Az egy nagyon erős állítás, hogy nincsenek csodák. Kurucosan morc elvetése a felsőbb segítségnek. Úgy már inkább elmegy, hogy a csodák nem ismétlődnek. Még így is tele van tagadással a mondat. Próbáljuk úgy, hogy a csodák rendelésre nem ismétlődnek. Így már közel vagyunk.
Nem, a csodák nem ismétlődnek rendelésre. Már régen eltelt ötven nap, és nem beszélünk egy nyelvet. De a szavak érthetők, értjük is. Az Alaptörvény legújabb módosítása igazán egyszerű, kendőzetlen verdikt. A Fidesznek jó, hasznos, a sok ellenzéki pártnak előnytelen, káros. Az uniós választás és az önkormányzati választások mostantól akár egy időpontban is az urnákhoz szólíthatják a közönséget. Miután a Fidesz számára előnyösebb egyszerre lezavarni a kétféle szavazást, hát úgy lesz.
Az ellenzéken már csak valamiféle csoda segíthet, ami rendelésre eltünteti legalább a baloldali pártok közti ellentéteket. Az egymással versengő balos szervezetek egymás rovására szerezhetnek választói támogatást. Szép, kerek ellentmondás, hogy a Fidesz legyőzése mellett, azzal egy időben egymáshoz képest is előnyt kell szerezni. Vesztes állás. Így vagy úgy, tovább kell lépni. Nekem mint MSZP-s párttagnak, más megoldási lehetőségek tetszenek, mint a DK vagy a Párbeszéd tagjainak. Amikor a lehetőségeket felmutatom, nem kerülhető meg a kérdés: akarom én ezt?
Egy egyesült baloldali párt hatékony variáció volna, aminek aztán valamilyen választási szövetséget kellene kialakítania a liberális oldalt képviselő Momentummal, a zöldekkel. Ennek rövidtávon nincs realitása. Egyrészt az MSZP-sekben is túl sok a (nem alaptalan) sérelem és ellenérzés; a Fidesz még legalább tíz évig eredményesen építhet arra, hogy nincs, aki érdekelt lenne egy pártszövetséget meghaladó, párton belüli platformok szövetségét összefogó megoldásban.
Meglehet, hogy a vereség oka a kormányzóképességnek, vagy legalább a látszatának a hiánya. A vereség biztosan összefügg a túlságosan széttagolt szerkezettel, ezért is hasznos volna egy kevesebb pártból álló, tömbösödött struktúra.
Nagyon jó az a cikk, amelyben Lendvai Ildikó (Kocsis Máté a lovát ugratja, június 18.) levezeti, hogy vége annak a lehetőségnek, hogy külön induljanak az ellenzék pártjai az uniós választáson. A gondolatmenet zárása az a kérdés, hogy az ellenzéki pártok izmozása fontosabb-e, mint a szabad önkormányzatok megvédése. Az észszerű válasz az, hogy nem. Kötelező az együttműködés, kikerülhetetlen a közös lista, és észszerűtlen dolog az önkormányzatok esetében külön indulni.
A realitás a tartós, kiegyensúlyozott szövetség, az ellenzéki összefogás. Az összefogás megtapasztalt formája - nem mellékesen - a DK fokozatos térnyerését eredményezi, emellett járulékos elemként a Fidesz eredményességét is láthatóan, következetesen és visszatérően támogatja. A Fidesz célja ezért a diszperz tartalmú ellenzéki összefogás fenntartása, és ennek a modellnek a ráerőltetése az uniós választásra is.
Hipotetikusan fogadjuk el azt, hogy az összefogás nem azért eredménytelen, mert rosszul csináljuk, hanem mert az összefogás ezen formája eleve alkalmas arra, hogy a fő versenytársat, a Fideszt felértékelje, amikor a választók döntenek. Jelenleg politikai értelemben az történik, hogy mesterségesen tartjuk fenn a megosztott ellenzéket. Mesterségesen biztosítjuk azt, hogy különböző ellenzéki formációk önállóan egzisztáljanak az összefogás ernyője alatt. Nem lehet kikerülni, hogy észrevegyük: immár a sokadik ciklusban mi magunk biztosítjuk a Fidesz számára a nagyarányú győzelem lehetőségét. Nem csökken az ellenzéki pártok száma, nincs stratégiai összefogás, hanem csak az ellenzéki oldalon belüli, valós verseny időszakos elfedése történik a választás időszakában.
