Tizennyolc éves koromban, tehát nagyon régen, írtam egy novellát, amivel megnyertem a Magyar Rádió országos pályázatát. „Micsoda gazdagság” – ez volt a címe. Még a huszadik század hatvanas éveiben. Érettségi előtt álltam, jó lenne egy kis önbizalom, gondoltam. Nem volt nagy felhajtás, apró hír a Rádióújságban és az Ifjúsági Magazinban, ott még egy fotót is kértek tőlem, azért az jólesett, de ennyi volt az egész. Nem volt zseniális novella, de most, hogy újraolvasom, nagyon időszerű.
Most csak lényeget írom le, az is elég.
Nemes Zoli egyszerű budapesti gimnazista, érettségi után, egyetem előtt balatonfüredi szállodában dolgozik, afféle kisegítőként, londiner, lohn-diener, a szakma rabszolgája, ez volt az alkalmazás pontos neve, be is fogták mindenre, ő pedig mindent szívesen csinált, nyári szünetben némi pénzkereset, egyszerű munkásszállás, de azért alapvetően mégis nyaralás.
Budapesten szerényen élnek, apa terepen terepen dolgozik, a vasútnál, sokat és rossz fizetésért, anya gyógyszertári eladó, Gábor testvére még csak tizenhat, így élnek két szobában, a Stollár Béla utcában egy tágasnak látszó, de valójában csak kétszobás, leválasztott lakásban. Szerényen és igényesen, de azért ki kellett számolni, hány órai fizetés egy sportcipő. Zoli alkalmazkodó, jókedvű, sportos fiú, jól tanul, kosárlabdázik, már fel is vették a műszakira, mérnök lesz. Szereti ezt a nyári munkát. Esténként a Matrózban élő zene, itt ismerkedik meg Ágival, egyszerű, csendes lány, olyan visszahúzódó-típus, ami mindig felkelti a fiúk érdeklődését, rutinszerűen kezdődik, tánc, kis beszélgetés, alakuló rokonszenv, ma úgy mondanák, kémia. Kedvelik egymást. Ági is pesti, elsőéves az orvosin. Biciklivel jött, Zoli elkíséri, csak egy futó puszi, találkozunk holnap. Zoli úgy érzi, ez komoly lehet, nem csak a szokásos balatoni kaland, amire szeptemberben már nem kell emlékezni. Randevúznak. Van egy nyaralónk, mondja Ági, de itt vannak a szüleim, nem baj, feleli Zoli, ismeri a kemping vezetőjét, kap kölcsön egy faházat, neki kell vinni a lepedőt és a törülközőt, de így is jó. Minden este együtt vannak. Minden este jó. Ági mesél az egyetemről, az egy másfajta élet. Jó lesz együtt, meglátod. Zolinak haza kell utaznia, Gábor beteg lett a táborban, vigyáznia kell rá, apa terepen, anya most nem tud szabadságot kivenni. Ági kikíséri az állomásra, majd gyere le hozzánk, mondja. Amint Gábor meggyógyul, jövök.
Leveleznek. Még nem volt elektronikus levelezés, egy hétig minden nap írnak egymásnak. Zoli otthon elmeséli. Ági is elmeséli. Ági szülei szeretnék megismerni Zolit. Nagy nap lesz. Ági megírja a címet Zolinak. Zoli két nap múlva megérkezik Balatonfüredre. Nem is Füreden kell leszállni, hanem eggyel előtte. Balatonarács. Zoli szinte sápad az izgalomtól. Vesz virágot Ági anyukájának, ahogyan illik. Megvan a cím. Ott gyűrögeti a markában Ági levelét. Tekergős utca felfelé, a temető mellett, Lóczy Lajoson felfelé, bal kézre a temető. Arácsi út. Huszonnégy.
Ez az a ház.
Benéz az utcáról. Az udvarban két autó. Két nyugati. Magyar rendszám. Opel. Ráadásul Kapitan. A másik Peugeot. Zoli ismeri az értéküket. A teraszon nyitott napernyő alatt együtt egy társaság. Hangosak, ittak is, pedig csak dél van. Történeteket mesélnek egymásnak tengerparti nyaralásaikról. Apáék nemzedéke. Egy Zolival egykorú fiú slaggal locsol le lányokat. Nagyokat nevetnek. Az egyik lány Ági. „Gyerünk ebédelni”, ennyit hall még. Micsoda gazdagság, ezt gondolja. Más emberek. Lefelé menet odaadja a virágot egy néninek, aki a temető előtt ül a padon.
Hát, ez volt a pályázati novella. 1967. A díjátadót a Bródy Sándor utcában, a Rádió akkori épületében tartották. Padisák főszerkesztő dicsérte az íráskészséget és a jellemformálási erényeimet. Azért vigyázzak magamra, mondta, mert a siker nem mindig jó tanácsadó. Kezet is ráztunk, amikor átadta az oklevelet, fénykép is készült, ami azóta elveszett.
Ma már másképpen írnám meg.
Zoli bemegy a házba, nézi az autókat, hát akad egy-két csúcsmodell, még egy Mercedes GLS is, amilyen csak a leggazdagabbak van. Átadja a virágot, átöleli Ági vállát, jó lenne menni egy kört azzal az autóval, hát persze, feleli Ági, hozom a slusszkulcsot. Hát persze.
