Mindig azt kérdezik tőlünk, mit csinálunk itt az Isten háta mögött. Hát nekünk ez nem a világ vége, hanem az egyik közepe – mondja egy helybeli a román határtól kőhajításnyira fekvő Magyardombegyházon. Lelkesedését nehezen érti a messziről jött vendég, ha csak az első benyomásaira hagyatkozik. A Békés megyei zsákfalu utcáin ugyanis elvétve látni embert, s leginkább az épületek szokatlan „ritmusa” tűnik fel: egy-egy takaros házat két-három berogyott tetejű vált.
– A mai napig nem tudtunk rájönni a motivációra, de 2010 előtt nagyon vették itt a románok az olcsó ingatlanokat. A félmilliós házért dupla árat kínáltak, az 50 ezres üres porta áráért a tízszeresét is megadták. Van, aki egy egész utcát megvett, úgy hallottam, ő börtönben van sikkasztásért. Aztán szinte mind eltűntek, a házak lassan összeroskadnak. Magántulajdon, nem tehetünk semmit – tárja szét a kezét a községet 16 éve vezető Dinyés Ildikó.
A falu hivatalosan 224 lakosú, de életvitelszerűen csak 120-an laknak itt. Nagyobb munkaadó nincs a környéken, 25-en közmunkások. Iskola vagy 50 éve nincs, az óvoda pedig egy évtizede zárt be, akkor, amikor a falu kis híján csődbe ment. Mindezek alapján úgy tűnhet, visszafordíthatatlanul sorvadásra van ítélve a település. Talán így is lenne ez, ha a falu vezetése nem gondol merészet bő évtizede. Felfigyeltek egy belügyminisztériumi pályázatra, amelyben állattartásra alkalmas épületek felújítására kínáltak pénzt, ha az adott település vállalta, hogy ott jószágokat is tart később. Dinyés Ildikó azóta többször idézte már hogyan kezdődött minden. „Itt aztán nem lesz kecske” – ágáltak az ötlet ellen többen is, mire ő rögvest rávágta: „Dehogynem!” És így is lett: néhány önkormányzati kecske megvásárlása volt az első lépés.
– Azt se tudtuk, hogy néz ki a kecske. Az elején sokszor átvágtak minket, vagy direkt rossz tanácsot adtak. A saját kárunkon tanultunk meg mindent – emlékszik vissza a kezdetekre Túri Ferenc telepvezető.
Húsz jószággal indult a szociális szövetkezet, s közben több helyi kitanulta a sajtkészítés mesterségét, majd lassan-lassan lépdeltek előre. Mígnem kaptak egy nagyobb lökést: majd 100 millió forintot nyertek egy sajtüzem létrehozására. Csak viszonyításul: ma úgy 30 millióból gazdálkodik a falu egész évben. A fejlődés így felgyorsult. Volt, hogy kétszáz jószág is volt az állományban, most „csak” száz fejős állatuk van, mert az önkormányzatnak nincs földterülete, a takarmány ára meg az egekben van. Tizenöt belterületi hektárt művelnek, ehhez úgy jutottak hozzá, hogy felajánlották a helyieknek: aki nem műveli maga a kertjét, de odaadja a falunak, annak nem kell kommunális adót fizetni. Az utcákon se azért nagy a fű, mert úgy találják szépnek, hanem azért, mert hagyják felnőni és széna lesz belőle. Napi kétszer fejnek, 250 liter tejet dolgoznak fel abban a sajtüzemben – Ha érdekli az embert, nem nehéz beletanulni – jelenti ki egy telepen dolgozó asszony. Azt már a polgármester mondja, hogy a túrót, sajtokat, joghurtokat helyben, fővárosi és szegedi boltokban, fesztiválokon árulják.
Bioszentandrástól az alsóbogáti savanyítóig: több szegény falunak is bejött egy-egy merész vállalkozásAz, hogy a kecskefarm és a sajtüzem mennyire eredményes, összetett kérdés a polgármester szerint. Voltak, már jobb éveik is, mint most, nyereségük továbbra sincs. Másfelől viszont közvetett módon sokat hozott a falunak a kecskefarm meg a sajtüzem. Most a szociális szövetkezet két embert alkalmaz főállásban, emellett 6-8 közfoglalkoztatott kap állandó feladatot, de volt, hogy közel 30-an jutottak több-kevesebb munkához. A munkalehetőség mellett más hasznot is hajt a telep – utal Dinyés Ildikó arra, hogy a falu szép lassan ismerté, sőt talán híressé is lett, s vonzóvá vált a turisták számára.
Kitalálták a községet jól népszerűsítő Sajtfalu brandet, termékeiket több szakmai elismerés minősíti, sajtkészítési workshopokat, pálinkakóstolást szoktak szervezni a csoportoknak, de tradicionális falusi lakodalmat is lehet náluk tartani. A kecskék mellett pedig már szamarakat, pónikat, birkákat is tartanak. Mindez együtt oda vezetett, hogy többen azt panaszolták már: jönnének szívesen, de nincs hol aludni. A falu megint hamar lépett: miután 60 millió forintot nyertek pályázaton a községházával szemben lévő két ingatlant megvették, és vendégházat, fogadót alakítottak ott ki.
