Politikai tisztesség
– A politikai tisztesség azt kívánná, hogy az önkormányzatoktól a Covid-járvány okozta válsághelyzetre hivatkozva elvont adóbevételeket – például gépjárműadó, iparűzési adó felezése – visszaadnák az önkormányzatoknak, és lehetővé tennék számukra a díjemelést. Lehet, hogy ez megtörténik, a 2023-as központi költségvetés legalábbis erre utal. Csakhogy a háború újabb lehetőséget adott a kormánynak a veszélyhelyzet meghosszabbítására, a Parlament pedig készségesen megadta a felhatalmazást a rendeleti kormányzásra, így a kabinet bármikor dönthet úgy, ezúttal a vállalkozások energiaköltségeinek megugrására hivatkozva, hogy fenntartja az adófelezést. Arról pedig szó sincs, hogy a gépjárműadót visszakapnák az önkormányzatok. Kizárólag a kormányon múlik, hogy autonóm önkormányzatokat akar a háta mögött, vagy valódi jogkörök és pénzügyi mozgástér nélküli végrehajtó szervezeteket. Ha ez eldőlt – és a politikai irányvonal évek óta világos –, akkor csak módszertani kérdés, hogy milyen módon számolják föl az önkormányzati autonómiát – válaszolta az energiaválság miatt súlyos helyzetbe került települések előtt álló jövőt firtató kérdésünkre Balázs Zoltán politológus-közgazdász, a Corvinus Egyetem tanára.
A rendszerváltás óta hiányzik
Az önkormányzatok bábszervezetekké alakítását jogállamisági szempontból aligha lehet támadni, hiszen Európában nagyon sokféle önkormányzati rendszer van, rendszerint többszintű, így minden lépésre lehet valamilyen példát találni Németországtól, Franciaországon át Írországig. A lényeg mindig az, hogy van-e a központin kívül helyi politikai akaratképzésre lehetőség.
Balázs Zoltán szerint a valódi önkormányzati autonómia egyik alapját a kiszámítható és méltányos pénzügyi rendszer jelentené.
Ez voltaképpen a rendszerváltás óta hiányzik: a személyi jövedelemadó egy részét megkapták ugyan – értelemszerűen a jobb módú települések jártak ezzel jobban –, de ezt a gépjárműadó 60 százalékával és az illetékbevételekkel együtt már 2013-ban elvonta az akkori Orbán-kormány az oktatási intézmények állami átvételére hivatkozva. (A gépjárműadó fennmaradó részét pedig most a járvány okán.) Az iparűzési adó pedig soha nem volt méltányos. Az ebből származó bevétel kilencven százalékán az önkormányzatok alig 8,5 százaléka osztozik. Erre hivatkozva reformálná meg az iparűzési rendszerét Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara elnöke és bízná a beszedést és a szétosztást az államra, ami azonban csak a szegénység és a politikai függőség szétterítése volna.
Fennakadnak a magyarok torkán
Nem sokkal jobb a helyzet a helyi adókkal sem. A 3197 magyarországi önkormányzat 99,3 százaléka vet ki helyi adót az Állami Számvevőszék szerint. De a települések nagy részénél (jellemzően a kisebb városok, községek költségvetésében) ezek nem meghatározó elemei a bevételnek. „A nagyobb összegű vagyonadók pedig fennakadnak a magyarok torkán, mivel az ingatlan számukra többnyire egy élet munkája, aminek újra-adóztatását mélyen igazságtalannak érzik” – jegyezte meg a politológus-közgazdász, aki szerint a közterület-foglalásból, a vállalkozókat érintő adókból származó bevételek várhatóan (reálértéken) csökkennek, hiszen a járványból alig kilábalt cégek most az infláció és az energiaválság óriási hullámaival küzdenek. Az önkormányzati bevételek (reálértéken) így a válság, a kormányzati megszorítások mellett emiatt is zsugorodnak.
Mindez kapóra jöhet a kormánynak.
A rendszerváltozás után kialakult helyi politikai központokként működő önkormányzatok vagyonát és kompetenciáját már eddig is jelentősen megcsonkították, ez folytatódik a vízközművek átvételével. Ráadásul az ellenzéki pártok választási veresége okozta sokk valószínűleg a helyi politikai ellenállás szervezeteit is megbénítja. Így az önkormányzatok lassan a központi akaratot kiszolgáló, legföljebb a helyi panaszokat és problémákat a kormány számára jelző rendszerré válnak.
Most nem lehet kiszállni
„De a játszmát végig kell játszani. Mint a rulettben: a többség erre a rendszerre tette a tétjét, tudja, hogy más eredmény is kijöhet a végén, mint amit vár, de a kerék forog, most nem lehet kiszállni, hiszen akkor biztosan elvész, amit beletett. Ha viszont marad, akkor még nyerhet is a végén – fogalmazott a szakértő.
A felmérések szerint a Fidesz szavazók egy része sem ért egyet minden döntéssel, ők is több tanárt és jobb egészségügyet szeretnének, olcsóbb élelmiszert és kisebb gázszámlát, méltányosabb adóztatást, mindezt azonban ettől a kormánytól várják.
Sőt, a tavasszal más pártokra szavazók jelentős része is alkalmazkodik a rendszerhez – a konszolidáció éppen ebben áll. Teljesen racionális viselkedés, hogy nem akarja elengedni, mert erről a rendszerről van megfelelő és megbízható információja. Nem akarnak megint egy újhoz alkalmazkodni. Mindaddig együtt mozognak vele, amíg az valamennyire is biztosítja a megélhetésüket, a társadalmi kohéziót és a biztonságukat” – magyarázta a Corvinus oktatója.
