- Áttetsző képek és gondolatok

Emberi arcok és népi motívumok váltakoznak a belvárosi Vintage Galéria tárlatán, melyen Bálint Endre festőművész rajzait tekinthetjük meg. A művek 1954 és 1957 között készültek, vagyis az alkotó kiforrott, párizsi korszaka előtt, így különösen izgalmas látni, honnan gyökereznek Bálint Endre későbbi montázsszerű festményei és fotómontázsai.

Bálint munkássága az 1945 utáni magyar művészetben és főleg az avantgárdban kiemelkedő. Noha eleinte reklámgrafikusnak készült, már huszonévesen a festészet felé fordult, majd a harmincas években megismerkedett a korszak két meghatározó festőművészével, Korniss Dezsővel és Vajda Lajossal, akiknek fő ihletője a népművészet és a szentendrei környezet volt, melyből népi formákat, letisztult motívumokat gyűjtöttek, hogy azokat beépítsék saját művészetükbe.

Bálint életében a későbbiekben tragédiák követték egymást: mestere, Vajda Lajos 1941-ben munkaszolgálatban meghalt, 1943-tól pedig a művésznek Sárospatakra kellett mennie munkatáborba, ahonnan 1944-ben, a nyilas hatalomátvétel hírére megszökött, majd egy sváb család bújtatta. A háborút követően, 1946-ban aztán csatlakozott az Európai Iskola nevű művészcsoporthoz, melynek fő célja volt, hogy a közép-kelet-európai művészetet közelebb hozza a nyugat-európaihoz. Bálint Endre azonban hamarosan alkotói válságba került, egyrészt a korabeli hatalom a csoport működését 1948-ban betiltotta, másrészt tüdőbaja súlyosbodott.

A megoldást 1954-ben találta meg, amikor a művész filozófus barátja, Szabó Lajos arra ösztönözte, hogy vegye át a vajdai módszert, másrészt Bálint ekkor az Állami Bábszínházban dolgozott, ahol Bródy Vera báb- és díszlettervező kölcsönadta neki Hans Retzlaff német fotográfus, dokumentumfilmes sváb, szász és egyéb német népviseletekről szóló 1934-es könyvét (Deutsche Bauerntrachten), mely arra inspirálta a művészt, hogy az abban látható formákat és alakokat kimásolja, miközben teljes tudatossággal alkalmazta a Vajda által kikísérletezett „szimultanista-transzparens” módszert. Ennek lényege, hogy az alkotó egymásra rajzolja a különböző alakokat és tárgyakat, mely megfelelője annak a folyamatnak, ahogy az eszméletben is megjelennek a gondolatok, érzelmek és emlékképek, méghozzá egymást lefedve – így jellemezte a folyamatot Szabó Lajos.

A Vintage Galériában látható rajzokon is számos motívum ismétlődik, melyek egymást takarva és keresztezve más-más jelentést kölcsönöznek a képeknek. Az 1954 és 1955 között Sárospatakon, majd 1957 tavaszán Zsennyén készült rajzokon fejkendős nők, gyermekarcok, sírkövek, oszlopok, a szentendrei Hunyadi utcai kapu és Kiss János sárospataki szíjjártó mester lófej-cégére tűnik fel, mely motívumok visszaköszönnek Bálint későbbi művein, melyeken még intenzívebben jelenik meg a montázshatás.