Azonnal hagyják abba a háborút, szüntessék meg szankciókat és megfeleződik az infláció! – szajkózta rossz drámai kórusként legutóbbi kormányinfón Alexandra és Gergely. De ezt harsogja hónapok óta a kormány és médiája, hogy a háború meg szankciók. Persze. De mennyi is az eurózónában az infláció? Kicsivel több mint kilenc százalék. Ezzel szemben idehaza (most még csak) 16 százalék, de nemsokára 20-22 százalék is lehet. Ez a 10-12 százalék plusz a magyar kormány hozzáadott értéke, a gazdaságpolitikájának eredménye. Ez a győzelem ára. Nem az ukránoké, a Fideszé, ugyanis ezzel tudtak nyerni áprilisban, amikor 1500-2000 milliárdot szórtak el a semmibe. Na, ez a pénz okozza plusz infláció tetemes részét.
De ez már elmúlt, benne ülünk a szószban. Most már a kormánynak arról kellene döntenie, hogy miként tud segíteni a családokon, a rászorulókon, a nyugdíjasokon az önkormányzatokon. Mert ömlik a költségvetésbe az extra inflációs bevétel, de a támogatás helyett vitatható célokra még mindig inkább jut pénz. Most épp állami Vodafone-ról meg állami cementgyárról delirál a kormány, épp aznap amikor a közintézmények, az iskolák fűtését épp 18 fokra csavarják le. Vagyis minimális mozgástér még mindig lenne, de megy a lapítás. A gyerek üljön 18 fokban, de a NER-nek legyenek újabb játékszerei százmilliárdokért.
Az európai kormányok sorra döntenek a lakossági támogatási programokról. A magyarnak többszörösét kapják a németek, az osztrákok, de még a britek is. Idehaza meg már most sokan azon morfondíroznak, hogy miről mondjanak le: a fűtésről, az élelmiszerekről vagy a gyógyszereikről? Mindez történik Magyarországon a XXI. században, úgy mint az 1920-30-as évek válságaiban.
Az elmúlt évtizedek kevés kézzelfogható eredménye közül az egyik az volt, hogy megtanultuk: az évi 1-2 százalékos infláció a legjobb gazdaság- és szociálpolitika. Ekkor lehet tervezni, gyarapodni, élni. Soha nem szabad a jövőben olyan politikusokat a kormány közelébe engedni, akik ezt veszélyeztetik. Ha így lesz, az lesz majd az igazi győzelem.