Földindulás történt Olaszországban, ami az egész Unióra kihat, s Európa újra ismeretlen területre tévedt néhány évvel a Brexitről szóló, drámai eredménnyel zárult népszavazás után. Mindez idáig ugyanis még soha nem volt olyan kormány Nyugat-Európában, amelyet egy posztfasiszta ihletésű jobboldali párt irányított. Egy olyan politikai erő, amely korábban kimutatta Európa-ellenességét, harcias nemzeti populizmusát.
Giorgia Meloni tömörülése, az Olasz Testvérek (FdI) simán nyerte meg a vasárnapi voksolást, így a Matteo Salvini által fémjelzett Ligával és Silvio Berlusconi Forza Italiájával biztos többséget szerez mind a 400 főre csökkentett képviselőházban, mind a mostantól 200 fős szenátusban. A nagy kérdés az, az új koalíció miként lesz képes együttműködni az Európai Bizottsággal, a populizmus veszélyes útját, vagy a Brüsszellel való együttműködést választja-e. Meloni békülékenyebb hangot ütött meg a kampányban. S az is tény, hogy az Európai Bizottság képes olyan ellenőrzési mechanizmusokat életbe léptetni, amelyek befolyásolhatja a Meloni által vezetett kormány lépéseit. A helyreállítási alapból származó, nélkülözhetetlen összegek nélkül az ország életképtelen lenne, s ezt Meloni is jól tudja. Az EU azért is reménykedik abban, hogy nem lesz 180 fokos fordulat az olasz politikában, mert 2018-ban két populista párt (a Liga és az Öt Csillag Mozgalom) alakított kormányt, de végül „beálltak a sorba”.
Giorgia Meloni
1977. január 15-én született Rómában, szardíniai apától és szicíliai anyától. Róma egykori munkásnegyedében, a Garbatellában nőtt fel. Tizenéves korában könyvelő édesapja elhagyta a családot, és a Kanári-szigetekre költözött, Meloni édesanyja egyedül nevelte két lányát. Giorgia fiatalon lépett be a posztfasiszta Olasz Szociális Mozgalomba (MSI). 1998-ban, 21 éves korában elnyerte első mandátumát Róma tartományi tanácsosaként. Szélsőséges megnyilatkozásai révén hamar a média gyakori szereplőjévé vált. 1996-ban Benito Mussolinit dicsérte ez francia tévében. Még 30 éves sem volt, amikor a képviselőház alelnöki tisztségére is jelölték. 2008-ban Berlusconi ifjúsági miniszternek nevezte ki. 2011 novemberében elvesztette parlamenti mandátumát. 2012-ben megalapította az FdI-t, amely a 2018-as parlamenti választásokon még alig 4 százalékot ért el. 2016 óta egy kislány édesanyja.
Az FdI több mint 26 százalékos eredménye és a jobboldal összességében 43 százaléka ellenére nem felhőtlen az öröm ebben a táborban sem. Különösen Matteo Salvini jövője vált bizonytalanná. A Liga 8,9 százaléka azt jelenti, hogy a legutóbbi, 2018-as parlamenti választáshoz képest majdnem minden második szavazóját vesztette el. Arra pedig végképp senki sem számított, hogy alig több mint fél százalékkal végeznek Salviniék Berlusconi Forza Italiája előtt. A belügyi tárcára áhítozó Salvini pártja újjászervezését ígérte, kérdés azonban, hogy erre lesz-e egyáltalán lehetősége, vagy megbuktatják. Ugyanakkor a Liga meggyengülése abból a szempontból jó hír, hogy a pártvezető a kampányban is folyvást az Európai Unió Oroszországgal szembeni szankcióit ostorozta, szinte másolva a magyar kormány retorikáját, Meloni viszont egyértelműen szankciópárti, atlantista és hitet tett Ukrajna további támogatása mellett.
