Ennyi polgárőrt ritkán látott a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszadob: a 2770 lelkes falu több pontján is tucatnyian terelték a forgalmat vagy épp zárták el az utat, hogy a „VIP-járművek” minél hamarabb feljussanak az Andrássy kastély parkjába, az idei Országos Vadásznapok helyszínére. Ahogy később láttuk, a különlegesen fontos személyek – államtitkár, főosztályvezető – külön falatoztak egy fehér sátor ponyva alatt: amikor arrafelé jártunk, épp a szarvaskolbász-ízelítőnél tartottak.
Vadászkürtök hangjára kezdődött meg szombaton a nagyközönség előtt a rendezvény, amelynek megnyitóján elhangzott: egy nappal korábban a szakma résztvevői tudományos konferencián vitatták meg a vadászat, a vadgazdálkodás helyzetét. Aki odafigyelt, az ünnepi szónoklat hangjai közül is kihallhatta az aggódás szavait. Kovács Ferenc az Agrárminisztérium vadgazdálkodási főosztályának vezetője többet is sorolt ezek közül: a koronavírus, a háborús helyzet, az infláció, az energia-, és élelmiszerválság, az aszály, a vadhús-piac gyengülése, a vaddisznókat érintő pestisvész, ami miatt korlátozni kellett a lelőtt vadak húsának értékesítését, a külföldi bérvadászok távolmaradása, az elszaporodott vadlétszám, a vadkárok drasztikus emelkedése – ezek mind-mind nehezebbé tették az ágazat mindennapjait. Persze ennyi baj után optimista felhang következett: a főosztályvezető szerint az elmúlt 12 évben ez a kormány úgy viselkedett – és ezt a „testtartást” kívánja maguknak is –, hogy a bajokat egyfajta lehetőségként fogja fel.
Hiába kutattuk, a vadászszakma ünnepén egyik közismert fővédnököt sem láttuk: távol maradt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke, Nagy István agrárminiszter és Csányi Sándor az OTP bank Nyrt. elnök vezérigazgatója is. Megjelent viszont vadászkutyájával egyetemben Kovács Zoltán államtitkár, a 2021-es „Egy a természettel” vadászati és természeti világkiállítás kormánybiztosa – az aznap esti budapesti tűzijátékért felelős operatív törzs vezetője, s a Nimród újság főszerkesztője –, aki leginkább az egy évvel ezelőtti világkiállításra emlékezett, azt dicsérte. Szerinte az ott felhalmozott érték nem veszhet el, a 17 milliárdos projekt hozadéka fennmarad. Ilyen „hozadékra” a helyszínen példát is láttunk: a kormánybiztos jelképesen átadta az Egererdő Zrt. fővadászának, ifjabb Nagy Károlynak azokat a vadpreparátumokat, amelyeket a cég vadászainak köszönhetően mutattak be a világkiállításon. Kovács Zoltán ígéretet tett arra, hogy a jövőben a többi együttműködő is megkapja – visszakapja – eme „ereklyéket”. Az eseményen később érdemrendeket adományoztak a szakma képviselőinek, Reviczky Gábor színészt pedig a magyar vadászok nagykövetévé nevezték ki.
Ekkorra már a nagyszínpad állványai közé is bekúszott az Andrássy kastély udvarán bográcsban rotyogó őz-, és szarvaspörköltek, vaddisznósültek illata. Vadásztársaságok nevezhettek a főzőversenyre, az ételt pedig egymás között fogyaszthatták el, pénzért nem árulhatták. Elvileg volt ugyan grillsátor, de ebédidőben ott mozgást nem láttunk. A sátrak között – ahol árultak szakkönyveket, fonott kosarakat, mézet, szarvasagancsból készült dísztárgyakat, vaddisznófoggal ékesített gyűrűt, távcsöveket, festményeket, faragott képeket, sőt még pintyeket és papagájokat is – találkoztunk hétköznapi, „hús-vér” vadászokkal is, akiket arról faggattunk: hogyan látják a vadászok életét, napi gondjait. Szilágyi István, a hajdúnánási Kossuth Vadásztársaság egyik idősebb tagja azt mondta, az idei évben az aszály volt a legnagyobb ellenségük. Ő maga épp ezért tíz itatóhelyt kiásott, megépített a területen, hogy az őzek és egyéb apró vadak ne halljanak szomjan, de ez valójában „csepp volt a tengerben”. Szerinte a fiatalabbak leginkább lőni szeretnek, a vadászattal járó munkákat, tennivalókat „elnapolják”, pedig az is fontos része a szakmájuknak.
Takács Ádám a Szerencsi Mezőgazdasági Zrt. vadászati ágazatvezetője az orvvadászokra panaszkodott: egyre gyakrabban tapasztalja, hogy ismeretlen terepjárók tűnnek fel a területükön, ám mielőtt rajtakapnák őket, eltűnnek. A térség szegényebbjei pedig fegyver híján hurkokkal próbálják megfogni a kisebb vadakat. Hogy egyre nagyobb a szegénység az ország keleti felében, maguk a vadászok is tapasztalják. Egyikük mesélte, hogy idén január-februárban, amikor a vadakat etetik kukoricacsővel, vagy éppen félig lemorzsolt kukoricacsutkákkal, többször is találkoztak olyan gyűjtögetőkkel, akik az őzek, szarvasok, vaddisznók elől összeszedték a szóróra kitett takarmányt. Ha elég sokáig főzik a kemény kukoricaszemeket, s némi cukorral összekeverik a végén, kitesz egy vacsorát, a csutkákkal meg legalább egy-két napra be lehet durrantani a kis vaskályhákat.
