Vatikán;krimi;televíziók;Netflix;

- A Vatikán nem adott interjút

Akik szeretik a bűnügyi történeteket, és amikor csak lehet, olvassák, nézik, eszik, isszák őket, szenvedélyüket gyakran magyarázzák azzal – márpedig egy jól nevelt, nyárspolgári, álszent világban az önfeledt szenvedélyeket mindig meg kell magyarázni –, hogy egy krimiben egyáltalán nem az az érdekes, ki a tettes. Sokkal inkább a közeg- és karakterábrázolás. Ha jó a szerző, ebben a történetszerkezetben páratlanul színes, plasztikus képet lehet kapni egy-egy kultúráról, társadalomról, különféle rétegek viszonyrendszeréről, működéséről. A könnyed szórakozás így válik a művelődés fontos eszközévé. De ha belegondolunk – ami nem nehéz, hiszen mindannyian olvastunk, és főleg láttunk már krimit, ha nem is ezret, de százat biztosan –, teljesen igaz az önigazolásnak tűnő érvelés. Ha érdektelen a közeg és a karakterkészlet, teljesen mindegy, ki a tettes. Ha viszont jellegzetes világot, ellentéteket, lélektani helyzeteket tár fel, végképp az. Olyannyira, hogy már a történet elején is fel lehet fedni kilétét. A nyomozás, a vizsgálódás az izgalmas, amely a bűnügynél sokkal fajsúlyosabb rejtélyekre deríthet fényt. Ahogy bármely kutatói, tudományos tevékenység.

Mindebben semmi eredeti megállapítás nincs, de ettől az ember még könnyen megfeledkezhet róla. Amíg valami eszébe nem juttatja. Nos, ez könnyen megtörténhet a Netflixen látható, négyrészes brit-olasz dokumentumfilm-sorozat, A vatikáni lány nézése közben. A rejtélyes ügy vizsgálata időről időre új, valós vagy vélt fordulatokba tekeredik, és immár csaknem négy évtizede foglalkoztatja az olasz társadalmat, és néhány aspektusa miatt a nemzetközi közvéleményt is. Nálunk is hírértékű vele kapcsolatban minden fontos fejlemény. A Vatikánvárosban élt Emanuela Orlandi ügyéről van szó, akit 1983-ban, tizenöt éves korában raboltak el, és sorsáról máig nem tudni semmi biztosat. Az ember ezért bizonytalanul vág bele (vagy bele se vág) a sorozat nézésébe: Minek fárassza magát négy órán keresztül, ha úgyse tud meg semmi pontosat arról, mi is történt, kik a tettesek?

Mark Lewis munkájának szövete azonban gyorsan beránt a vizsgálódásba. Egy másodperc üresjáratot sem hagy számunkra. Ami sziszifuszi erőfeszítést és kitartást követel az alkotóktól. Két testvért, oknyomozó újságírókat, jogászokat, tanúkat szólaltatnak meg, és elképesztő mennyiségű eredeti és megrendezett dokumentumanyaggal támasztják meg az elhangzó szövegeket. Ráadásul nagyon tárgyszerű, korrekt módon. A fiktív képsorok csupán egy-egy eseményszilánkot érzékeltetnek vizuálisan. Legalább háromórányi, néhány másodperces elemekből álló montázssort használ a sorozat. Tökéletesen érezve a befogadás ritmusát, teherbíró képességét: nem fáradunk el, nem zavarodunk össze, egyre nagyobb érdeklődéssel követjük a nyomozati szálakat. És bár az emberrablás titkára sajnos nem derül fény, de több olyan, tágabb összefüggés rajzolódik ki előttünk, amely megráz és elgondolkoztat.

A rendőrség és a média nyomozási anyagai alapján három változat körvonalazódik a sorozatban. Az első a II. János Pál pápa elleni 1981-es merénylethez kapcsolódik. E szerint Emanuela túszul ejtésének célja az volt, hogy a lány életéért cserébe elérjék a merénylet török elkövetője, Mehmet Ali Ağca kiszabadulását. A háttérben terrorszervezetek mellett felvillan a KGB, a szovjet érdekeltség is, hiszen Moszkva számára nem volt éppen kívánatos a lengyel pápa politikai tevékenysége a Szolidaritás megerősödése majd a szükségállapot idején. A második lehetőség középpontjában a Vatikán és a maffia kapcsolata áll. A pápa törvénytelen pénzekkel támogatta a lengyelországi ellenállást, és a vatikáni lány elrablásával a maffia üzenni akart az egyháznak tartozásai megfizetésére. Végül, a harmadik változat, részben Emanuela néhány elejtett mondata alapján, arra épül, hogy a lányt szexuális abúzusok érték tanulmányai során a Vatikánban, ezért kellett eltűnnie.

Nem tudni, melyik feltételezés az igaz. Lehet, hogy egyik sem. Egy valamiben azonban egyetért minden megszólaló: A Vatikánban tudják az igazságot, és a leginkább abban érdekeltek, hogy ne derüljön ki. Emanuela bátyja hiába fordul békés hangú levélben az egyházi államhoz, hogy tárják fel, mi történt: nincs vádaskodás, sok év eltelt, s a családnak joga van tudni tudni, mi lett a lány sorsa. Nem kap érdemi segítséget. A film záró inzertje arról informál, hogy a Vatikán nem fedett fel semmit, nem adott interjút a sorozathoz. A vatikáni lány megszületését nyilvánvalóan az egyházzal kapcsolatban az utóbbi években napfényre került botrányok, abúzusos ügyek motiválták. Nehéz megemészteni, hogy miközben jogállamisági kritériumokról, demokratikus elvekről vitatkozunk az Európai Unióban, és óriási pénzkifizetések függhetnek érvényesülésüktől, létezik kontinensünkön egy ízig-vérig keresztény állam, amely teljesen zártan, monarchikus formában működik támadhatatlanul, egyezményes tiszteletet és hívői rajongás biztonságában. Noha Európa számára a haladást a felvilágosodás, az egyház dogmáinak és politikai szerepének háttérbe szorítása hozta el.