Mindig is voltak családok, akik a városi életüket hátrahagyva vidékre, tanyára költöztek annak reményében, hogy önellátásra rendezkedhetnek be. A covidjárvány ráerősített erre a folyamatra, az elmúlt években megnőtt azoknak a száma, akik így próbáltak új életet kezdeni. A valóság azonban sokszor arcul csapja az álmokat kergetőket, az önellátás, a vidéki élet romantikája valójában inkább csak illúzió. Nem való mindenkinek a tanyasi élet – bár kétségkívül megvannak a szépségei is.
A legtöbben a csendet, a nyugalmat emelik ki, amikor a vidéki életről beszélnek. Ahogy haladunk Katona Zoltán lajosmizsei birtokára, valóban körülölel minket az akácerdő békéje. A homokos földút mentén sorakoznak a nagy földterülettel körülölelt tanyák, zajt csak az autó motorja kelt. Zoltán nagyon nyitott, barátságos ember, üdítővel, frissen sült pogácsával kínál minket a tanya nappalijában, amíg mesél az itteni életükről.
– Mindig is tanyán akartam élni. Rengeteg szakkönyvet vettem az állattartásról, és az volt az álmom, hogy egyszer majd állatokat fogok tartani.
Az ihletet a River Cottage adta, meg a Jimmynek malaca van
(brit sorozatok a vidéki életről – a szerk.).
Rongyosra néztem ezeket a műsorokat, de a magyar valóság persze egész más. Négy éve vettem meg ezt a tanyát, a terület másfél hektár, a ház nem nagy, és 30 éve épült, de sosem fejezték be. Mivel volt hol laknunk, nem kellett kapkodni, lassan, fokozatosan haladtunk.
Munka pedig volt bőven, hiszen új kutat kellett fúratni, az egész házat újravezetékelni, átépíteni, tetőt húzni rá, konyhát, fürdőszobát kialakítani. 2020-ban kitört a covidjárvány, és egy 37 négyzetméteres ferencvárosi lakásba szorultak hárman: Zoltán, a párja, Edina és lánya, Nóra. Úgy érezték, hogy megfulladnak abban a szűk térben, ezért – bár még korántsem készült el a felújítás – vettek egy nagy levegőt, csomagoltak, és kiköltöznek a tanyára. Az állattartást nem alapozhatták a saját maguk által megtermelt takarmányra, mivel egyrészt ehhez sokkal nagyobb terület kellene, másrészt a homoktalajon maximum bukfencet lehet vetni – ahogy Zoltán mondja –, úgyhogy a konyhakerttel, gyümölcsfákkal sem igazán éri meg bíbelődni.
– Egy évvel ezelőtt lehetett pályázni őshonos magyar állatok tartására. Így lett 150 sárga magyar tyúkunk, 250 erdélyi kopasznyakú csirkénk, 70 bronzpulykánk és 65 színes magyar kacsánk. Van még négy kecskénk és három birkánk, ők azt legelik, amit itt találnak. A baromfinak viszont tápot kell vásárolni, és mostanra annyira megdrágult a takarmány, hogy a támogatás felét el is viszi. És persze azt majd januárban, utólag kapjuk meg, de addig is etetni kell az állatokat.
Az biztos, hogy jó soruk van itt az állatoknak, nem zsúfolt ketrecekben élnek, hanem a szabadban, nagy területen, jó levegőn.
Nem is volt elhullás az állományban, pedig azt mondták nekik, hogy 20 százalékos veszteséggel számoljanak.
– A tyúkok úgy egy hónap múlva elkezdenek majd tojni, lesz naponta 150-180 tojás. Ez már nemcsak fedezi a tartásukat, hanem egy szemmel látható hasznot is fog hozni. A pulykáknál karácsonyra a bakokat le fogjuk vágni, a csirkéknél is folyamatosan vágjuk a kakasokat, és ezeket eladjuk. De ebből még mindig nem lehetne megélni. A terv az, hogy egy látványtanyát csinálok. Budapestről érkeznek majd a vendégek, szappant főzünk, sajtot készítünk, télen disznóvágás lesz. Építek egy nyári konyhát, ahol 16-18 embert tudunk fogadni hétvégeken. Itt finomakat ehetnek, és belekóstolhatnak a tanyasi élet romantikájába. Ami persze csak kívülről tűnik könnyűnek és tökéletesnek – teszi hozzá a gazda.
Fiataloknak egyáltalán nem javasolja ezt az életmódváltást.
Ugyanis aki ezt az utat választja, rengeteg munkát – és pénzt – kell hogy beleöljön, de a siker egyáltalán nem garantált. Bukni is lehet, méghozzá nagyot. Ezért inkább csak az vágjon bele, akinek megvan a biztos anyagi háttere, és nem árt egy menekülő útvonal sem – nekik is megmaradt a budapesti lakás mint egy bázis.
