– Meghoztuk az ajándéktűzhelyet! Hová tehetjük? – köszön be két markos férfi a csanyteleki portára, mire a nyitott kapuban álldogáló férfi zavarában, meghatottságában azt se tudja, mit feleljen. Mire feleszmélne, márt bent is a tűzhely, pár perc múltán pedig a jótevők búcsút is intenek a Csongrád-Csanád megyei falu szélén élő férfinak. Hogy épp hozzá érkeztek nem véletlen: hírét vették, nemrég maradt özvegyen a gyermekeivel a férfi, s olyan szűkösen élnek, hogy még a tönkrement tűzhelyük cseréjére sem futotta.
A csanyteleki férfi – ahogy hozzá hasonlóan sokan mások még a térségben – a Csongrád Angyalai nevű segítőcsoportnak köszönheti a támogatást.
– Nem gondoltam, hogy ezt fogom, csinálni. Minden azzal kezdődött, hogy amikor még gyógypedagógiai tanárként dolgoztam, sok nehéz sorsú családdal volt kapcsolatom, akiknek próbáltam segíteni, ha szükségük volt valamire. Ha heverő kellett valahová, akkor kiírtam a saját Facebook-oldalamra, hogy fölösleges heverőt keresünk, és segítettem eljuttatni az adományt az érintetthez – eleveníti fel a kezdeteket a már nyugdíjas Ujszásziné Soós Márta, a Csongrád Angyalai nevű segítőcsoport alapítója és vezetője.
Egyre több kérés és felajánlás futott be a csongrádi asszonyhoz, aki egy idő után úgy érezte, érdemes lenne saját netes oldalt, csoportot létrehozni – meg persze nevet találni. Végül városukra és a segítők jótetteire utalva nevezték el magukat Csongrád Angyalainak, amelynek mára több mint ezer tagja van. Noha Ujszásziné Soós Márta azt mondja, nem gondolta volna, hogy így kiteljesedik karitatív munkája, ismerői úgy látják: azt lett volna a meglepő, ha nem így történik. Hiszen minidig is segítőkész volt, részt vett egyesületek, alapítványok létrehozásában, szervezett jótékonysági sütivásárt, bált, gyűjtést. Munkája és csoportja akkor vált először ismertebbé, amikor két éve kézbe vette egy idős asszony házának felújítását.
Azóta pedig lényegében nagyüzem van az „angyaloknál”, akik főként Csongrádon és a város tágabb vonzáskörzetében segítenek.
– A rászorulók legtöbbször privát üzenetet küldenek, mert szégyellik, hogy milyen nehéz helyzetben vannak. Szívszorító sorsokat ismerünk meg, szomorú kéréseket kapunk – meséli a csoport alapítója, aki a gyógypedagógusi szakmában alkalmazott alapelvét követi, vagyis „nem ítélkezni, nem sajnálkozni, hanem cselekedni kell.”
Ha valakinek többször van szüksége segítségre, többször is jelentkezhet, ha pedig egy-egy felajánlott tárgyat többen is szeretnének, akkor Ujszásziné Soós Márta, aki már jól ismeri a családokat, fontossági sorrendet állít fel. Így került például mosógép a három gyermekére kézzel mosó édesanyához, vagy számítógép az online oktatás idején egy diákhoz.
– A ruhaneműt, a kisebb holmikat egyedül is elviszem, vagy egy barátnőmmel. A nehezebb dolgok szállítása sem gond, a legelső pillanattól megvan az állandó csapat kisteherautóval. Olyan jó látni, ahogy ezek a férfiak lelkesen jönnek, őket is az motiválja, hogy segíthetnek. Megszervezem a szállítás napját, végigjárjuk a felajánlókat és azonnal visszük a holmikat az új helyükre – mesél menetrendjükről. – Karácsonykor még Mikulást is viszünk magunkkal, olyankor azokat a csomagokat hordjuk szét, amelyeket egy csongrádi vendéglővel közösen gyűjtünk össze a gyerekeknek. De küldtünk már adományt Ukrajnába is.
Az asszony büszkén számol be arról is, hogy ritkán van olyan helyzet, amikor nemet kell mondaniuk valakinek, hiszen szinte mindig van miből adniuk.
Egyre többen vannak – köztük sokan névtelenség mögé bújva, ismeretlenül –, akik pénzt ajánlanak fel, és holmikból sincs soha hiányt.
– Sokan kifejezetten a szülővárosukat akarják segíteni. Nemrég egy Budapesten élő férfi hozott le egy ágyat. A lakóhelyén is felajánlhatta volna, de neki fontos volt, hogy Csongrádon kapja meg valaki – mondja az asszony. Mint meséli, munkájuk elismeréseként értékeli, hogy már az önkormányzat ajánlott nekik tárolóhelyet, ami nagy segítség – de azért véletlenül sem raktárt akarnak működtetni: „Az adománynak szinte azonnal új otthont találunk”. Sokszor pedig nem akkor ér véget egy-egy adomány „története”, amikor azt leszállították:
– A megajándékozottak gyakran boldogan lefotózzák, hol kapott helyet az új bútor, eszköz, a képet pedig továbbítjuk az adományozónak – magyarázza a nemrég Csongrád Város Közösségéért Díjjal elismert Ujszásziné Soós Márta, majd gyorsan felidézi azt is: – Volt már arra is példa, hogy egy korábban kisegített emberből lett adományozó: amikor olyan helyzetbe került, hogy megtehette rögtön hívott minket és felajánlott több holmit is.