Olyan javaslat nincs, hogy akkor a következő három-négy választást szánjuk rá arra, hogy a politikai evolúció kitermelje a győztes ellenzéket. Olyan javaslat ellenben lehet, ami az összefogás vélt előnyeit és a politikai evolúció hiányát valamennyire ellenpontozza.
Hasznos lenne kísérletet tenni arra, hogy egy egységes baloldali, ellenzéki szövetség (párt) jöjjön létre. A szövetség tartalma platform szinten a Magyar Szocialista Párt, a DK, a Párbeszéd, ahogy és ameddig ez elképzelhető. A platformok szövetsége életképesnek tűnik. Ilyen már volt.
A létrehozott szerveződés (új párt) természeténél fogva, nettó módon önfeladással jár. Nyilván sokunk számára szűkül vagy megszűnik a politikai létezés lehetősége, nyilván a vezérkarok sérülnek, de nem látszik másik út. Arra a kényszerítő lépésre, hogy nem lehetséges az uniós választáson önálló listákat indítani, ha meg akarjuk védeni az önkormányzati választási érdekeinket, nem az a válasz, hogy megismételjük a rendszerszinten sikertelen összefogási kísérletet, hanem a tényleges politikai összefogást, az egyesülés megvalósítását választjuk.
Nagyon szépen meg tudom indokolni, hogy mint MSZP-s miért nem támogathatok egy ilyen megoldást, és elég jól látszik: a DK sem érdekelt abban, hogy a folyamatos térnyerése a baloldalon megszakadjon. Azért mégis nézzük, hová vezet az egyesülést hordozó gondolatsor.
Az közvetlenül adódik, hogy nem lehet teljes ellenzéki szövetséget párt formában létrehozni. Most az a helyes, észszerű áldozatokkal járó döntés, ha a Párbeszéd, a DK és az MSZP egyesül. Az is lehetséges, hogy más párt is csatlakozik, pontosabban a meghatározó szereplők más pártot is befogadnak, felkérnek a szövetségbe. Az eredmény az lesz, hogy a Fidesz mellett az uniós választáson az új párt önálló listát visz, illetve az önkormányzati választáson is nagy súllyal, önállóan szerepel, uralja a közbeszédet, válaszkényszerben tartja a Fideszt
Az így mesterségesen létrehozott, hipotetikus baloldali párt nem evolúciós termék, de korrigálhat egy sokéves, eredménytelennek bizonyult megoldási kísérletet, amit összefogásnak nevezünk. Az összefogás a választási törvény módosításának szinte kikerülhetetlen következménye, de be kell látnunk, hogy a formai megoldás, amit választottunk, a pártok időszakos szövetsége nem bizonyult hatásosnak. Érdemes megfontolni azt a lehetőséget, hogy hibás volt a kiindulópont: nem elegendő az ellenzéki pártok laza összerendezése, nem hasznos politikailag, nem eredményes módszer. Azért választottuk a politikai összefogás laza formáját, mert úgy véltük, hogy a választók számára taszító lenne a nem teljes körű összefogás megvalósítása. No meg azért is, mert el akartuk kerülni a kimaradók “felértékelődését”.
Elég zavaró, hogy az egyesített ellenzéki párt legerősebb alkotóeleme a most létező DK. Személy szerint engem is nyomaszt. Ennek ellenére nem látszik más értelmes út, mint az, hogy a baloldalon a DK, az MSZP és a Párbeszéd pártszinten egyesül. Ez a lépés akkor is elkerülhetetlen, ha látszik, hogy a DK belátható időtávlatban reálisnak gondolja a győzelmét a baloldalon. Ez a vélekedés sem megalapozatlan, de erre sincs idő. Nincs még egy és még egy ciklus arra, hogy kivárjuk, az összefogás védelmében lassan eldőljön, melyik párt életképes.
Lendvai Ildikónak teljes mértékben igaza van. A Fidesz saját érdekében, a mi kárunkra gondolja azt, hogy hasznos lenne egyszerre tartani az önkormányzati és az uniós választásokat. Ezért feltétlenül változtatni kell. Azt a lépést kell megtennünk, ami számunkra hasznos, és a versenytársunk számára politikailag hátrányos. Annyira nem szerethetünk bele egy kényelmes, „észszerű” cselekvési formába, hogy ne vegyük észre, az egyébként a Fidesz számára a leghasznosabb.
