, de védekező pozícióba kényszerítve. Ez a zártság pedig annyit jelent a közmédia szintjén, hogy aki kívül áll a benne képviselt érték- és nézetrendszereken, nem a nemzet része.

Ha mégis odamerészkedek majd ezután is olykor az Agapé beszélgetéseire, azért lesz, mert nagyon hiányoznak a palettáról a hozzá hasonló típusú műsorok. Amelyekben igazi szellemi beszélgetés zajlik, nagy összefüggésekről, a lét alapkérdéseiről, erkölcsi dilemmákról. Borzasztó és egyáltalán nem nézőcsalogató, hogy a tartalmasabb beszélgetőműsorok nagy része beleragad az aktuálpolitikába. Ismétlik, ismétlik, rágcsálják jobbról-jobbról és balról-balról ugyanazt. Azért csak gondolkozunk még másról is. Mondjuk az élet értelméről, helyünkről a világegyetemben. Amíg a köztévé a kormány szorításában nem tud teret engedni a teljes hazai szellemi életnek, a nyitottabb csatornák tehetnének valamit ebben az irányban. Megmutatni, hogy a szakértőink, tudósaink, művészeink nem csupán közélet-kommentátorok, hanem gondolkodók is. Akikkel megérezhetjük a töprengés, az útkeresés örömét, hétköznapi természetességét. Merjünk végre filozofálni!

Marseille-i történetek 9.