A baloldal szereplése kudarc. Már csak azért is, mert ha pártjai – a balközép Demokrata Párt (PD), a baloldali populista Öt Csillag Mozgalom és a centrista-liberális Harmadik Pólus – összefogtak volna az egyéni választókörzetekben, akkor akár megakadályozhatták volna a jobboldal győzelmét. Az egyéni érdekeken és sérelmeken azonban képtelenek voltak felülemelkedni, így a választókat a jobboldal karjaiba terelték, illetve sok baloldali szavazó, előre lefutottnak látva a voksolást, nem is élt szavazati jogával, ami történelmien alacsony, 64,4 százalékos részvételi arányt eredményezett.
A balközép vezető politikai ereje, a Demokrata Párt (PD) várakozások alatt teljesített 19 százalékával, így kérdéses első embere, Enrico Letta politikai jövője, bár vélekedések szerint a PD csak még nagyobb válságba kerülne egy hatalmi harccal. Az sem jelent szépségflastromot a politikai erőnek, hogy kis szövetségeseivel több mint 25 százalékot szerzett. Az M5S 15,5 százaléka viszont óriási siker elnöke, Giuseppe Conte számára, aki a kampány finisében Dél-Olaszországra koncentrált és arra, hogy kiállt a magukat átképző munkanélküliek számára folyósított alapjövedelem megtartása mellett, amiből mintegy 3 millióan élnek a régióban. A két volt Pd-s politikus, Carlo Calenda volt miniszter és Matteo Renzi exkormányfő által fémjelzett Harmadik Pólus nem érte ugyan el célját, nem szerzett több voksot a Forza Italiánál, de 7,7 százaléka nem rossz eredmény.
Egy biztos, Olaszország bizonytalan jövő elé néz. Igaz, ehhez már alaposan hozzászokhattak az olaszok.
Három ország még nem elég
Megváltoztatja-e az EU-ban az erőviszonyokat, ha Budapest és Varsó tengelyéhez Róma is csatlakozik? Ahhoz, hogy a tagállamok egy minősített többséghez kötött döntést megszavazzanak az EU Tanácsában, a 27-ből legalább 15 országnak támogatnia kell, és a 15 országnak az EU lakossága 65 százalékát kell képviselnie. A döntést blokkolni képes kisebbségnek legalább a Tanács négy, az unió népességének több mint 35 százalékát képviselő tagállamból kell állnia. Az említett három állam tehát még nem teljesíti ezt a kritériumot, a lakosságuk pedig az EU népességének csak 24%-ka. Ez persze nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem csatlakozhatnak hozzájuk tagállamok, amelyekkel már képesek lennének blokkolni egy-egy döntést, de hárman nincsenek elegen ehhez. H. K.
Kettős beszéddel a hatalom csúcsára
„Megvédjük az identitásunkat! Giorgia vagyok! Nő vagyok! Anya vagyok! Olasz vagyok és keresztény!” – hangoztatta múlt pénteki beszédében Giorgia Meloni. Bár többször is elhatárolódott a fasizmustól, hanghordozásában van valami aggasztó, ami nem egy békés európai politika ismérve. 2021 tavaszán jelentette meg „Io sono Giorgia” (Giorgia vagyok) című önéletrajzát, ekkor már a jobboldal feltörekvő csillaga volt. A mű nem várt sikert aratott, több mint 150 000 példányban kelt el. Egy különös dokumentum-vallomás ez, amely a politika és az intimitás sajátos egyvelege. Hosszasan szólt a gyermekkori sérüléseiről, a családot elhagyó apjáról, s akitől teljesen elhidegült, csak halála előtt találkozott vele.
Bár sok gondolatát is megosztja az olvasóval, mégis az az érzésünk, a könyvből sem ismerjük meg valódi énjét. Fasiszta? Populista? Vagy már megrögzött európai, ahogy ezt a kampányban többször sugallta? A bizonytalanság oka mesterien alkalmazott kettős beszéde. Az utóbbi időben kevesebbszer ejtett szót kedvenc témáiról, az "iszlamista erőszakról", a "tömeges bevándorlásról", a "klímafundamentalizmusról" vagy az "LMBT-lobbi veszélyeiről”. Nyilván jól tudja, most nem ezekkel a témákkal lehet jó pontokat szerezni a választóknál, hanem a megélhetést érintő kérdésekkel.
