A múlt héten Újlipóciában sétálva láttam egy harminc év körüli férfit, aki láthatóan beszámíthatatlan állapotban üvöltött egy nővel, akit a feleségének nevezett egyfelől, és valami egészen másnak másfelől – ez utóbbi szavait nem idézem. Fényes nappal volt. A nő riadtan kuporgott egy padon, miközben a férfi a feje fölött hadonászott és úgy ordított, mint a sakál – egy közeli étterem ajtajából vigyorogva nézte a jelenetet egy nagydarab, szakállas fickó, de az nem jutott eszébe, hogy a síró nő segítségére siessen.
Az egyik emeletről leszólt egy férfi, de őt az ordító baromarc szintén leordította, s valami olyasmit kiabált neki, hogy jöjjön csak le az emeletről, s játsszák le a meccset itt lenn, a járdán.
Mikor láttam, hogy a nő mennyire retteg, elindultam feléjük, s szerencsére nem voltam egyedül: a megtámadott nő segítségére egy másik nő sietett, aki nálam hamarabb ért oda. Halkan figyelmeztette a férfit, hogy ez a viselkedés nem járja, s lám, vele az ordító baromarc már nem mert ordítani, ráadásul én is odaléptem melléjük, s habár nem vagyok nagydarab, de kettőnk jelenléte már elég volt ahhoz, hogy az ordító baromarc behúzza a nyakát, s válogatott szitokáradatot szórva felszívódjon.
Mindez csak azért jutott eszembe, mert friss hír, hogy Angliában 22 hónapra ítéltek egy ottani baromarcot, aki a metrón egy nőt bámult, majd leszólította, s útját is állta. A hírek szerint a briteknél törvényjavaslat is készül azzal a céllal, hogy elejét vegye a nők zaklatással felérő bámulásának a közösségi közlekedési eszközökön. Kérdés persze, hogy miféle bámulás számít zaklatásnak – egyáltalán, mitől számít zaklatónak egy megbámulás?
Gondolom, a törvényalkotók nem az egyszerű „szemezést” akarják szankcionálni, mert akkor az ismerkedésnek: lőttek. Az ismerkedés tapasztalataim szerint úgy kezdődik, hogy két szempár egymásra talál, s ha a két félnek szerencséje van, akkor a két szempár egymásba kapcsolódik, és szavak nélkül megüzeni, hogy mi a helyzet. A helyzet az, hogy te tetszel nekem, s ha jól sejtem, én is tetszem neked.
A zaklató bámulás esete (feltételezem) akkor valósul meg, ha az egyik szempár tulajdonosa nem viszonozza az érdeklődést, a másik szempár tulajdonosa pedig ezt nem hajlandó tudomásul venni. Olyannyira nem, hogy az egyik szempár tulajdonosa egyre kényelmetlenebbül érzi magát, s idővel megszólal benne a vészcsengő is: figyelem, mondja a szervezet félelemközpontja, itt most egy baromarc tűnt fel a láthatáron.
Szóval kíváncsi leszek a készülőben lévő brit törvény megszövegezésére, s erősen reménykedem benne, hogy a törvényalkotók bölcs előrelátásról tesznek majd tanúbizonyságot, és a szerelem csodáját megelőlegező szemezést nem fogják a szexuális zaklatások közé sorolni. Nem szabadna felszámolni azt a csodát, ami nélkül nem élet az élet, azaz nem szabadna átesni a ló másik oldalára – illetve, ha jobban belegondolok, szerelmi ügyekben még ha akarnának, akkor sem tudnának átesni a ló másik oldalára, mert a természet okos – olyan ló még nem született…