Színpompás világban találjuk magunkat, ha betérünk a budapesti Virág Judit Galériába: Soós Nóra Fennkölt idő című kiállítása rögvest magára vonja a figyelmet. A Prima Primissima Junior-díjas képzőművész a színskála minden létező árnyalatát beveti, hogy képeit élővé varázsolja. Szeretné, ha a látogató is megállna pár percre a napi rohanásban, és elmerülne a művekben, hogy kicsit kiszakadjon a valóságból.
„Az embernek szüksége van arra, hogy átélje a képek varázsát, amit én nemes egyszerűséggel fennkölt időnek nevezek. Ezért is adtam ezt a címet a kiállításnak” – mondja a művész.
A tárlat egészen nagyszabású: nemcsak a Falk Miksa utcai galéria felső szintjét, de a tavaly átadott négyszáz méteres alsó szintet is Nóra képei foglalják el, amelyeket ráadásul az elmúlt két évben festett. Láthatók itt még a Műcsarnokban 2020-ban rendezett, ám a pandémia miatt bezárni kényszerült Absturz (Zuhanás) című kiállítás képei is. „A kiállítás azért viselte a Zuhanás címet, mivel a mai világban olyan élethelyzetben vagyunk, ami a folyamatos zuhanás állapotaként írható le, amiben nincsen igazából becsapódás” – mondja Nóra, hozzátéve, hogy a tárlatot Sławomir Mrożek lengyel drámaíró Zuhanás közben című novellája ihlette, melyben emberek tömege zuhan együtt az ismeretlen felé.
Mária és a bennszülöttek
Hasonló érzést ad át a tárlat főképe, melyen egy kettétört utasszállító repülőgép látható, melyre Nóra afrikai bennszülötteket, egy Mária-szobrot, egy sztetoszkópot és jó pár homokórát montírozott. Az egyes motívumok Nóránál elfedik egymást, a felületük azonban átlátszó, így folyamatosan szem előtt vannak, így a néző a számos figura, tárgy és szimbólum között újabb és újabb összefüggéseket teremthet. Az említett képről például eszünkbe juthat a technika modern világra gyakorolt hatása, ami nemcsak a nyugati országok mindennapjait bolygatja fel, de hatással van a harmadik világra is. Nóra sosem csak egyetlen üzenetet fogalmaz meg, a műveken szereplő szimbólumok újabb gondolatfolyamokat indítanak. Egyik festményén például a Budai Várat montírozza össze hajléktalanok képével, utalva az erős társadalmi különbségekre, míg egy másikon a sivatagban, műanyag flakonok között süvítenek a vitorlások, jelezve, hogy ez a jövő vár a világunkra, ha nem vigyázunk rá.
A társadalmi-politikai káoszra olykor egy-egy konkrét példával utal: ilyen a Kierkegaard bohóca című kép. A XIX. századi dán filozófus egyik történetében az égő színházban egy bohóc arra figyelmezteti az embereket, hogy hagyják el a nézőteret, ám azok továbbra is azt hiszik, hogy még tart a műsor. „Úgy érzem, a jelent is sokan úgy élik meg, hogy képtelenek meglátni a valóságot, azt, ami ténylegesen körülöttük zajlik” – véli a festő, aki szerint társadalmi kérdésekben érdemes a művészekre is hallgatni, ők hajlamosak hamarabb megérezni a kataklizmákat.
Buborékvilágok
A tárlaton vannak könnyedebb témájú képek is, például a Nóra védjegyévé vált Buborék-fújó sorozat, melynek darabjain a művész és a kislánya, Sári tűnik fel színes szappanbuborékokat fújva. Persze, ezek sem csupán az önfeledt játékot mutatják, Nóra ugyanis a képeket 2008-ban kezdte el festeni, így reagálva az akkori világválságra, amikor a gazdaság – akár egy szappanbuborék – egyik pillanatról a másikra pukkant ki. A képek idővel újabb jelentést kaptak: a közösségi média térnyerésével mindenkinek kialakult a saját kis buborékja, melyben csak az ismerősei véleményét és azokat a híreket olvassa, amelyeket az algoritmus neki oszt. 2020 óta a Buborék-sorozat megkapta a harmadik jelentését is, hiszen a karantén alatt az emberek már a valós térben is elszigetelődtek egymástól.
