Erősebb-e az elittel szembeni elégedetlenség, a tradicionális pártok iránti fanatizmusnál? Felülkerekedik-e a hanyatló rendszer megújítás utáni vágya az általános apátián? Mennyire aktivizálja magát politikai vezetője hiányában a szunnita muszlim közösség? - ezek a kulcskérdések Libanonban a vasárnapi parlamenti választások előtt. Látni némi esélyt a rendszerkritikus ellenzék előretörésére, mégis az Irán által támogatott síita Hezbollah és szövetségesei lehetnek a szavazás igazi nyertesei.
A libanoniak az utóbbi két évszázad egyik legsúlyosabb gazdasági válságát élik meg, a választóknak a krízis kezdete óta először van lehetőségük arra, hogy véleményt nyilvánítsanak a széles körben korruptnak és alkalmatlannak tartott politikai elitről. A tradicionális pártoknak sok van a rovásán: a lakosság több mint háromnegyedét szegénységbe taszító válság, a 2020-as bejrúti kikötői robbanás, illetve az, hogy a pusztító erejű, 245 áldozatot követelő detonációért máig nem vontak felelősségre senkit. Mégis kétséges, hogy az elégedetlenséget képesek lesznek meglovagolni azok a független jelöltek, akik pajzsukra emelték a 2019 októberében kibontakozó, majd a koronavírus-járvány miatt elhaló rendszerellenes tüntetések követeléseit.
Az ellenzéki indulók számára már az is kihívást jelentett, hogy megmutathassák magukat a szavazóknak. Többször előfordult, hogy kampányrendezvényeiket a hagyományos pártok hívei akadályozták - az aspiránsok és aktivisták rendszeresen fenyegetéseknek, zaklatásoknak voltak kitéve. Dolgukat a sajtó sem könnyítette meg: a politikai elithez kötődő médiában eleve esélyük sem volt bekerülni, egyes orgánumok pedig - az Al-Dzsazíra szerint - csak dollár tízezrek fejében lettek volna hajlandóak szerepeltetni őket.
A rendszerkritikus jelöltek esélyeit a trandícionális politikai erők machinációi is rontják. A londoni székhelyű The New Arab hírportálnak nyilatkozó szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az indulók között díszellenzékiek is vannak, akiknek az egyetlen feladata, hogy megosszák az elitellenes szavazókat.
Sőt, az sem biztos, hogy a változást akarók az urnákhoz járulnak majd. Beszámolók alapján úgy tűnik, hogy a 2019-es rendszerellenes tiltakozáson tapasztalt düh helyét kiábrándultság vette át, sokan teljesen reménytelennek ítélik Libanon helyzetét.
A körülmények a hagyományos pártok malmára hajtják a vizet, akik képesek egyben tartani és aktivizálni táborukat. Márpedig a háromosztatú libanoni politika egyik pólusa előnyösebb pozícióban van: a keresztény Szabad Hazafias Mozgalom, valamint a Hezbollah és a szintén síita Amal mozgalom fémjelezte blokknak kedvez, hogy a rivális oldal meghatározó ereje, a szunnita Jövő Mozgalom bojkottálja a választásokat. A párt azután döntött így, hogy vezetőjük, Szaád Haríri januárban váratlanul felfüggesztette politikai karrierjét. Egyes elemzők attól tartanak, hogy az egykori kormányfő háttérbe vonulása miatt a szunnita muszlimok távolmaradnak az urnáktól és így, a Hezbollah és szövetségesei kétharmados többségbe kerülhetnek. Ezzel megerősödne a síita Irán befolyása Libanonban, ami még jobban megingatná vallásilag és felekezetileg megosztott állam, sőt az egész Közel-Kelet stabilitását is.
Akár mi is legyen a választás végeredménye, a libanoniak fájdalmas időszak elébe néznek, hiszen még a következő kormányra vár, hogy kihúzza az országot a kátyúból és növekedési pályára állítsa a gazdaságot. Ehhez vélhetően szükség lesz a Nemzetközi Valutaalap (IMF) mentőcsomagjára, melynek feltétele a régóta halogatott reformok végrehajtására.
