Négy éve voltam először civil számoló, és tudtam, hogy harcolni megyek a választást elcsaló, nyugdíjasokat manipuláló, tanulatlanokat befolyásoló önkormányzati küldöttekkel.
Nem volt harc. Csillával egész nap egymás mellett ülve keresgéltük a neveket a névsorban, igazolványokat forgattunk, lapokat pecsételtünk. Csilla fideszes küldött volt. Ezt onnan tudtam, hogy reggel azt mondta, kapott remek zsemléket a Fidesztől, kérünk-e. Kértünk. Ettük a salátás szalámist, aztán örültünk a szavazni jövő ismerősöknek, lelkesedtünk, hogy milyen sokan jönnek, és megvan a 76 százalékos részvételünk.
Az önkormányzatis jegyzőnk tökéletes sminkben csinálta végig a napot, és csak néha érződött rajta a pánik, egyébként inkább a kiképzett, katonásra tartott fegyelem. Nemzetvédelmi janicsárképzőt végzett, de lehet, hogy ez belülről jött neki. Volt, hogy egy alig látó kért segítséget, és ketten ugrottunk. A jegyző rögtön aggodalmaskodott: jó-e, ha két ellenzéki segít, nem ad-e visszaélésre okot. Az alig látó a Fideszre akart szavazni. Fegyelmezetten behúztam az ikszet. Ő tőle telhetően szemügyre vette a lapot, és elégedetten bedobta az urnába. Nem esett jól. A nap folyamán az egyik szavazatszámlálóról megtudtam, hogy itt, Budapest közepén fél a migránsoktól, nem akarja, hogy lerombolják a keresztény templomokat, közben megerőszakolják a feleségét. Nem voltak ellenérvek. Kaptunk rengeteg szendvicset, kávét és ebédet az önkormányzattól. A barátnőm varázslatos tortát hozott. Úgy rémlik, kilencen voltunk, tehát kilenc kiskanállal ettük körbe.
Az urnazárás után pedig visszazuhantunk az analóg középkorba. Megszámoltuk egymást, az aláírásokat, az ikszeket, a lapokat, még egyszer az egészet, egymást ellenőrizve. Szétterítettük, csoportosítottuk, ikszeket kerestünk, eltévesztettük. Vajon az freudi, hogy amit nem látok meg, az biztosan fideszes iksz? Csilla meglátja, ő szól. Vagy a másik Csilla, vagy Zoli, aki meg az mszp-s ikszeket nem látja. Nevettünk. Néztük egymás helyett is. Aztán a végleges eredményt telefonon diktálta be a jegyző az önkormányzatos instruktorának. Telefonon jöttek az utasítások is: mit hova, hogyan kell csomagolni, átkötni, ráírni, leragasztani, a ragasztón át megint aláírni. A jegyzőkönyvet kilenc példányban egyenként aláírni, eltenni. Este 11-ig nem láttunk internetet, nem vettünk fel telefont, azt hittük, hogy az egész országban az van, ami nálunk: 76 százalékos részvétel, felszívódó kétharmad és a nép bölcs igazságtétele.
Éjjel 11-kor elkészültek a pakkok. A jegyzőnk még mindig aggodalmaskodott, közben az elnök belenézett az akkori Indexbe, és azt mondta döbbenten, hogy narancssárga az ország. Nem értettük. Semmit sem értettünk. Egy egészen másik országban voltunk addig. Onnantól minden megváltozott. Csönd lett és fáradtság. Alig vártuk, hogy kiszabaduljunk végre, és mehessünk a fenébe, bele az összefirkált plakátokkal teli Ferencvárosba. Gyorsan köszöntünk el és menekültünk. Volt a zsebemben egy hollikos toll, amit dühös elégtétellel beledobtam egy kanálisba a Tompa és a Liliom utca sarkán. Ő legalább vesztett. Meg mindenki.