;

Nabucco;Szentmargitbányai Kőfejtő;

- Kódok a kőfejtőből

A hatalomban lévők és az elnyomottak örök csatáját mutatja rendkívül látványos térben és ruhákban a spanyol Francisco Negrin Nabucco-rendezése a Szentmargitbányai Kőfejtőben.

Az elnyomott héberek fokozatosan népesítik be a Szentmargitbányai Kőfejtő színpadát. Bejárják, belakják a kőfejtő grandiózus terét. Felnéznek, szétnéznek, kíváncsiak, meglátják az épülő babilóniai palotát és remélik, azért nekik is lesz helyük, maradásuk. Látják a különbséget, mégis hisznek és remélnek. A filmrendezőként is elismert Francisco Negrin úgy vitte színre a bibliai témájú Nabucco című Verdi operát a kőfejtőben, hogy azonnal képes volt mélységet, fojtogató atmoszférát teremteni. Annak ellenére, hogy a színpadi tér hatalmas, csábít a látványosság felé. Nem is nélkülözzük a látványt, de a görög Thanassis Demiris díszlete úgy igényes és elegáns, hogy közben nem csinál mást, mint alapvetően a kőfejtő adottságait használja. A babilóniaiak a kőfejtő rámpáin közlekednek, vonulnak. A palota és a többi épület is leginkább jelzés, persze karakteres építmények, a gazdagság és a hatalmi arrogancia szimbólumai.

A két világ, a héber és a babilóniai közötti hatalmas szakadékot leginkább a perui jelmeztervező, Pepe Corzo által megteremtett ruhák jelzik. A héberek különböző színű, egyszerű, elsősorban a természetességet eszünkbe juttató öltözékben mutatkoznak. A király Nabucco és udvartartása viszont a pazarló életmódot sejtető színes, képzőművészeti attrakcióként kezelhető ruhacsodákban jelennek meg. A két világ közötti ellentét így több mint szembeötlő. A megoldás didaktikusságát ellenpontozza a rendező azzal, hogy a főszereplőket kártyalapként kivetíti a kőfejtő hatalmas falára. Így látjuk, amint Nabucco az asszír király (Lucas Meachem), Abigaille, Nabucco nevelt lánya (Jekatyerina Szannyikova), illetve Fenena Nabucco lánya (Monika Bohinec) figurája megjelenik a kőfalon, aztán meg is elevenedik, mert a kártyalapokból egyszercsak jelenidejű közeliket mutató mozgókép válik. A ledfalon pedig folyamatosan animációk, képzőművészeti szimbólumok fokozzák a látványt. Az egész olyan, mint egy, a többezres közönséget kiszolgáló vizuális kódrendszer.

A rendezői koncepció több interjúból is kiolvasható. Negrin hangsúlyozza, hogy a hébereket a természethez közel állóknak akarta mutatni, a babilóniaiakat pedig a természetet rombolóknak, elpusztítóknak. Ezt a törekvést épp a ledfalról olvashatjuk le, de a tetszetős, különböző asszociációkat keltő motívumok inkább különálló szimbólumok maradnak, nem mindig szervesülnek az előadásba. A viszonyok változását pedig az előadásban egy hatalmas villámcsapás jelzi. A király ezután válik zavarttá. Rájön, hogy sok mindent elrontott, rémálmok gyötrik. Az opera nagy slágere, a rabszolgakórus felerősödik a kőfejtő energikus terében. A sok fehérben lévő alak összekapaszkodása tényleg feszítő tiltakozást éreztet. (Budapesten a premier óráiban ezrek tüntettek, igaz nem csak fehérben.) A rabszolgakórus és az azt követő megjelenés talán az előadás leghatásosabb jelenete.

Kérdés, lehetünk-e még újra tiszták, miután az a sok mocsok ránk rakódott. Nem beszéltünk még Verdi zenéjéről, amely kifejezetten jól szólt (karmester: Alvise Casellati) az igencsak hatalmas és sajátos térben. Az előadás a hagyományos szemléletet vegyítette a modernnel és a saját eszközeivel sokat tett azért, hogy szembesítsen minket azzal, mennyire nincs rendben, ha csak szűken, egymást sorozatosan megbélyegezve látjuk a világot.

Infó:

Verdi: Nabucco

Rendező: Francisco Negrin

Szentmargitbányai Kőfejtő

Premier: 2022. július 13. 

A mostani, ha lehet, még egy kicsit vadregényesebb helyszín, mint a korábbi.