Veszteg című egyfelvonásos karanténdrámájáért elnyerte tavaly a Kortárs Magyar Dráma-díjat, előtte Az évad legjobb drámája díjat, a Végre egy kis csöndet bemutatták a Katona József Színház online sorozatában. Most regénnyé írta e két munkáját. Mi nem hagyta nyugodni, tartotta még fogva e történetben?
A készülő regény bizonyos részeit felkérésekre reagálva és kísérletképpen posztdramatikus monológokká írtam át. Versek és prózák is jelentek meg folyóiratokban ebből a karanténos nyersanyagból, de mindez első pillanattól a Weszteg érdekeit szolgálta: látni akartam, hogy milyenek a készülő szöveg belső energiái, lehetőségei.
A két egyfelvonásost – díjak ide vagy oda – csupán mellékterméknek, műhelyforgácsnak nevezte. Ennyire nem elégedett velük?
A regény szempontjából neveztem őket mellékterméknek, egyébként azt remélem, hogy magukban megálló, önálló művek, és örülök annak, amit elértek: a publikációknak, bemutatóknak, díjaknak.
A karanténélménytől sem tud vagy közösségi feldolgozatlansága miatt íróként tudatosan nem akart elszakadni? (Mintha mi sem történt volna, tért vissza a többség a mindennapokba.) Írói felelősség az emlékeket frissen tartani?
Ha nincsenek emlékek, akkor tanulságok sincsenek. 2020 tavaszán kezdtem írni ezt a könyvet, amelynek a közege, a pandémia olyan drámai világesemény, amely mindenkit megrázott. Amíg ezen dolgoztam, nem lett volna tanácsos elszakadnom a témától, de azt hiszem, magánemberként sem fogom elfelejteni, főleg, mivel egyelőre a járvány megnyugtató módon véget sem ért. Különleges tapasztalatokkal és felismerésekkel gazdagodtam az utóbbi két évben, például megtanultam dartsozni. Kiderült, hogy kicsi, színes nyilak falba hajigálása jól működik depresszió ellen. Néha egész napokat, heteket végigdartsoztam, kizárólag magam ellen játszva. És igen, a Weszteg felfogható történeti dokumentumnak is, de azt hiszem, igényei szerint tágasabb a perspektívája. A pandémia olyan tünet és metafora, amely az emberiség átalakulásban lévő és paranoiás válságállapotát tükrözi.
Ha már paranoia, a történet egyik hőse is már-már paranoiásan fertőtlenítési szeánszokat hajt végre, hogy megóvja magát a vírustól. Ön mennyire mániákus végletességgel szabályozta akkori mindennapjait?
Mivel a szabályok betartása nemcsak az én személyes érdekeimet szolgálta, hanem a körülöttem élőkét is, egy részüket szorgalmasan betartottam, kivéve mondjuk a kijárási tilalmat. Bevallom, hogy a kijárási tilalmat visszaesésszerűen és megátalkodott módon többször is megszegtem. Nem tudtam mindennap otthon dartsozni, ki kellett mennem a szabadba, hogy ne őrüljek meg. Beszereztem egy macskahámot azzal a céllal, hogy Merci nevű cicámat kutyaként fogom sétáltatni, de mégsem akartam őt kitenni ennek a tortúrának. Az is macerásnak tűnt, hogy én leszek a kutya, és a feleségem sétáltat.
Felmerült bennem, hogy kijárási engedélyt hamisítok az akkor még létező bt.-nk és a kiadóm nevében azon az alapon, hogy a Weszteg című regényhez tanulmányoznom kell a Városliget éjszakai életét. Délután találkoztunk a barátaimmal az állatkerti flamingóknál, és általában nem sikerült befejezni a beszélgetést este nyolcig. Később szabadtéri lipides pingpongozásokat szerveztünk: a LIPID azt jelenti, Ligeti Pinyós Délutánok. Próbáltuk mindenfélével kitölteni a semmit.
Amit egykor alapvető fontosságúnak éreztünk, most, visszatekintve, felesleges túlzásnak, olykor parodisztikusnak vagy épp pánikkeltésnek tűnik. Lehet egyáltalán jól viselkedni, arany középutat választani ismeretlen vészhelyzetben?