Végsőkig lojálisak
A Fidesz tizenkét éve tartó egybefüggő regnálása történelmi léptékkel nagyon rövid. A modern magyar történelemben (1849-től kezdve) átlagban húsz-huszonkét éves periódusokként történik rendszerváltozás, de a dualizmus és a Kádár-rendszer jóval hosszabb volt, bár mindkettőben van egy zökkenő: Tisza Kálmán kormányzásának vége 1890-ben, illetve az 1968-as reform. Viszont egyik rendszernek sem éhséglázadás vetett véget – hívta fel a figyelmet Balázs Zoltán, majd hozzátette:
történeti szociológiai közhely, hogy nem a legszegényebbek csinálják a rendszerváltásokat. Ők gyakran a végsőkig lojálisak a hatalomhoz.
A változás epicentrumában az életterüket, céljaikat, karrierálmukat veszélyben látók állnak. A kormányzó elit persze tudja ezt, ezért időről időre kiengedi a szelepet, például a határok megnyitásával megszabadul az ellen-elit elégedetlenjeitől, a változás potenciális hordozóitól; vagy ellenkezőleg, megpróbálja őket integrálni anélkül, hogy politikai hatalomhoz juttatná őket. Csakhogy ezzel egy válság esetén szükséges alternatívától is megszabadul. Ez átmeneti könnyebbséget hoz ugyan a mindennapi kormányzásban, de egyúttal információs veszteség is. Egy idő után már a kormányzati közvélemény-kutatásokban is nő az információs torzulás, hiszen a megkérdezettek nem azt mondják, amit gondolnak, vagy amit gondolnának, hanem amiről azt hiszik, hogy mondaniuk, sőt, gondolniuk kell.
Egyszer csak kicsúszik a talaj
Ezzel párhuzamosan felerősödhet egyfajta tehetetlenség is. A végrehajtó hatalom ugyanis számtalan ellentmondó, vagy egyszerűen kivitelezhetetlen utasítást kap, amelyeket vagy nem hajt végre, vagy egyre lassabban, egyre szelektívebben. A visszacsatoló mechanizmusok pedig kaotikusabbak, pontatlanabbak, valós politikai értékük nem állapítható meg. Az Ukrajna ellen indított háború is frappáns példa erre. Az orosz közvéleményt egyszerre próbálják maximálisan kontrollálni, ugyanakkor érzékelhetően tartanak is tőle: az, hogy a háborút tilos a nevén nevezni, egyszerre kontrolleszköz – ki lehet szűrni az ellenzőket –, és öngyengítő mechanizmus, hiszen azt is jelzi, hogy a kormányzat tart attól: a háborút a társadalom nem támogatná – vázolta a folyamatot Balázs Zoltán. A kormány lába alól mindezek eredőjeként egyszer csak kicsúszik a talaj, miközben a bizonytalanságot egyre erőteljesebb módszerekkel és fokozódó erőszakkal próbálja palástolni.
Magyarország, Törökország, Venezuela
Magyarországon nincs ilyen diktatúra, de mintha Törökországban és Venezuelában is megragadhatóbb politikai alternatíva volna az ellenzék, artikuláltabb a kormánnyal ellentétes politikai akarat, mint Magyarországon.
De vannak jelei annak, hogy a kormányt már zavarja, hogy nincs működő ellenzéke.
Persze valódi ellenzéket semmilyen kormányzat nem tud kreálni, ez politikai önellentmondás. A fenti bizonytalansági és információs torzító okok miatt viszont valószínűleg meg fogja próbálni. Kérdés, hogy a parlamenti ellenzéki pártokat használja-e erre, vagy inkább bizonyos parlamenten kívüli szervezeteket, például szakszervezeteket, érdekképviseleti fórumokat kíván ellenzékké kreálni, így integrálva a nem-fideszes érzelmű polgárokat. Mindkét kísérletben benne van azonban a fordulat lehetősége, amennyiben ezek is idővel saját jogú hatalmi igénnyel léphetnek elő. Ám ettől távol vagyunk.
Minden lap a kormány kezében
Ugyanakkor van egy külső tényező is: az Unióval való megegyezés, amelynek politikai feltétele a kormányzat önkorlátozása. Ehhez definíció szerint szükség van valamilyen formális ellenzéki közreműködésre. Természetesen az Európai Bizottság nem írhat elő konkrét politikai feltételeket, de elvárhat hitelt érdemlő intézkedéseket. A kormánynak döntenie kell: megteszi-e, s ha igen, akkor hogyan. Megpróbálja-e felhasználni ehhez a kvázi-ellenzéki szervezeteket vagy továbbra is abban bízik, hogy az Unió politikai akarata meggyengül például az olasz választások, a hideg tél, a fokozódó európai belső bizonytalanság vagy éppen az újraélesztett lengyel-magyar front okán és egyszerűen visszalép. Harmadik lehetőség az Unióból való kilépés – vetette fel Balázs, aki rögtön elismerte, hogy ez elsőre ma is vad lehetőségnek tűnik. Tulajdonképpen az is, mivel benne van az a feszültség, amelynek nyomán valódi ellenzéki alternatívává alakulhat, hiszen a tágan vett elit jelentős részének érdekeit sértené. Mindent összevetve a kormány kezében van minden lap.