– Ha Pesthez köt minden, ne akarj tanyára költözni, mert abból csak keserűség lesz! – mondja Zoltán. Az állatok óriási kötöttséget jelentenek, mindennap el kell őket látni, nincs közös nyaralás, nincs szabadnap, és sokan nem mérik fel, hogy ez mekkora áldozathozatalt kíván az embertől. Az élet is drágább, nincs annyi üzlet, mint egy nagyvárosban, kisebb a választék, magasabbak az árak. Jobban meg kell tervezni a bevásárlásokat is, ha valami kifogy, nem öt perc leugrani érte a közeli kisboltba. Az önellátás pedig csak egy illúzió, hiszen senki nem tud mindent megtermelni. A szomszédos tanyák tulajdonosai közül többel is jó kapcsolatot ápolnak Zoltánék, így a barter kiválóan működik.
– Az egyik szomszéd hozott zöldparadicsomot, abból Edina csatnit készített, isteni lett. Főzött sárgarépalekvárt, azt a Woltnak fogjuk szállítani. Egy struccfarmtól kaptunk rengeteg zsírt, abból szappant főztünk. Fánk annyi van, hogy két évre megvan a tüzelőnk. Azt az erdőtársaságtól kaptuk, cserébe azért, hogy ide beállhattak a traktorokkal.
A tanyát úgy alakították ki, hogy megfeleljen a XXI. század elvárásainak. A fűtést légkondival oldják meg – „kényelmes vagyok már az én koromban, csak egy gombot akarok megnyomni, hogy meleg legyen” –, és hogy a villanyszámla ne érjen az egekbe, napelemeket telepítettek. Van persze kandalló is, de inkább a hangulat kedvéért. A posta naponta jár erre, van HBO, internet, a pizzát is kihozzák, és a „csilingelős autó” (Family Frost – a szerk.) is hetente megfordul.
– 52 éves vagyok, én már nem akarok innen sehová költözni – árulja el Zoltán. – Teljesen más lett az életünk, amióta itt lakunk. Mi nagyon szeretjük, de ez az élet nem való mindenkinek. A legtöbb embernek épp elég lesz arra az egy napra belepillantani a tanyasi életbe, amikor majd ide érkeznek vendégként – teszi hozzá.
Nagy Zsolt még csak tervezi a vidékre költözést, bár az ő esetében igazából visszaköltözésről beszélhetünk, hiszen a gépjárművezető-oktató egy ötezer fős Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen, Tiszalökön élt kisebb-nagyobb megszakításokkal 27 éves koráig. A Tisza-part, a festői táj a természeti csodákkal gyerekként ideális volt számára, viszont kamaszként már túl kevés inger érte. Akkoriban sokan költöztek nagyvárosba a munka- és szórakozási lehetőségek miatt.
– Nagyon élveztem a pezsgést a fővárosban. Akkor még azt gondoltam, erre van szükségem az álmos kis vidéki település helyett. Aztán ahogy múlt az idő, úgy éreztem, hogy bedarált a hétköznapok mókuskereke.
2020 márciusában, amikor a covid miatt ő is leállni kényszerült, több időt töltött a szüleinél, akkor érezte, hogy mennyivel nyugodtabb, sokkal jobban megtalálta a lelki békéjét, a kerti munkák pedig segítettek kimozdulni a savanyú állapotából.
– Amikor visszautaztam Budapestre, úgy éreztem, hogy fizikai fájdalmam van. Zavart a sok autó, a tömeg, a zaj, a büdös. Akkor határoztam el hogy nem maradok sokáig itt, mert ez a közeg megbetegíti a testet és a lelket.
Tiszalökön vásárolt egy lakást, amit elkezdett felújítani, de jelenleg még Budapesten él albérletben.
– Folyamatosan teszem fel a kérdést magamnak: jó dolog-e 18 év után visszaköltözni – de az élet megadta erre az egyértelmű választ. A munkám során napi 8-12 órát töltök a városi forgalomban, és azt érzem, hogy annyira rossz a város rezgése, hogy minden sejtem tiltakozik ellene. Az emberek intoleránsak, erőszakosak, kényszeres rohannak, és ez a közlekedésben iszonyúan lecsapódik.
Zsolt a nagyvárosi pazarlást is elítéli. A szüleitől azt látta, hogy kevés pénzből is lehet spórolni, ha nem költünk felesleges dolgokra. A városokban mindenki kényelmesen utazik, kevesebben mozognak, kerékpároznak, futnak, a mozgáshiány és az egészségtelen táplálkozás pedig betegségekhez vezet.
– Sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok vidéken, és inkább lemondok a pénzről, a pezsgésről, nekem 45 évesen már fontosabb a lelki béke és a nyugalom – teszi hozzá Zsolt. – Azt gondolom, hogy hosszú távon nem fenntartható a városi életvitel. A vidéki településeket kell benépesíteni, a régi házakat felújítani, a kerteket megművelni, növényeket termelni, állatokat tartani, mert ez lelkileg nagyon feltölti az embert.
A költözés után egyelőre a közeli nagyvárosban fog dolgozni gépjárművezető-oktatóként, de kicsit hosszabb távon azt tervezi, hogy megpróbál minél inkább önellátásra berendezkedni, a minimálisra csökkenteni a függést a környezettől.
– Az egyszerűbb élet számomra egy boldogabb életet is jelent. Csak nehezen engedjük el a megszokásainkat. De ha megtesszük, az biztosan szabaddá tesz majd – tette hozzá Zsolt.