Eléggé elhagyottakká váltak az emberek az összevissza intézkedések miatt, de a világsajtóból is tájékozódva és barátokkal konzultálva egy idő után már nagyjából képben voltunk, hogy mire kell figyelni és milyen különleges elővigyázatossági intézkedéseket érdemes meghozni. A spricni feltalálása jelentette a fordulópontot, attól fogva egy kicsit derűsebben néztünk a jövőbe. Zsebünkben mindig ott lapult a szórófejes minipalack nyolcvanszázalékos Stroh rummal töltve. Sűrű spriccelés a gallér mögé, és máris kibabráltunk a Coviddal.
Traumatikus vagy szorongást idéző emlékek kapcsolódnak elsősorban a Covidhoz, de azért akadt néhány mulatságos etűd is. Önnek mi volt a leggroteszkebb emléke ebből az időszakból?
Egyik éjjel hosszan elbeszélgettem egy flamingóval az állatkertnél. Rebekának hívták, később is kijártam hozzá, jól bírta a rumot, vörös tollazatából tulajdonképpen számítani lehetett erre. Kiderült, hogy ők egy új típusú madárinfluenzától rettegnek, amit a flamingóvezetők először próbáltak eltitkolni, majd elbagatellizálni. Tőle tanultam ezt a kifejezést: csőrmaszkfóbia.
A regénybeli Brúnó rendszergazda és játékfüggő, volt párjával is online kommunikál (amit a karantén csak tovább erősít). Ön is meglehetősen aktív közösségi oldalakon, önt mennyire szippantotta be az online világ?
Az életem ebből a szempontból nem sokat változott, előtte is netezgettem. Az internetet és a közösségi médiát munkaeszközként használom, illetve a társasági életem egy része is itt bonyolódik. Az új élmények a videókonferenciák és online társasági események voltak, ebbe is bele lehetett rázódni. Szilveszteri buli reggelig egy tablettel.
A Weszteg az egyik legnyugtalanítóbb könyv, amit az utóbbi időben olvastam. Nehéz szétszálazni, mi valóság, mi fikció. Mindenesetre különösen jól érzékelteti akkori létállapotunkat, amikor minden egyszerre tűnt nagyon irreálisnak és szürreálisnak és reálisnak. Nehéz volt íróként megtartani az arányokat, hogy egyik felé se billenjen a mérleg?
Vannak olyan részek, ahol nem könnyű a valóságot és a fikciót szétszálazni, éppen azért, mert ilyennek látom a tárgyalt dolog természetét. Nem az olvasó nyugtalanítása vagy bosszantása volt a cél, hanem a helyzet hiteles leírása. Az álomszerű eldöntetlenségek és kételyek nem csak a pandémiát, az egész korszakot jellemzik. Túl gyorsak és radikálisak a változások, a krízisek egymásba torlódnak, a valóság hipnotikus jelleget ölt, a hagyományos antropológiai emberfogalom tarthatatlanná válik. Ahogy egy barátom mondta a szaunában: emberek már nincsenek, emberiség még nincs.
Három szólam váltakozik a könyvben, e különös hármas legkülönösebb tagja Sybille, aki egyfajta kórusként rezonál. Honnan jött az ötlet és miért volt fontos a német ökofeminista politológus a szakítás után lévő, ám egymást elengedni nem tudó szerelmespár monológsora mellett?
Sybille filozofikus monológjai költőivé tágítják hőseink karanténba szorult, prózai világát.
Zsúfolásig megtelt a nézőtér a Margó Fesztiválon a könyv bemutatóján – meglepte, hogy ennyien kíváncsiak még válságok közepette is a kortárs írókra?
A Margó Fesztivál professzionális szervezői sok telt házas programot hoznak létre, és persze a Magvető Kiadó is aktívan besegített. Megtisztelő, hogy sokan eljöttek. Azt hiszem, jó hangulatú este volt, még a Killing Joke együttes I Am the Virus című számának dallamai is felcsendültek, nagy örömömre. Az olvasás jó módszer lehet a mindent elborító bornírtság elviselésére.
+1 kérdés
Egy jó kis koncert és az uszoda hiányzott leginkább – mondta korábban. (Morbid, hogy most meg a rezsiválság miatt zárnak be az uszodák, maradnak el a koncertek.) Pótolta azóta azt a bizonyos Tankcsapda-koncertet?
Igen, voltam egy zuhogó esős, szabadtéri koncerten a Budapest Parkban, és úgy tűnt, jobb idők jönnek. Tévedtem: „hiába keresel, nyugalmat nem találsz, se a halálon innen, se túl az életen”. Mondjuk, amíg flamingókkal lehet beszélgetni a Ligetben, talán még nincs olyan nagy baj.
