A konferencián részt vevő államok ígéretet tettek arra, hogy megteremtik a békés egymás mellett élés feltételeit. Woodrow Wilson és Lloyd George az újságíróknak röviden elmondták, hogy a szlovák követeléseket megalapozatlanságra hivatkozva a konferencia elutasította, és felszólították a követséget, hogy minden pontjában fogadja el a Budapest által szabott feltételeket.
A Felvidék továbbra is Magyarország integrált része marad Pozsonnyal, a történelmi, koronázási és királyi várossal együtt. Mindketten biztosították a jelenlévőket, hogy megbíznak a magyarokban, és figyelemmel fogják kísérni az ígéretek betartását. A Nemzetek Szövetségének később lesz elég ideje az esetleges hibák kiküszöbölésére. A feltételek megvalósítását egy nemzetközi bizottság felügyeli majd. Ellenkező esetben a rendelkezések végrehajtásáról a szövetséges nagyhatalmak gondoskodnak.
A prágai sajtó erősen kritizálta Štefánikot és a szlovákok tehetetlenségét, hogy saját erőből képtelenek lerázni a magyar igát. A szomszédok diplomáciájának gyengesége és tapasztalatlansága teljes mértékben megmutatkozott, írták. Mi lesz a tábornokkal? Hová tér vissza és mihez fog kezdeni? Párizsi szereplése bebizonyította, hogy reálpolitikusnak teljesen alkalmatlan.
Wilson éjszaka visszautazott Washingtonba, Lloyd George a következő reggel elrepült Londonba. Štefánik vonattal Pozsony felé vette az irányt. Csak Clemenceau maradt otthon, ahol hősként ünnepelték.
***
A Felvidék lakói a Párizsból érkező híreket undorral fogadták, és spontán tüntetésekkel reagáltak. A szlovákok úgy tekintettek magukra, mint az események legnagyobb áldozatára. Mérhetetlenül igazságtalannak érezték a döntést, nem akarták elismerni a kényszerítő körülményeket és elutasították annak elfogadását. Hitték, hogy a békeszerződés tévedésből és félreértésből lett megkötve, és annak döntéseit talán meg lehet még változtatni.
A korábbi napok és hetek reménykedésével szemben a többségen eluralkodott az elkeseredettség és a letargia. A bűnöst az idegenek között keresték. A világ nyilvánvalóan összeesküdött e kis nemzet ellen.
Štefániknak tudomására jutottak a városokban és a falvakban történt zavargások. A házakon fekete zászlók lengtek, és megkondultak a harangok. Az emberek gyászoltak, és az ingjük gallérján fekete szalaggal gyülekeztek az utcákon.
A menet gyászszertartásra emlékeztetett. Legyen átkozott a kéz, amely aláírta a szerződést, mondogatták. Az utcára vonuló emberek tiltakozó jelszavakat skandáltak.
A honpolgárok a magyarokat, a cseheket, a franciákat, az amerikaiakat és az angolokat okolták mindenért, és egyre jobban haragudtak a zsidókra. Beneš és Horthy különösen gyűlölt személlyé vált. A lakosság egy része az Oroszországgal való szövetségben bízott, amely, gondolták, biztosan beavatkozik majd, és a történtek ellenére bebiztosítja a nemzet önrendelkezési jogát. Plakátok jelentek meg, amelyeken egy kéz letépi Teleki vörös térképét. De az ellenreakció nem tudta visszaforgatni az események menetét. Štefánik nyugtalanul konstatálta, hogy a megbékélést követően Budapesten nagyon gyorsan cserélődnek a kormányok.
Horthy Miklós, az új magyar kormányzó a tüntetésekre reagálva határozott intézkedéseket foganatosított. Összehívta a miniszteri tanácsot, és kifejtette, hogyan akarja az országban megőrizni a békét és helyreállítani a közrendet. Igyekezett meggyengíteni az egyre szervezettebb és egyre jobban felfegyverzett munkások pozícióját, és elhallgattatni az elégedetlenkedő kisebbséget. Világossá vált a számára, hogy engedelmes haderő nélkül semmire sem megy.
A nyugati orientációnak befellegzett, jelentette ki Horthy. A magyarok harci sikerének elsődleges feltétele a teljes nemzetegységben rejlik.
A Monarchia hadiflottájának utolsó parancsnoka élt a hatalmi lehetőséggel. Szívesen nyergelt fel fehér lovakat, kitüntetésekkel teleaggatott nehéz egyenruhákat hordott, válltöméses hajtókája bojtokkal volt díszítve. Szilárd eltökéltségről tett tanúbizonyságot, amellyel a legádázabb ellenfelei tiszteletét is kivívta.
A hazaárulók és a betolakodók ellen Magyarország élet-halál harcot fog vívni, mondta Horthy.
A kisebbség lett a legnagyobb fenyegetés számára, a nyugtalanság és az instabilitás forrása. Nem képviselik a hagyományos értékrendet, képtelenek az integrációra és nem ismerik el a kormányt. A magyarokat nemzetalkotó néppé léptettük elő. A Tátrától Erdélyig elmagyarosítjuk az egész területet.
Horthy szerint már nem elegendő Apponyi oktatási törvénye, amely alapján a negyedik osztályban már minden diáknak tudnia kellett írni és beszélni az egyetlen elfogadott államnyelven. A magyar nyelvet az iskolákban kötelező volt heti huszonnégy órában oktatni.
