Fura látványt nyújt a Német Pavilon a Velencei Biennálén, melyben egyetlen műtárgyat sem látni, „csakis” levert vakolatú falakat és egy mélyen felnyitott kőpadlót. De mit jelentsen ez az egész? – teszi fel jogosan a kérdést a látogató. A választ az épület múltjában találjuk, melyet a velencei építész, Daniele Donghi tervezett meg 1909-ben mint Bajor Pavilont, és amelyet 1912-ben Német Pavilonná neveztek át – idővel lecserélték az olasz Padiglione Bavarese (Bajor Pavilon) feliratot is Germania feliratra. 1938-ban még radikálisabb változás történt: a müncheni építész, Ernst Haiger jócskán kibővítette és átalakította azt a Náci Birodalom fasiszta esztétikájának megfelelően. Ekkor cserélték le az ión oszlopokat négyzet alakúakra, a parkettát márványpadlóra, és növelték meg az épület magasságát mintegy harmadával.
A jelen kiállításon tehát maga a pavilon válik műtárggyá, melynek üres terei némán tudósítanak az épület változásairól és a német történelemről. A levert falakon tisztán látszik, hogy meddig tart az eredeti, 1909-ben épült téglapavilon, és folytatódik az 1938-as bővítés, míg a bontott vakolat alatt feltűnnek a befalazott ablak- és ajtónyílások vonalai is.
A látvány magáért beszél, hisz a kiállítás átvitt módon és a szó szoros értelmében is a történelem (mély)rétegeit mutatja be. De talán még ennél is furább, hogy mi volt Eichhorn eredeti terve a pavilonnal: azt szerette volna, ha az egészet egy másik helyszínre költöztetheti a Biennálé idejére, majd a kiállítás zárultával sértetlenül visszaszállítsa azt. Erre két forgatókönyve is volt: az első szerint az 1477 tonnás épületet darabokra bontotta volna, majd egy raktárhelyiségben helyezte volna el, míg a másik szerint egy daru emelte volna azt a fák fölé, hogy elhelyezze egy állóhajón. Erről az úgynevezett ideiglenes áthelyezésről (Temporäre Versetzung) számol be a kiállításhoz készült, gazdagon illusztrált katalógus is, mely szerint a szállítás nagy valószínűséggel vitát kavart volna az épület jelentését, funkcióját és történetét illetően is.
A pavilon 1938-as átalakítása az évtizedek során számos vitát kavart. Noha a második világháború után át akarták építeni, vagy egy újat húzni a helyére, ezekre a tervekre nem került sor. Amikor aztán 1990-ben a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság végre újraegyesült, az átépítés kérdése ismét aktuális lett, de az épületet mégis megőrizték a jelenlegi állapotában. Az 1993-as Velencei Biennálén azonban Hans Haacke német képzőművész a maga módján mégis átformálta azt: a GERMANIA című installációjában az ország 1990-es állapotára reagálva a belső térben széttörette a padlólapokat. A kiállítás akkor elnyerte a legjobb nemzeti pavilonnak járó Arany Oroszlánt, az épületet 1995-ben helyreállították.
Infó:
Maria Eichhorn
Relocating a Structure
59. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé
Német Pavilon, Giardini
Megtekinthető november 27-ig
Elforgatták a pavilont
Az idei Biennálén nemcsak a Német Pavilon áll teljesen üresen, de a spanyol is, melynek belsejében csupán fehér falakat látni. A tereket bejárva azonban idővel feltűnhet, hogy a falak némileg el vannak mozdulva. Mindez szándékos, Ignasi Aballí, Barcelonában született művész Correction című kiállítása ugyanis a Spanyol Pavilont „elforgatta” a tengelye mentén – pontosabban annak belső falait –, mivel az épület egy kissé ferdén áll a Belga és a Holland Pavilon mellett. Az alkotó ezt az alig látható hibát akkor fedezte fel, amikor a helyszín alaprajzát tanulmányozta, másrészt zavarta, hogy az épület túl közel áll a belgákéhoz. Úgy döntött, megduplázza a pavilon falait, tíz fokkal elforgatja azokat, hogy hozzáigazítsa az épületet a szomszédaihoz. Az üres kiállításon egyszerre érzékeljük a régi és az új belső tereket, valamint a kettő közti ellentmondást.