A hipotézis áttekintése, a levont következtetés nem túlságosan vonzó. Számtalan ellenérzést, megoldhatatlan problémát vet fel. Szinte csak az akadályok látszanak. Gondolom, egyértelmű, hogy nem az igazságosság, messze nem a pártszerű logika alapján következtetek, hanem a jól körülhatárolható, elérni gondolt célból vezettem vissza, hogy mit lehet tenni.
Úgy vélem, hogy most nem lehet másképp eljárni. Ha elfogadjuk, hogy együttműködésre kényszerít bennünket az a helyzet, amit a Fidesz előállít azzal, hogy összekapcsolja időben az önkormányzati választást és az uniós szavazást, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy maga a pártok összefogása így nem alkalmas arra, hogy hatékony legyen az önkormányzatok választásakor és eredményes legyen egy listás, uniós választáson is. Ez kizárt. Ebből nyersen az következik, hogy olyan megoldást kell alkalmaznunk, amely egyesíti az összefogás előnyeit a helyi választáson, és lehetővé teszi a hatékony listás választást az uniós szavazáson is. A megoldás a pártegyesítés, ami egy fölöttébb kínos, majdnem lehetetlen feladat.
Kínos és majdnem lehetetlen, mert abszolút igazságtalan. Semmi módon nem lehet tartósan érvényesíteni a kiinduló szervezetekben fennálló személyi pozíciókat. Ebből az következik, hogy az egyesülést nem lehet létrehozni. Azért sem lehet megoldani a dolgot, mert nemcsak a szervezeti változásból következően merülnek fel személyi kérdések, hanem az egyesülésre ítélt pártok vezetői nagyon különböző súllyal, politikai múlttal és jelentőséggel kerülnek abba helyzetbe, hogy nagyon eltérő, kifejezetten egymásnak feszülő szervezetek egyesítését kell levezényelniük.
Nyilvánvaló, hogy nem ebből a nézőpontból kell a kérdésre tekinteni. Szükségünk van egy nagy, egységes, baloldali, ellenzéki pártra, amely nem hordozza a mostani kompetitív problémákat. A pártszövetségben résztvevők nem versenyeznek a választáson, hanem csak a szervezeten belül. Ha így van, akkor nem kell megkerülni Gyurcsány Ferenc szerepét - ha ő maga beleáll egy ilyen konstrukcióba. Ebből az következik, hogy nem Gyurcsány Ferenc személye a meghatározó kérdés. Vele is, és nélküle is ugyanaz a válasz. A hipotézisben szereplő szervezeteknek, ebben az esetben a Párbeszédnek, a DK-nak és az MSZP-nek hatékonysági, eredményességi, szimpla célszerűségi okokból egyesülni kell. Valójában a Gyurcsány probléma előtérbe helyezése csak arra jó, hogy az egyébként eminens érdekünket megvalósító pártegyesítés ellenérve, annak formális tagadása legyen.
A kérdés triviális. Az uniós választáson eredményes részvételre van szükség. Az önkormányzati választáson szintén eredményes részvételre van szükség. Létezik, ismert, felmutatható a célszerű megoldás. Az egymással versengő pártok összefogása ebben a helyzetben alkalmatlan forma. Az erős, egységes, baloldali párt ellenben megfelel a célnak.
Akkor is az egyesítés a helyes, ha abban - akár meghatározó módon - szerepel Gyurcsány Ferenc, és akkor is, ha nem. Azt kell belátni, hogy nem ettől függ a pártegyesítés értéke. Maga a felvetés sem áll meg, mert a pártok mai szövetsége meghatározó módon tartalmazza a DK-t, Gyurcsánnyal együtt. Az egyesült baloldali párt is tartalmazni fogja a DK-t, Gyurcsány Ferenccel együtt. Feltéve, hogy létrehozzuk.
A levezetett eredménynek, az észszerű következtetésnek, gondolom, sokan nem örülnek. Én sem. Nem is azért írtam le ezeket a gondolatokat, mert annyira vágyom arra, hogy a végrehajtásban rejlő konfliktust magunkra, magamra szabadítsam. Nyilván, ha az egyesítési szándék létezik, akkor az erőkülönbségből adódó problémák kezelhetők.
A csodák rendelésre nem ismétlődnek, de tanulni szabad belőlük. Mert miért is ne. Így vagy úgy, tovább kell lépni. A pártegyesítésen valamikor túl kell esni. Akkor is, ha nagyon kellemetlen. Legalább okkal leszünk túl rajta, és nem úgy, hogy valamelyik baloldali politikai közösség tönkremegy. Arra tényleg nem vágyom.
Akarom én ezt? Mit mondjak? Nem szeretném.
A sikert szeretném.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.