Frászt hozta rám a Ryanair, mikor a minap este küldött egy e-mailt, és hirtelen azt hittem, törlik a járatom a hanyatló Nyugatra tervezett, nosztalgikus kis nyaralásomra, erre kiderült, hogy csak: blablabla idióta. Nagy Márton szerintük többször is valótlant állított meg hazudott a magyar családoknak (blablabla idióta), és hogy minden utas írjon levelet a miniszternek, mert ez abszurd.
Az idiotic kifejezés meglepően sokszor szerepelt a levélben, ennyitől még a harcedzett PR-osok gyomra is összeugrana, de nem ezeknek az íreknek, akik ilyen jelzőket használnak egy méltóságos magyar miniszterről szóló körlevélben. Mozgósítást és ketrecharcra felkészülést tanulhatna tőlük az ellenzék, egy-két gombnyomással el is lehet küldeni azt az e-mailt, amiben felszólíthatjuk a minisztert, hagyjon fel a kapzsisággal és a butasággal (erős szavak megint). De hát ők nem tudják, hogy hazánkban egy petíciótól még semmi sem változott (máshol se nagyon, én csak tudom, több százat aláírtam), ha a kormány egyszer valamit eldöntött, abból eddig csak két esetben kellett kifarolni, azóta is visszasírják a netadót és a vasárnapi boltzárat. Még véletlenül sem kerülhet erre sor egy külföldi cégecske pattogása meg siránkozása miatt, hogy „miféle extraprofit, alig élünk itt a Covid után, és még az olcsó nyaralásuktól is megfosztanánk szegény magyarokat”. Ezzel szemben a Fidesz tudja: sokkal boldogabbak voltak az emberek, mikor még le voltak zárva a határok. Sőt, akkor kellett volna lezárni a határokat, mikor még volt tengerünk, akkor most nem kéne a Balatonnál falni a kétezres lángost. Ők vallják, nem csak prédikálják, hogy csak az utazgasson, aki elég gazdag is hozzá, és menjen magángéppel. A tömeges repülés amúgy is káros a környezetre, és külföldön is csak emberek vannak meg házak, a jobbak persze oligarchák tulajdonában, még ez is pont olyan, mint itthon.
Eközben egy főispán, egy alispán és egy magyar nábob találkoznak az újrarajzolt 64 vármegye székesfővárosában (kicsit kellett őket zsugorítani, hogy a szám kijöjjön), hogy megbeszéljék, hogyan szedjék be ezentúl a huszonhetedet (régiesen áfát), és miként ünnepeljék méltón Mátyás király összerakásának első újjászületésnapját. Együtt örülnek vala, hogy nem kell többé vagyonnyilatkozatok hamisításával tölteni az időt, különösen, ha majd bevezetik az uradalmi csokot, és minden aranykalászos gazda építhet luxusfarmot (franchise ötlet: Rubint Réka traktorosnő), ahol tortából előugró táncoslány helyett disznóból kiálló böllérkés lesz a legénybúcsúk fénypontja, persze falusiturizmus-támogatásból. Végre egy lépéssel közelebb kerültünk az Apostoli Magyar Királyság visszaállításához, amit Zagyva György Gyula már profetikusan megálmodott, és ha a Mi Hazánk javaslatát is beveszik, visszatérhet a módiba a csendőrpertu és a botozás. Németh Szilárd már felöltötte a rezsivédelmi fegyverzetét (fakanál és bográcsfödőpajzs), de hát minden Don Quijote mellé kell egy Sancho Panza, aki mellett jelentékenyebbnek hat a flúgos lovag, vagy akár egy fideszes főispán, köztük az indonéz közúthálózat útdíjfizetési rendszerének létrehozásával megbízott Ruszó Gyula tekintetes úr is.
Nem kell többé aggódni az elszálló forintárfolyam miatt sem, ha újra bevezetjük a pengőt, ami a magyar ősiség erejével birkózik meg a gonosz euróval. Visszahozzuk (a rovásírást nem) az erotikus meg a szerelmes verseket, amiről Orbán János Dénes akadémiai (nem tudományos, MMA) székfoglalója alkalmával azt mondotta, a mai fiatalok nem mernek ilyeneket írni, „mert félnek attól, hogy majd az a kretén vád éri őket, hogy szexuális tárgyként kezelik a múzsájukat. Nem mernek humorizálni, hiszen manapság már számtalan kisebbség sértődik meg egy-egy poén miatt”. Mindezért a kultúránkba beszivárgó (nem Sorost) „új idiotizmust” teszi felelőssé, amit lefordíthatunk politikai korrektségre, bár vele ellentétben úgy gondolom, olyan mitikus ellenség ez, mint a balliberális médiatúlsúly. OJD nem érti, mi köze lehet egy magyar fiatalnak a BLM-hez vagy a berlini sokszínűséghez – mindenki tudja, mire gondolt a költő –, de hát mindig vicces, amikor bácsik nem értik a „mai fiatalokat”, mégis szeretnék nekik megmondani, hogyan éljék az életüket, hogyan írják a verseiket, és kivel pajzánkodjanak bennük.
