Most kapott újabb kétharmadot az a kormány, amely a szakszervezetekkel évek óta legfeljebb látszattárgyalásokra hajlandó, ráadásul, mint azt a tanárok akciói is mutatják, már az erőt mutató megmozdulások is hidegen hagyják. Miért akar valaki ilyen ellenszélben a szakszervezeti szövetségek élére állni?
Lehet, hogy ezek nagy szavak, de az igazságért, másokért, a jobbításért tenni akaró ember vagyok, ezt hagyták rám az őseim: mozgalmár családból származom. Ezzel együtt nem én jelentkeztem a szövetség elnökének, többször és többen is felkértek, hogy vállaljam a jelölést.
Emellett megmaradt a munkája a Vasutasok Szakszervezete érdekvédelmi alelnöki tisztségében is. Kapott megjegyzéseket emiatt?
Konkrétan nem, de ez a kettős megoldás – legalábbis szerintem – természetes reakció részemről, amelyet a választók is elfogadtak. A jelenlegi mandátum ugyanis csak tizenegy hónapról szól. A szakszervezet demokratikus szervezet, ha nem úgy teszem a dolgom, ahogy azt elvárják a többiek, akkor jövő februárban egyszerűen nem választanak újra a konföderáció elnökének vagy utána májusban a vasutasoknál szavaznak le.
Nem biztos abban, hogy sikeres lehet konföderációs szinten a szakszervezeti munka?
Egy évnél is rövidebb idő alatt nem lehet csodát tenni, de apró lépésekkel lehet haladni. Bármilyen rendszeresen megrendezett választásra igaz, hogy nem elég a szavazás előtt kicsit kampányolni, majd legközelebb a következő választás előtt megmutatni magunkat, hanem folyamatosan dolgozni kell az eredményért.
Amikor megválasztották, keményebb és lendületesebb munkát ígért és azt mondta, ezt várja el a szövetség tagjaitól is. Miben kell változtatni?
Nem én akarok a kirakatban lenni, hanem a mozgalmat kell oda tenni és az eddigieknél jobban beágyazni a társadalomba. Ehhez nagyon sok helyi „aprómunkát” kell elvégezni, és elfogadni, hogy a helyi arcok, helyi tisztségviselők miatt lépnek be az emberek a szakszervezetekbe. Ahogy én alapos, sziszifuszi munkára vagyok képes, ilyesmit várok a kollégáktól is, azt, hogy dolgozzunk együtt, közösen készüljünk fel alaposan egy-egy tárgyalásra, akcióra, ahol a szakszervezetünk egészének véleménye tükröződik.
Korábban úgy fogalmazott, hogy az érdekvédőknek társadalmi kérdésekben is hallatni kell a hangjukat, de hát a tagságuk maga a társadalom. Mire gondolt?
Először is arra, hogy bátrabban reagáljunk az ad hoc kormányzati intézkedésekre, de ne feltétlenül politikai, pláne nem pártpolitikai alapon. Nekünk pártpolitikailag semleges, társadalompolitikailag mégis releváns, alaposan kidolgozott, előkészített válaszokat kell adnunk. Számolnunk kell persze azzal, hogy a szakszervezetek tagsága ugyanolyan megosztott, mint maga a társadalom; vannak a Mi Hazánkhoz vagy a Fideszhez tartozó társaink is, de azért a többségük a baloldali blokkhoz húz. Mi azért dolgozunk, hogy a magyar társadalom, ezen belül a munkavállalók helyzete jobbá váljon, de ezt úgy kell megoldanunk, hogy a MASZSZ ne mozduljon el egy párt irányában sem. Van, aki úgy fogalmaz, egyenlő távolságot tartsunk a pártoktól, én meg azt mondom, inkább egyforma közelségre legyünk tőlük, és amelyikkel lehet, hozzunk létre partnerséget.
Eddig, ha egy szakszervezetben ketten rondán néztek egymásra, abból született egy új szakszervezet és ugyanez volt érvényes az ellenzékre is. A hat választásra összefogott ellenzéki pártnál össze lehet párosítani, hogy melyik melyikből vált ki és ez nem vonzó a választóknak.
Egyre többen mondják, hogy a Fideszt nem lehet csak politikai eszközökkel legyőzni, hanem egy állandó társadalmi jelenlét, cselekvés és program kell, amit a civil szervezeteknél lehet megtalálni, például a szakszervezeteknél. Elfogad egy ilyen típusú kihívást?
Mi azért dolgozunk, hogy a magyar társadalom, ezen belül a munkavállalók helyzete jobbá váljon, de ezt úgy kell megoldanunk, hogy a MASZSZ ne mozduljon el egy párt irányába sem. Van, aki úgy fogalmaz, egyenlő távolságot tartsunk a pártoktól, én meg azt mondom, inkább egyforma közelségre legyünk tőlük és amelyikkel lehet, hozzunk létre partnerséget.
Egy rádióinterjúban néhány napja arról beszélt, hogy túl sok a hazai szakszervezet, túl sok a szövetség. Az osztrákoknál csak egy országos szövetség működik. Ebbe az irányba kellene elindulni?
Szerintem igen, de sokan ezt másként gondolják. Vannak ideológiai különbségek,politikai vagy akár vallási vonalon létezik megosztottság a szakszervezeti tömörülések között, de tudomásul kellene venni, hogy a jelenlegi magyarországi szakszervezeti szervezettséggel nem lenne szabad fenntartani ennyi szervezetet. Úgy gondolom, hiba volt a rendszerváltáskor a pluralizmusra hivatkozva megosztani az erőinket taglétszámban, anyagi forrásokban, vagyonban. Ezt a folyamatot szerintem meg kellene fordítani és felhívom a politikai pártok figyelmét is arra, hogy valami ilyesmit kellene csinálniuk.
