Még a főszezon előtt a tömeget kerülve, korosztályomra szabott csomaggal néhány napot az egyik négycsillagos wellness hotelben töltöttünk. Elfogadtuk, hogy a kedvezményes csomag a korábbi évekhez képest már nem is annyira kedvezményes, és vállaltuk, hogy a hotel területén működő hangzatos elnevezésű vendéglátó egységek szolgáltatásait az egekbe szökő árakkal is igénybe vesszük. Most azonban nem arról szeretnék értekezni, hogy mennyibe került a presszókávé, az üdítő, a sör, vagy a vacsorához elfogyasztott vörösbor, és arról sem, hogy mennyit kellett fizetnie annak, aki igénybe vette az adott hotel testkarbantartására irányuló ajánlatait.
A szolgáltatások igénybevétele, a még elviselhető hőmérsékleten történő napozás, a gazdag felhozatalú svédasztalos reggeli, valamint a bőséges választékú vacsora elfogyasztása lehetőséget kínált arra is, hogy tapasztalatokat szerezzek a hotel vendégeinek a viselkedéséről. Korábbi megfigyeléseim arra engednek következtetni, hogy korosztályom – a magyar és más nemzetiségű nyugdíjasok –, de más életkorúak viselkedési kultúrájának a megfigyeléséhez is kiváló terepnek bizonyulnak a bevásárlóközpontok, éttermek, színházak, közutak és a wellness hotelek. Szociálpszichológusok, szociológusok úgynevezett „résztvevő megfigyelőként” lubickolhatnak mindabban, amit ezeken a helyeken akarva, akaratlanul megtapasztalnak. Én is így voltam/vagyok ezzel, miközben végtelenül elszomorítanak a kora nyári wellnessezés közben szerzett ilyen irányú élményeim.
A szakirodalom szerint a viselkedés az ember látható és hosszabb ideig észlelhető megnyilvánulásainak összessége. A viselkedés mikéntjét és hogyanját meghatározza az elsajátított minták sokasága, a személy intelligenciája (az érzelmi is), motivációi, attitűdjei, mentális és testi állapota, valamint az adott környezet. A viselkedést a személy tettein, verbális- és nem verbális-, illetve metakommunikációján keresztül észlelhetjük. A viselkedés tudás eredménye, azt a szocializáció során kell megtanulni. A tanulás folyamatában a legfontosabb elem a mintaadás és annak elsajátítása. A mintaadás milyensége attól is függ, hogy az átadó milyen kulturális tőkével és viselkedési mintákkal rendelkezik. A minta elsajátításnak párosulnia kell az érzelmi intelligencia fejlesztésével. A zavartalan társadalmi együttélés miatt szerencsés helyzet, ha az elsajátított minta egyezik a társadalmilag elfogadott normákkal és nem nagy a különbség az ideális és a reális minta között.
Nem véletlen az étkezések mennyiségének leírására szolgáló, fent használt jelzős szerkezet. A félpanziós ellátásban biztosított reggeli és vacsora során mindenki annyit fogyaszthatott, amennyit a szervezete megkívánt. Megdöbbenve láttam azonban, hogy korosztályomba tartozó vendégek közül többen is úgy vették igénybe ezt a két szolgáltatást, mintha már hosszú ideje éheznének. Azt feltételezem, aki ki tudja fizetni a három-négy, vagy ötnapos ellátásra szóló csomagot, az valószínűleg nem tartozik a leginkább elesettek közé és nem csak csirke far‑hát jut az asztalára. Az öltözködésük sem arra utalt, hogy száraz kenyéren élnek. Mégis voltak közöttük olyanok, akik háromszor, vagy négyszer egyensúlyoztak a mindig másféle étellel teli tányérjukkal. Néhányukat az sem zavarta, ha láttuk, hogy az asztalokon lévő ételekből, gyümölcsökből jutott – nem is kevés – a nagy méretű női táskákba, ahogy a reggeli közben elkészített szendvicsekből is. Ez a szerintem undorító viselkedés hasonlatos azzal, amikor a bevásárlóközpontokban a minden csomagolás nélküli élelembe bele-bele csipegetnek, kóstolgatnak, vagy az ugyancsak nagy méretű szatyraikba landoltatnak péksüteményeket, egyebeket a láthatóan nem megélhetési gondokkal küzdő vásárlók.
A meg nem nevezett hotel területén a viselkedési kultúra hiányát jól példázta egy nem a hotel vendégei közzé tartozó, kb. nyolc-tíz főből álló, táplálékoktól duzzadó női csoport is, akik hatvanas-hetvenes évekbeli Balaton-parti retró hangulatot teremtettek harsányságukkal, felfújható színes állatokat formázó úszógumijaikkal, élelemmel és italokkal megtömött szatyraikkal. Megérkezésüket követően (külsős vendégek is igénybe vehették a termálmedencék által nyújtott örömöket) letelepedtek az egyik szabadtéri medence szélére, terülj-terült asztalkámhoz terítettek és belekezdtek az evésbe, amit ott tartózkodásuk alatt kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan műveltek. Az étkezési szünetekben pedig zuhanyozás és lábfertőtlenítés nélkül úszógumijaikkal belecsobbantak a vízbe. És hogy teljes legyen a tapasztaltak leírása, megemlítem azon fürdőzőket, akik több órán keresztül nyakig elmerülve üldögéltek a vízben, úgy, hogy közben egyszer sem volt ingerük az illemhely igénybevételére. Köztük voltak azon férfivendégek is, akik közben a medence szélére tett sörösdobozaikat meg-meg emelték.