Nóra azonban nemcsak a politikával és a társadalommal kritikus, a képzőművészetet is górcső alá veszi. A kiállítás témája, a „Fennkölt idő” a tárlat egy egész képsorozatán végigvonul, egyes darabjain múzeum- vagy galérialátogatók néznek és fotóznak festményeket. Nóra a művek kapcsán arra kérdez rá, vajon ha az ember műtárgyakkal találkozik, képes-e ténylegesen elmerülni azok világában – mondhatni átérezni az alkotások auráját –, vagy csak felszínesen viszonyul hozzájuk, csupán futó pillantást vetve rájuk. „A festészet egy kommunikációs forma, melynek csak akkor van értelme, ha időt szánunk arra, hogy érzelmeket és gondolatokat csaljon ki belőlünk, és ne csak felületesen fogyasszuk azt” – véli Nóra, aki szerint sokan, amikor eljutnak egy kiállításra, meg se nézik igazán a műveket, csak lefotózzák őket, majd mennek tovább.
Egyes képein a művészek életére is reflektál: címadó festményének egyik oldalára a körzővel alkotó Newtont – a reál tudományokat és a racionalitást – rajzolta fel, míg a jobb oldalára önmagát, a festőt, aki ugyancsak az igazságot keresi, csak éppen megérzéssel. Egy másikon egy kötéltáncos a művész metaforája, aki azon ügyködik, hogy ne zuhanjon a mélybe. A festő szerint az alkotók élete is a folyamatosan egyensúlyozáson múlik, meg kell találniuk a balanszot a mindennapi teendők és az alkotás között. „Kőkemény munka beosztani az időmet. A férjemmel minden nap korán kelünk, először a kislányomat, Sárit visszük az óvodába, aztán a nagyfiamat, Brúnót az iskolába, majd hazaérve nekiállok festeni. Persze, csak délután négyig, akkor muszáj letennem az ecsetet – legyek bármilyen ihletett állapotban is –, majd elindulok a gyerekekért, akikkel aztán estig foglalkozom”.
Példás művészházasság
Az alkotásra még kevesebb ideje jutna, ha nem segítené őt a szintén festőművész férje, Győri Márton, aki minden egyes nap azon van, hogy levegye Nóra válláról a terheket. „Szeretem a családomat, van két csodálatos gyerekünk. Ha őszinték akarunk lenni, ők többet érnek mindenfajta festészetnél” – mondja Márton, aki szerint a magyar művészeti élet nem éppen családcentrikus, hiszen az alkotóknak az egymás és a szakma felé irányuló folyamatos bizonyítási kényszere miatt nem jut idő a családalapításra, vagy akár később a gyerekekkel való foglalkozásra.
„Sokan a festészet terén bár sikeres karriert építenek fel, ötven éves korukra egyedül maradnak, magányosan élnek” – mondja a festőművész férj. Nóra szerint az alkotói folyamat állandó lemondásokkal jár, számos baráti találkozót, eseményt kell visszautasítania, hogy végre megszülessen az újabb kép. „Az persze segít, ha a nagyszülők vigyáznak a gyerekekre, de akkor meg éjjel-nappal festek, ami az alvás rovására megy.”
A házaspár élete nemcsak emiatt példaértékű, hanem mert művész létükre egyáltalán nem féltékenyek egymásra. „Nekem a legeslegnagyobb drukkerem Marci, aki minden egyes sikeremnek örül. Sőt, még a saját dolgait is képes a háttérbe szorítani, ami becsülendő, hiszen a festészet elég önző szakma, a művész jobbára magával van elfoglalva” – mondja Nóra, aki bár folyamatosan alkot, a férjével már huszonöt éve vannak együtt jóban, rosszban.
