Tokaj város főterén kezdődött az ötvenedik Tokaji Írótábor, de közel tíz perc után a Rákóczi Pincébe menekült a közönség a hirtelen lezúduló esőtől. A megnyitó során először Rátóti Zoltán színművész, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora olvasta fel a Nyugat utódjának számító Magyar Csillag folyóiratban 1943-ban megjelent Együttes vallomás című írást, melyet hét magyar író jegyzett közösen, név szerint Illés Endre, Illyés Gyula, Kodolányi János, Márai Sándor, Tamási Áron, Veres Péter és Zilahy Lajos. A második világháború idején írt szöveg kapcsán L. Simon László, a Tokaji Írótábor elnöke többek közt kifejtette, hogy az esemény első ötven évének egymást váltó nemzedékeinek jeles alkotói is megélték, amit az Együttes vallomás szerzői. Megtagadta tőlük a sors azt a legfőbb jutalmat, hogy eszményeiket „politikai és társadalmi erők a nemzet életében valóra váltsák”, ehelyett szellemi eredményeiket „világnézeti és társadalmi jelszavak alá próbálták temetni”, küzdelmeiket pedig azzal rontották el, „hogy egyrészt az irodalmi életben ellentéteket szítanak, másrészt pedig írókat és műveket célzatos politikai színnel festenek be”.
L. Simon szerint az írás által kifejtett célzatos ítélkezésre ma is találunk példát, dacára a polgári demokrácia nyújtotta szabadságnak, valamint az információáramlást hihetetlenül felgyorsító, a cenzúrát gyakorlatilag lehetetlenné tevő internetes nyilvánosságnak. – De éppen ezen értékeknek és adottságoknak köszönhetően tudjuk nyugodt szívvel belekiabálni a világba: számunkra Budapest, Szabadka, Sepsiszentgyörgy, Kassa, Kapolcs és Tokaj azonos szellemi tartományok – mondta az elnök.
Hoppál Péter megnyitóbeszédében elmondta, az írótáborban zajlott folyamatok bölcsőként ringatták a rendszerváltoztatást tizennyolc éven keresztül. A kultúráért felelős államtitkár kiemelte, az 1986-os Tokaji Írótábor elementáris erővel csapott le az akkori kultúrpolitikára (a következő évben ezért elmaradt a rendezvény), így talán a diskurzusok fundamentumot építettek az 1987-es Lakiteleki találkozónak.
– Egy írónak nem mindegy, hogy a mesterségbeli tudást megszerzi vagy sem. Ha megnézzük a művészeti területeket, valamennyi ágnak van felsőfokú képzési helye. A képzőművészetnek, iparművészetnek, színészetnek, táncnak – mondta lapunknak L. Simon László, kiemelve, érdemes lenne a forgatókönyv- és esszéírást is tanítani. – Nem jutottam el odáig, hogy egy ilyen szak beindítását kezdeményezzem, főleg úgy, hogy a Nemzeti Múzeumban dolgozom, és számos muzeológiai, restaurátori képzésben kell együttműködnünk az ELTE-vel és a Képzőművészeti Egyetemmel – tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy miben látja a Tokaji Írótábor jelentőségét, L. Simon a következőt válaszolta: – Az írótábor legfőbb szerepét abban látom jelen pillanatban, hogy valamiféle közösségformáló erővel bír az írók körében.
A Népszava Kukorelly Endrét, az esemény visszatérő vendégét is megkérdezte, akinek kissé eltér a véleménye. – A naplómban megnéztem néhány, az írótáborral kapcsolatos feljegyzést, és feltűnt, hogy régebben heterogénebb volt politikailag és poétikailag is a társaság – mondta az író, hozzátéve az utóbbi időben inkább a magukat jobboldalra pozicionált szerzőket hívnak meg. Kukorelly úgy látja, a különböző oldalon állóknak indulatok helyett minimális konszenzussal ki kellene jönniük egymással, azon dolgozva, hogy a kortárs magyar irodalom presztízse megmaradjon. – Én például elmegyek bárhová, mindenféle rendezvényre, ha hívnak, még akkor is, ha ez sokaknak nem tetszik. Nem demonstratíve csinálom: az a véleményem, hogy szóba kell állnunk egymással, ha nem is értünk egyet, hisz élvezetesek a barátságosan egyet nem értő viták. A felelősen gondolkodó magyar értelmiségnek ebben példát kellene mutatnia.
