Máshol ennek önmagában nincs hírértéke: természetes, hogy a köztévé a voksoláson alulmaradt politikai erő vezetőjét is felkéri, adjon értékelést az eredményről, a kampányról. Ám nálunk ez mostanság szenzációként hat. Olyannyira, hogy felmerült, talán változást jelez a közmédia politikai hangolásában. Amely egyértelműen kormánypárti. És minimálisnak nevezhető teret sem nagyon ad ellenzéki megszólalásoknak.
A józan ész persze azonnal sugallta, hogy Márki-Zay meghívása nem a többszólamúság első kis akkordja. Épp ellenkezőleg: a hatalmi pozíció hangsúlyozása. Hiszen a normális az lenne, ha ellenzéki jelölt kampány idején is kapna komoly megszólalási lehetőséget az előírt 5 percen túl. Ilyenkor vereség esetén még emberi gesztusnak is lehetne tekinteni, ha választás után nem hívják. Ha se előtte, se utána nem kap szót, az csupán a kormánypártiság nem elfogadható, de kiszámítható torzulása. Ám ha a programját nem hirdetheti, az őt érő támadásokkal szemben nem védekezhet, viszont vesztesként beinvitálják társalogni a kudarcról – ez már a politikai-emberi megalázás kategóriája.
Lánczi, akinek tanult rezignáltsága ebben a helyzetben a Szegénylegények vallatóit idézi, egy megjegyzésével még egyértelműbbé teszi, ki és miért van a kisülésen.
Hangsúlyozva, hogy ez egy elemző, hírháttér műsor, közli, vendége azért ülhet itt, mert „megszűnt az a pozíciód, ami eddig lehetetlenné tette, hogy ebbe a műsorba elgyere.” Azaz Márki-Zay a választások óta nem politikus. Hanem „politikai hulla”. Elvégre ellenzéki politikusként nem szólalhatna meg sem itt, sem a köztévé más műsoraiban. De „politikai hullaként” nagyon jól lehetne használni. Ahogy például Fodor Gábor vagy Schiffer Andrást, éppen a 48 percben. Ők azok, akiket tárgyilagos hangon, mély elemzői hitelességgel lehet bevonni az ellenzék lesújtó kritikai értékelésébe. Ami Lánczi műsorának a kezdetektől alaptémája. Mintha szívén viselné a politikai ellenfél és szavazótábora sorsát, próbálná megérteni, miért e sok tévedés, hiba, ügyetlenség. Ő talán a sajátjaival csak indulatból reagálna, de ott vannak a „politikai hullák”, ők benne voltak/vannak a közegben, és részben eszükre, részben – nem feltétlenül jogtalan – sérelmeikre hallgatva jobban segíthetnek megfejteni a rejtélyeket. És a kampányidőszak adásaiból meg is tudtuk, hogy az ellenzékkel nagy baj van. A legfontosabb kérdéseket végigtekintve, most Márki-Zaynak is fel lett kínálva ez a szerep: Beszélj csak, Péter, nyugodtan, őszintén, mondd el, mi a kudarc igazi oka, miért nem működött az összefogás, kik és miért akadályoztak. Gyurcsány? Jakab? Lehet velük folytatni? Tud ezek közül bárki bárkivel bármit folytatni?
Márki-Zay azonban nem fogadta el ezt a partitúrát. Nem tekintette kegynek, a jóindulat jegyének a meghívást. És megküzdve a beleszólásokkal, többször nekilendülve elmondta, amit ő akart üzenni.
Az első szavak: „Köszönöm, hogy az ellenzék képviseletében végre bejuthattunk ide. Több mint 5 percre. Tíz másodpercig maradjunk most mindketten csendben!” Lánczi reakciója: „A nézők idejével szerintem ne éljünk vissza”. Jobb lett volna, ha hallgat még négy másodpercig. Mert ezek után a miniszterelnök-jelölt már végképp nem vesztegette az időt – főleg udvariaskodásra.
Beszélt a közmédia botrányos pártosságáról, az egyenlőtlen kampányfeltételekről, a gátlástalan hazugsággyártásról az ellenzék háborúval, minimálbérrel, migrációval kapcsolatos álláspontját illetően. Kétszer, háromszor, tízszer. Lehet, hogy egyetlen fideszes nézőt sem győzött meg, de a műsorvezetőt kimozdította nagyúri vallató-pozíciójából. Lánczi próbálta visszaterelni a megtervezett mederbe, igyekezett cáfolni állításait. Amit máskor sosem tett a vendégeivel. Rezzenéstelen arccal fogadta el tőlük az ellenzéket érintő kritikai állításokat. A Márki-Zayról szóló ferdítésekkel együtt. De most a kormány becsületéről volt szó, és elő kellett villantania pártkatonai egyenruháját. Az önleleplezésen kívül nem volt sok hatása. Győztest ne hirdessünk, de valami kiderült: nyíltabb vitában, kemény ellenféllel pengézve már nem ura a helyzetnek a kormánypropaganda. Mert izzadni kezd a hazugságaitól. És ennek látványos demonstrálása miatt már volt értelme, hogy Márki-Zay vállalta ezt a szereplést. Túl azon, hogy igazolta, továbbra is elkötelezett, hiteles alakja a mai magyar politikának.
Mindezzel együtt ennek a kis írásnak nem az volt a célja, hogy valamiféle új felismerésre ébresszen, feltárja, mi van a kulisszák mögött, lerántsa a leplet a közmédiáról. A lényeggel mindenki régóta tisztában van. Inkább egy újabb galád adás kapcsán, amelynek ellenzéki szereplője mégis képes volt erőt sugározni, arra ösztönözne, hogy álljunk ellen, próbáljuk minden békés eszközzel kiharcolni például azt, hogy legyen pártatlan, össznemzeti közmédiánk!