Erőt mutatni csak valódi összefogással lehet.
Az egymással hadakozó szakszervezetek sem vonzók a munkavállalóknak.
Nem tagadom, vannak személyi ellentétek miatt kialakult problémáink is. Ez is közrejátszik a taglétszám csökkenésében, és ha minden így marad, akkor bátran ki lehet jelölni az utolsót, aki majd lekapcsolja a villanyt. Meg kell valahogy fordítani a szétforgácsolódást, nagyobb elfogadás és megértés kellene minden szereplő részéről a szakszervezeteknél, a pártoknál, az egész társadalomban. Most, sajnos nem ebbe az irányba megyünk.
Pedig a szakszervezeteknek létfontosságú lenne, hogy sikert tudjanak felmutatni, vonzóvá tegyék magukat a potenciális tagság előtt.
Vannak sikereink, kis munkahelyi sikerek, ágazati sikerek, de egymillió embert nem tudunk kivinni az utcára és nem tudunk egy, az éjszaka leple alatt meghozott törvényt másnap módosítani. Ez tény, de az is, hogy az emberek például a szakszervezetektől várják el, hogy lépjenek valamit, miközben ők nem tesznek semmit.
Azért van, amiben az érdekvédőknek kell lépni. Most azt látni, hogy az elszabadult infláció megeszi a januári béremeléseket. Tudnak valamit tenni a reálbércsökkenés megállítására?
A létező megállapodásokkal nagyon nehéz bármit kezdeni, mert a jogszabály szerint nem lehet a megállapodás ellenében például sztrájkot hirdetni. A kormányzatnak kellene olyan lépéseket tenni, amelyek ezeket a negatív hatásokat valahogy ellensúlyozzák, de egy újabb bérfejlesztés újabb inflációt gerjesztene, nem biztos, hogy ez a jó megoldás. A várható megszorításokra fel kell készülnünk, hogy legyen stratégiánk, miként lehet elkerülni, hogy a korábbi osztogatások levét a dolgozók igyák meg. A hogyant még nem tudom megmondani, de biztos, hogy sokkal erősebben kell hallatni a hangunkat, mint eddig, ehhez kell a szakszervezetek együttes fellépése, mert ha külön-külön megyünk az utcára, annak nem sok eredménye lesz.
A pedagógusok közül sokan sztrájkoltak, és szokatlanul kitartóak voltak a gördülő munkabeszüntetés szervezésében, mégsem történt semmi.
Elismerés nekik. Felemeljük a hangunkat, a pedagógus-szakszervezetek is elmondták a javaslataikat az elvándorlás megállítására, mi is el fogjuk mondani a javaslatainkat a reálbércsökkenés elkerülésére, de mindenkit arra kérek, vegyék figyelembe, hogy a kétharmados kormányzati felhatalmazás és 9-10 százalékos taglétszám mellett mit lehet tenni.
Ezek miatt a korlátok miatt nem érzik a szakszervezeti munka eredményeit a dolgozók.
Ha a kormány nem korrekt, ha egy cég hazudik, akkor miért a szakszervezeten kell elverni a port? Szomorú és keserű vagyok, mert ha baj van, mindig a szakszervezetet hibáztatják, s ez nem is új keletű jelenség. Még várpalotai alapszervezeti titkárként mondtam 25 évvel ezelőtt: ha a bérfejlesztés tetszik a dolgozóknak, azt a munkáltató adta, ha meg kevésnek tartják, azt a szakszervezet szúrta el. Nehéz mindenkinek tetsző megoldásokat találni, de azt gondolom, ha mindenki egy kicsit hozzátenne, kicsit dolgozna a sikerért, kevesebben kritizálnának minket belülről, a tagságból és pláne kívülről az eredményekért semmit nem tett „potyautasok”, akkor jobbak lennénk. Ezen a helyzeten sokat segítene, ha a dán példát honosítanánk meg nálunk is, amiben csak a szakszervezeti tagokra érvényes a kollektív szerződés, így van, ahol 98 százalékos a szervezettség.
Kutatások azt mutatják, hogy az ipari munkásság ma már 25-30 százaléknál nem több a szakszervezeti tagok körében. Milyen közegben kellene a leginkább bővíteni a taglétszámot?
A Magyar Szakszervezeti Szövetség elsősorban a versenyszférára összpontosít, de szerintem mindenütt helyünk lenne, nem kellene válogatni a munkahelyek meg ágazatok között, és követni kellene a változásokat. Azt szoktam mondani, a hackerek szakszervezetét kellene megalakítani, hogy lépést tudjunk tartani a digitalizáció és az automatizáció hatásával.
Egyre nő a bizonytalan munkaviszonnyal jellemzett prekárius tömeg, a kölcsönzött vagy részmunkaidőben, határozott idejű szerződéssel foglalkoztatott dolgozók száma, ahol nullaszázalékos a szervezettség. Erre van megoldás?
Csak az egyéni meggyőzés, mert ma már minden munkavállalót szakszervezeti taggá kell „fejleszteni”. Ezért hangsúlyozom a folyamatos munka jelentőségét, mert azok a munkavállalók, akik valahogy kapcsolódnak egy szakszervezethez, más információkat kapnak a társadalomról, gazdaságról, más lesz a világlátásuk, mint azoknak, akiknek nincs közük ehhez a világhoz.
Az bontakozik ki, hogy teljesen át kellene alakítani a külső és a belső munkát a szövetségben.
Biztos vagyok benne, hogy mindenen változtatni kell, csak ezt nagyon nehéz kimondani. Az egyik tagszervezetünk vezetője azt az elvárást fogalmazta meg, hogy kifelé mutassunk, befelé pedig teremtsünk egységet, s valóban, az első lépés az összetartás erősítése lesz.
