Louis Armstrong száz éve, 1922-ben csatlakozott a Creol Jazz Bandhez, majd egy évvel később kezdett felvételeket készíteni. Újabb negyvenöt esztendő múltán, 1968. április 24-én az első helyre lépett a brit slágerlistán. A hatvanhat éves művész lett a legidősebb előadó, aki az élre került az Egyesült Királyság rangsorában. A dal, amellyel a csúcsra kapaszkodott, a What a Wonderful World volt. A jó öreg Satchmo mintha alkonyatkor egy utolsó, elismerő pillantást vetett volna az életre, aztán 1971-ben szívelégtelenségben meghalt. (Már 1959-ben kórházba vitték szívrohammal.)
A Csodálatos világ előtt a Hello Dollyval aratott, azzal az Egyesült Államokban ért el első helyezést 1964-ben. A Beatles Can't Buy Me Love-ját szorította le a topról a brit invázió kiteljesedése idején. (Előzőleg az amerikai rangsor első öt helyén a liverpooli Fab Four számai sorakoztak.) A Beatlesről egyébként azt mondta: „Aranyos fiúk.” És a zenéjük? – kérdezték. „Hát Istenem, az már megint más dolog.”
A Dolly a Népstadionban is felhangzott 1965. június 9-én, a különböző források szerint legalább 80, de lehet, hogy 93 ezer ember előtt. A korabeli bemondás az volt: „Ezen a felázott pályán ilyen jól még nem játszott senki sem”. Pedig csupán abban az évben Albert, Bene, Farkas, Göröcs, Mészöly, Sipos, Tichy, Varga Zoltán bizonyította újra és újra, hogy milyen nagyszerűen muzsikál. Armstrong megszólalásáról Pernye András azt írta: „Mintha minden hang külön-külön szakadna fel a lelkéből, nehezen és fájdalmasan, mégis kissé groteszk módon. Ám mosolyogni nem sokáig van kedvünk rajta. Ha csak egy kicsit is jobban odafigyelünk, ha fenntartás nélkül vele megyünk, és átadjuk magunkat e hang varázsának, az egyszerre túl visz bennünket jón és rosszon egy olyan szférába, ahol együtt van öröm és fájdalom.”
A Dollytól a jazz világa nem volt boldog. „Armstrong úgy döntött, kizárólag a pénztárcájának játszik” – tette közzé a Music and Rhythm című szaklap. A kritika a „kommercializmus hátborzongató csápjairól” és arról elmélkedett: „A jazz mindig is a magas művészet, valamint a népművészet keveréke volt, s Armstrong egyikhez sem maradt hűséges”.
A dalt 1967. április 16-án rögzítették a Las Vegas-i Tropicana Hotelben tartott koncertje után. A felvétel nem borzolta szét Amerikát: az Államokban a 116. helyre került. Ebben meghatározó szerepet játszott, hogy Larry Newton, az ABC lemezkiadó főnöke irtózott a számtól, és a legmesszebbmenőkig tartózkodott a beharangozástól. A kompozíciót azért húsz évvel később a Jó reggelt, Vietnam! című filmben a tengeren túl is felfedezték.
Armstrong hatvannyolcban megemlítette: „Néhány fiatalember nekem ugrott, hogy hé, öreg, mit értesz azon, hogy micsoda csodálatos világ? Mit szólsz a háborúkhoz, az éhezőkhöz? Azt feleltem: nekem úgy tűnik, a világ nem olyan rossz, amilyenné tesszük. Adjunk új esélyt magunknak!”
Az életigenlő szám az amerikai történelem viharos időszakában hódított. A hírek élén akkoriban Vietnam bombázása, valamint Martin Luther King és Robert Kennedy meggyilkolása állt. A gondűző szerzeményt először Tony Bennettnek ajánlották fel, ő azonban köszönte, nem kérte. Armstrong ellenben nem ugrott el előle. „Kétféle zene létezik, a jó meg a rossz – fűzte hozzá. – Én mindig a jó fajtát nyomom.”
Mondhatta, hiszen ő volt az első jazzmuzsikus, aki a Time magazin címlapjára került (1949 februárjában.) Egy évvel az után mindenkit elbűvölt a C'est si bon amerikai változatával. Akár azt is választhattam volna a Lemezeket fel!-széria mostani, 125. részéhez. A maga módján a sorszám is szép szám, de van mit pótolni. A sorozatban nem szerepelt még Bryan Adams, a Blood, Sweat & Tears, Ray Charles, a Drifters, az Electric Light Orchestra, a Fleetwood Mac, Rocco Granata, a Herman's Hermits, az Isley Brothers, a Jazz+Az, a Kool & the Gang, Jerry Lee Lewis, George Michael, Ricky Nelson, Roy Orbison, a Piramis, a Queen, a Republic, Santana, a Tremeloes, a U2, a Ventures, Dionne Warwick, a Yardbirds, a ZZ Top és sokan mások.
Terjedelmi korlátok miatt nem sorolom fel, ki mindenkinek jutott hely idáig. Inkább arra térek ki: sejtik-e, melyik szám váltotta a What a Wonderful Worldöt a brit lista első helyén? Cliff Richard énekelte az eurovíziós dalfesztiválon, hogy „Gratulálok”.
Az előző éllovast és örökzöldjét tekintve: stimmelt, az biztos.
