Belénk égett Mozart Requiemjének Lacrimosa tétele a maga behízelgően lágy dallamával, és az ő, vagy Verdi dörgedelmes Dies irrae-ja, ezek a nagy egésztől függetlenül is önálló életet élnek. Ehhez képest más utat választott Berlioz: Dies irrae-ja visszafogottan kezdődik a vonósbasszusokon, majd kifejezetten halk belépést kíván meg a kórustól és a fúvósoktól. Az első nagy őrület viszont ezután kezdődik, a Tuba mirummal: Berlioz a zenekari bevezetésben itt kívánja meg először, hogy a teljes előadói gárda fortisszimóban megszólaljon. És érdekes Lacrimosa tételének felállása is: itt is teljes nagyzenekart kíván. Mozart a könnyek folyása ábrázolásának megszokott, persze gyönyörű zenei megfogalmazását helyezi előtérbe az úgynevezett sóhajtó figurákkal, Berlioz mint a műben általában, itt is a drámára, jelesül a bűnösök poklára, de a nekik is kijáró kegyelemre helyezi a hangsúlyt.
A Requiem zenészei nincsenek kevesen: a Müpában nem volt meg a partitúrában előírt, ráadásul inkább többszörözhető létszám, például a nyolcvanas női kar, vagy a huszonöt elsőhegedűs, tizennyolc nagybőgős - a hangszeresek betöltötték a színpadot -, az így is három kórusból összeállított énekkar pedig a színpadon a kórusüléseken és az oldalerkélyeken is helyet foglalt. Persze azért megvoltak a minimálisan előírt szólamoknak megfelelő zenészek, a nyolc üstdobpár és a két nagydob, a négy kis rézfúvós együttes pedig az orgona játszóasztala mellett, az oldalerkélyeken és a földszinti nézőtér egyik sorában a kivett ülések helyén játszott.
A hatás így is lenyűgöző volt, bár szó sincs arról - mint jeleztük -, hogy Berlioz csak a nagy hangtömeggel kívánná érvényesíttetni mondanivalóját. Ennek megfelelően irányította az - azért így is nagylétszámú - zenésztársaságot Howard Williams. Amikor nem kellett mindent lehengerelve megszólalni, a kórushangzás szép és áttetsző volt, érthető szövegmondással, jól artikuláltan, pontosan játszott a nagy zenekar. Szólistának feladat egyetlen tételben, a Sanctusban van, a tenor szólót Andrew Staples szintén a magasban, az orgona mellett az erkélyen énekelte. Végül a mű a maga teljes hatásosságában megszólalt, Williams a benne rejlő zeneiséget és monumentalítást úgy hangsúlyozta, hogy azok egymást erősítették.
Infó: Berlioz Requiem (Grand Messe des morts). Andrew Staples tenor. Nemzeti Énekkar (karigazgató Somos Csaba) Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán), Honvéd Férfikar (karigazgató: Riederauer Richárd), Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Karmester: Howard Williams. November 1. Müpa