Meloni az elmúlt hetekben igyekezett meggyőzni az európai fővárosokat arról, pártja hátat fordított sötét múltjának. „Nálunk nincs helye azoknak, akik nosztalgiát éreznek a fasizmus iránt, de nincs helye a rasszizmusnak és az antiszemitizmusnak sem, ezek fényévekre vannak a mi DNS-ünktől” - mondta Meloni, aki 19 éves aktivistaként Mussolinit még "jó politikusnak" tartotta. De azt is tudja, hogy a pártjával kapcsolatos gyanakvás még nem szűnt meg. Újra és újra előkerülnek képek, Facebook bejegyzések pártja egyes tagjairól, amelyek azt mutatják: a fasiszta nosztalgiával nem szakított mindenki az FdI-ben
A Melonival kapcsolatos aggodalom abból is fakad, hogy az FdI a fasiszta Olasz Szociális Mozgalom (MSI) politikai örököse. 1995-ben Gianfranco Fini kezdeményezésére jött létre utódpártja, a Nemzeti Szövetség (AN), amely idővel valóban mérsékelt jobboldali párttá vált. Ezt sok MSI-veterán nem fogadta el, Meloni ezért alapította meg tíz éve az FdI-t. Máig nem volt hajlandó eltávolítani a lángot a párt logójából, ami a fasiszta múltra utal, pedig Liliana Segre szenátor, Auschwitz-túlélő nyíltan felszólította erre. Meloni erre azt mondta, „ez olyan szimbólum, amelyre büszkék vagyunk".
Az FdI népszerűsége az utóbbi két évben kezdett szárnyalni a közvélemény-kutatásokban, főleg a Dragi egységkormányához csatlakozó Liga volt szavazói nyergeltek át. A 130 000 tagot számláló FdI-nek a mostani választásig csak 37 parlamenti képviselője, 21 szenátora és két regionális tanácsi elnöke (Abruzzóban és Marche-ban) volt, ami kritikusai szerint azt jelzi, nincs meg a kellő tapasztalata a kormányzáshoz. A párt ezért a választások előtt Berlusconi pártjától elcsábított néhány nagyágyút, köztük Giulio Tremonti volt pénzügyminisztert. A cél itt is egyértelmű: a mérsékelt politikusokkal megnyugtatni a nyugati partnereket. A világjárvány előtt a párt még kacérkodhatott az Unióból való kilépés gondolatával, erről most már szó sincs, kivált az EU gazdaságélénkítési tervének köszönhetően.
De újra és újra akadnak aggasztó jelek. 2018 októberében Giogia Meloni Rómában fogadta Donald Trump volt tanácsadóját, Steve Bannont, aki a populista pártokat próbálta egyesíteni az európai választásokra. Az EP-ben az FdI az Európai Konzervatívok és Reformerek képviselőcsoportjában foglal helyet a lengyel Jog és Igazságosság kormánypárttal, vagy a svéd választáson nemrég második helyen befutott Svéd Demokratákkal, tehát nyíltan euroszkeptikus tömörülésekkel.
Az olaszok többsége nem aggódik amiatt, hogy Meloni Mussolini utódjaként lépne fel. „Jól tudják, hogy a fasizmus a múlté, és pártja nem készül „menetelésre Róma ellen” - söpörte félre a kétkedő állításokat Antonio Polito, a Corriere della Sera szerkesztője a Le Figaróban. Az FdI vezetői szerint pártjuk nemzeti konzervatív, amely az illegális bevándorlás ellen küzd, megvédi a családokat és a „hagyományos értékeket”, csökkenti az adóterheket a munkahelyteremtés ösztönzéséért, és véget vet a krónikus politikai instabilitásnak azáltal, hogy bevezeti az általános választójog alapján történő köztársasági elnökválasztást.
A Giorgia Meloni vezette szélsőjobb nyert, először lehet nő miniszterelnök Olaszországban