A Real Madrid–Liverpool labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő úgy kezdődik holnap este, hogy a királyi gárda 2:0-ra „vezet”. Értsd: kétszer aratott BEK-, illetve BL-győzelmet május 28-án, míg angol riválisa ezen a napon nem tudta elhódítani a kontinens legértékesebb klubtrófeáját.
Az első „huszonnyolcas” madridi diadalt 1958-ban ünnepelte az Alonso – Atienza II, Santamaría, Lesmes – Santisteban, Zárraga – Kopa, Joseíto, Di Stéfano, Rial, Gento összetételű Fehér Balett, miután a legjobb négy között túljutott a Vasason (4:0, 0:2). Igaz, a hússzoros argentin válogatott Ernesto Grillo a címvédő favoritok arcára fagyasztotta a mosolyt, amikor a brüsszeli csúcstalálkozó 78. percében 2:1-es vezetést szerzett a Milannak. Az olasz együttesben futballozott akkor a svéd Nils Liedholm, valamint az az uruguayi világbajnok Juan Schiaffino is, aki a mérkőzés első gólját érte el. A vörös-feketék tehát kétszer voltak előnyben, ám a szintén argentin Hector Rial egyenlített, majd a kétszer negyedórás hosszabbítás 17. percében a spanyol Paco Gento bevágta a győztes gólt (3:2).
A politikailag már akkor is korrekt Nép-Nemzeti Sport az első oldal legalján ennyit írt a találkozóról (talán, mert az évtizedek óta egyre csak hanyatló Brüsszelt az idő tájt sem kultiválta): „Újra a Real Madrid nyerte az EK-t. A Real Madrid–Milan labdarúgó Európa Kupa-döntőt szerda este Brüsszelben játszották. A Real a hosszabbításban 3:2-re győzött.”
A rövid hír fölött az előbbinél részletesebb beszámolók sorakoztak olyan várva-várt barátságos mérkőzésekről, mint a Salgótarjáni BTC–Nógrád megyei ifjúsági válogatott (4:1), az MTK–Ajka (20:0) vagy Ferencváros–XX. Ker. Tanács (6:2).
Igaz, a Népszava egyáltalán nem adott hírt a dekadens Nyugat nyamvadt brüsszeli attrakciójáról...
A másik május 28. jóval nagyobb terjedelmet kapott a hazai lapokban. Elvégre 2016-ban már annyira szabad világ volt minálunk, hogy a Népszabadságot is csak négy és fél hónappal később, október 8-án semmisítették meg brutálisan. A lap főcíme az volt, hogy Száz százalék Madrid, mivel a milánói döntőt a királyi gárda és az Atletico vívta. Gareth Bale, aki azt jövendölte, hogy „a walesi válogatott az aranyéremért utazik az Európa-bajnokságra”, a meccs előtt szintén szokásos szerénységével említette: „Egyetlen Atletico-labdarúgó sem férne be hozzánk, a mi csapatunk játékosai mind a tizenegy poszton jobbak náluk.” Az As is azt erősítette, hogy a spanyol fővárosban van a Real Madrid meg a királyi gárda, és slussz, mert a madridi újságban Jan Oblakot, az Atletico szlovén kapusát „szlováknak” titulálták.
Ehhez képest csak tizenegyes-párbaj után gazdagodott a királyi kincstár, ráadásul Antoine Griezmann a második félidő elején büntetőt rontott, és Sergio Ramos gólja lesről esett. Ezért írta a Daily Mail, hogy Mark Clattenburg angol játékvezető „nem iratkozott fel azoknak a listájára, akiknek Diego Simeone, az Atletico edzője üdvözlőlapot akar küldeni karácsonykor”. A körülmények egyáltalán nem érdekelték az utolsó tizenegyest értékesítő Cristiano Ronaldót, aki a Barcelonának üzent: „Jobb megszerezni a BL-serleget, mint duplázni a bajnoki cím és a Király Kupa elnyerésével.”
Az akkori győztesek közül egy csapatnyi mezőnyjátékos – Lucas Vazquez, Carvajal, Nacho, Marcelo, Modric, Casemiro, Kroos, Bale, Benzema, Isco – ma is a Real Madrid keretéhez tartozik. Öten valószínűleg a kezdő tizenegyben lesznek, öten meg nem. Közben a Liverpool szívesen előre hozná a találkozót mára. A helyszín ugyanis stimmel, a dátum nem. Negyvenegy évvel ezelőtt a Clemence – Neal, Thompson, Hansen, Alan Kennedy – Lee, McDermott, Souness, Ray Kennedy – Johnson, Dalglish (Case) összeállítású Mersey-parti csapat 1-0-ra legyőzte a Real Madridot Párizsban (igaz, nem a Stade de France-ban, hanem a Parc des Princes-ben). A gólszerző Alan Kennedy hírneve John és Robert Kennedyével konkurált. A balhátvéd góljának a találkozó játékvezetője, Palotai Károly is örült: „Legalább nem kellett túlórázni” – mondta.
Ám a liverpooliak akármennyire megmámorosodtak annak idején, a Beatles városában tudják, hogy azt az 1981-es döntőt május 27-én rendezték...