Grünwald Béla azt írta, hogy „a középiskola olyan, mint egy gép, amelybe az egyik végén szlovákok százai lépnek be, hogy a másik végén magyarokként távozzanak”.
Megerősítjük a határokat. Megállítjuk a hamis információk terjesztőit! Elhallgattatjuk a felforgatókat és a kávéházi okostojásokat. Elsöpörjük a nemzetellenes erőket! Eltávolítjuk a parazitákat. A nemzet legnagyobb ellenségei az újságírók. Magyarország életre kelti és megmenti az igazságot.
Horthy betiltotta a szlovák és zsidó kulturális intézményeket és egyesületeket. Leállíttatta a kisebbségi diákok felvételét a főiskolákra. Feloszlatott háromszáz polgári társulást és egyházi ifjúsági csoportot. Beszédeit erőteljes katonai gesztusokkal egészítette ki. A terem síri csendjében csak az ő higgadt hanglejtését lehetett hallani. Termetes alakjára szemek százai szegeződtek meredten.
Gyorsított eljárásban elfogadjuk a törvényt az állam megvédésére. Dekrétummal biztosítjuk a hivatalok számára a hazaárulók vagyonának elkobzására vonatkozó törvényt.
Minden egyes személyt ellenőrizni fogunk. Behatolunk az emberek tudatába. Mindenki megkapja a lehetőséget a csatlakozásra. A régi és az új magyarokat egy erős társadalommá kovácsoljuk össze a Kárpát-medencében!
Egy nemzet!
Egy nyelv!
Egy vezető!
Szent István király koronájának egyetlen ezeréves hazája.
***
Štefánik, miután visszatért Pozsonyba, már a vasútállomáson felfigyelt a fegyveresek hosszú sorára, amint a városi vásárcsarnok felé masíroztak. Az épület bejárata előtt szinte ledermedt.
A katonák agyba-főbe verték az embereket.
A jelen lévő kisebbségiek előtt hazafias jelszavakat kiabáltak és sértegették őket. Még a gyerekeket is kinevették és ütötték a származásuk miatt. Senki nem volt, aki kiállhatott volna mellettük, mert azokra is rátámadtak.
A Felvidék megszállása villámgyorsan és brutálisan zajlott le. A katonák elfoglalták a stratégiailag fontos közlekedési csomópontokat és épületeket. A tisztító bizottságok és a titkosszolgálat fanatikusai egy vonalban nyomultak a gyalogos katonákkal. Indulatosan püfölték az ablakokat és az ajtókat, sorra betörték a kirakatokat. Eltávolították a szlovák és a zsidó címtáblákat a boltokról és az épületekről. Letépkedték a közterületek feliratait, megzavarták a közrendet, provokáltak és válogatás nélkül mindenkire rátámadtak. Elég volt, ha valakit meghallottak szlovákul vagy jiddisül beszélni.
Štefánik a városközpont felé tartott. Minden sarkon hátizsákos emberek rohangáltak zavartan és rettegve.
A katonák négyes sorokban meneteltek tábori egyenruhában, fejükön sisakkal, a dobszó határozott ritmusára, közben hazafias dalokat énekeltek. A dübörgés visszhangja betöltötte az utcákat.
A katonák arckifejezése a felfegyverzett férfiak személytelenségét és rezzenéstelenségét tükrözte, de a szemük sarkából kíváncsian fürkészték a szürke épületek homlokzatait.
Az első osztag mögött a tiszt haladt lóháton. Uniformisát széles öv fogta össze, kezén bőrkesztyű; szinte recsegett rajta az öltözet. Lövés dörrent. A reneszánsz toronyról felröppentek a madarak.
A parancsnok egy tucat vegyes brigád fölött rendelkezhetett. Mindegyik két gyalogezredből és egy lovas csendőröknek álcázott lovasszázadból állt. A határőrség a vámhatóság fedőnév alatt működött.
A megszállt területen gyülekezési és éjszakai kijárási tilalmat vezettek be, és betiltották – a magyaron kívül – minden egyéb nyelv használatát. Senki sem tarthatott magánál lőfegyvert, és nem olvashatott külföldi újságokat.
A tér különböző helyein leállított zöld teherautókból egyenruhás férfiak ugráltak ki. A pisztolyok, a szuronyos puskák és a könnyű gépfegyverek félelmet keltettek a lakosságban. A menet végén a tábori konyha beosztottjai serénykedtek.
A polgárok között akadtak olyanok is, akik felszabadítóként üdvözölték a katonákat. A megdöbbent német lakosság is inkább a magyarok felé hajlott. A Pressburger Zeitung vezércikkében közölte: A jövőben is Magyarországhoz fogunk és akarunk tartozni. Most és mindörökké. Nyelvünkben németek, szívünkben magyarok vagyunk.
(…)
Aki Magyarországon akar maradni, annak el kell fogadni a közös nyelvet és a közös identitást.
Szlováktalanítás. A nap szlogenje.
Elmagyarosítás, tehát kultiválás. Kultralizáció. Elhozzuk a civilizációt.
Elhozzuk az újjászületést. Azért jöttünk, hogy segítsünk, és hogy naggyá tegyünk benneteket.A megszállók csontig lerágták a nyelvet. Megkövetelték a szlovák beszéd és a szlovák elemek teljes kiszorítását. Addig nem álltak le, amíg el nem érték a céljukat. Napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra egyre csak fogytak és fogytak a szavak. Csakhamar nem maradt egyetlen kifejezés sem, amivel az ellenállás elmondható lett volna.
György Norbert fordítása
