Bár nem valószínű, hogy az ukrajnai háború, az energiaválság, az infláció és persze legfőképp a Demokratikus Koalíció árnyékkormányának meghirdetése idején a ember ilyesmin töpreng, de néhányunkban talán van energia, hogy szembenézzünk egy rendkívül fontos kérdéssel: Mivel magyarázható, hogy a filmkultúra egyik legnépszerűbb, leghatásosabb műfaja a bírósági történet vagy tárgyalás-film? Vagyis elméletileg a legfilmszerűtlenebb szerkezet. Kedvesünk nem sértődhet meg, ha szerelem helyett éjszaka kipattanunk az ágyból, és ezen morfondírozunk. Hogy van ez? Zárt, szigorúan megszabott, ridegen funkcionális tér, merev szerepkörök, előírt formai keretek.
Gyakorlatilag mozdulatlan, beszélő fejek, olykor egy kis indulati fészkelődés, hadonászás, apró séta. És mindez mégis akkora feszültséget, felfokozott drámaiságot tud gerjeszteni, amelyhez képest még egy jó krimi vagy horrorfilm is inkább csak kellemes altatószer. Aki nem hiszi, idézze fel az Ítélet Nürnbergben-t, A vád tanúját, a Petrocelli-szériát, s ki tudja, talán belebotlott egykor a mi Ítélet előtt sorozatunkba, de ott van még példának Az Eichmann Show vagy Hajdú Eszter dokuremeke, az Ítélet Magyarországon. Mostanában több bűnügyi-politikai sorozat is szívesen épít be szövetébe bírósági szakaszt. A titokra nincs válasz, már csak azért sem, nehogy elveszítse ezt a témát a filmtudomány. Annyi azért megkockáztatható, hogy a mozgóképes nyelvnek fontos hatáseleme a dramaturgiai ritmus, a portré, a színészi játék. És ezek nagyon ki tudnak virágozni egy tárgyalóteremben. Hihetetlenül kiélezett drámai szituációban, ahol a tét a vádlott sorsa, a helyes ítélet meghozatalának felelőssége a vád és a védelem szempontjainak folyamatos ütközése során. A tanúk sem beszélhetnek össze vissza. Ott állnak a terem fojtogató nyilvánossága előtt, ropogtatja őket minden egyes állításuk súlya. Amelyekben ott bugyog saját sorsuk is.
A Netflixen most újabb példányát élvezhetjük a műfajnak, méghozzá ritkát, amely hozzá is tudott tenni valamit. Nem meglepő már, hogy Dél-Koreában készült, mert több sikeres ottani produkció ajándékozta meg világszerte a nézőket. Új elemeket vittek történettípusokba, ami ismeretlen szerkezeti és értelmezési dimenziók feltárulását eredményezte. Elég az Élősködőkre vagy a Nyerd meg az életed-re (Squid Game) gondolni. És most itt az Egy különleges ügyvéd, Woo. Amely azzal hangolja át a jogi játékteret, hogy fiatal ügyvédnő hőse autizmus spektrumzavarban szenved. Teljesen új ritmust alkotva a műfajban. Sosem tudjuk ugyanis pontosan, Woo mire gondol. Próbáljuk megfejteni másságának természetét, jelzésrendszerét, ami szintén sajátos élmény, de egy ponton rendre megszakad a kapcsolat. Megismerjük tehát az egyes ügyek szereplőit, a legfontosabb részleteket, de nincs hipotézisgyártás, ide-oda kombinálás. Egy váratlan pillanatban Woo-ból egyszerűen kiszakad a megoldás. Megszállott tekintettel a képünkbe darálja. Ez a folyamat részről-részre megrázó. Mert így nem egyszerűen fény derül egy ügyre. Ez egy iszonyatos küzdelem a rendellenességgel, a lány környezete és a néző részéről az elfogadással, a megfelelő magatartással, kommunikációs formákkal. Amiből egyszer csak felszakad az igazság, egy pillanatnyi harmónia, egymásra találás.
Ráadásul mindez elképesztően könnyed, kedves, életigenlő hangütésben érint meg. Utat engedve a természetes emberi érzelmességnek. Ritka lehetőség ez a töltekezésre, az erőt adó bánat- és örömkönnyekre, a világ emocionális befogadására. Számunkra szokatlan lehet a látszólag távoli kultúrából érkező szemléletmód, a lét egységben láttatása, ahol nem különül el vígjáték és tragédia, nincs összeoperált fekete komédia. Ahol derű és szomorúság, fájdalom és öröm egymásba olvadva lüktet. De bármilyen különösen hat is számunkra mindez, még ott él bennünk, könnyen rá tudunk hangolódni.
A sorozat alapján persze a globalizálódó koreai társadalmat is emlékeztetni kell rá. Sokféle réteg, osztály életébe, értékrendjébe pillanthatunk bele a tizenhat részben. A legtöbb kritika a hagyományok görcseit éri. Jómódú emberek rettegnek, hogy kiderül róluk valami kellemetlen, s emiatt még a számukra kedvező igazság bizonyításáról is lemondanának. Hiába igazolható, hogy fiúk nem ölte meg testvérét, ha kitudódik, hogy az áldozat, az ő elkényeztetett, bálványozott gyerekük már többször is öngyilkosságot kísérelt meg. És minden tiszteletük és elismerésük ellenére, a tárgyalótermi nyilvánosság előtt sem vállalják, hogy egy autista ügyvédnő védencei.
Mi viszont örömmel vállaljuk, hogy Woo az új kedvenc sorozathősünk. Közeli kollégáival együtt, akik hamar befogadták, meghajolva tudása előtt, mi is követjük egyik ügyből a másikba, és egy idő után már irigyeljük különös képességeit, látásmódját, viselkedését. Könnyedén lépünk át vele a bálnák világába. Nem kerülhetünk teljesen közel hozzá, de egyre többet jelent a mássága. Átlendít egy gazdagabb, emberibb, tág dimenziókban hömpölygő életbe.
