A kérdés persze az, hogy volt-e valós esély a sikerre. Remélhettük-e, hogy a végre összefogott hat ellenzéki párt képes lesz legyőzni a Fideszt, és túljutunk azon a tizenkét esztendőn, amely elvette Magyarország demokrácia-élményét. Azt is hihettük, hogy a társadalom többségének elege van az autoriter, csak a kormánypárthoz – Orbánhoz – hajló rendszerből, elege van a korrupcióból, a hatalomba beépült bűnözőkből. És persze elege van abból is, hogy ebben az országban lényegében mindent egy ember határoz meg, azt is, hogy ki gazdagodhat, és ki az, aki a perifériára szorul.
Hittünk abban, hogy Magyarország a normalitás irányába fordul. Hiszen oly sokszor és sokan hangoztatták: a nép bölcs, és ennek megfelelően is dönt. De a mi népünk türelmes. A mi népünket nem érdekli, ha a hatalom hazudik neki, ha a szeme léttára lopja szét az országot, és az sem érdekli, hogy szabadságban él-e vagy sem. A magyar ember jól elvan, ha nem működnek a jogállami normák, és mindaddig, amíg maga nem kerül szembe a politika nagyjaival, addig hátat fordít minden igazságtalanságnak.
Nyilván most azt mondják: az elkeseredés beszél belőlem. Valószínűleg igazuk is van. Nehéz hűvös távolságtartással, látszólagos tárgyilagossággal szólni a mostani választási eredményről. Hiszen adva volt egy Fidesz, igazi távlati mondandó nélkül, egy Fidesz – Orbánnal –, amely kiszórta valamennyiünk pénzét, hogy megvásárolhassa a többség szavazatát. Egy Fidesz – Orbánnal –, amely a legnagyobb aljasságot is bevetette a győzelem érdekében. Társul hívta Putyint, társul hívta az ocsmány háborút, és megfertőzte a szavazók jelentős részének gondolkodását. Háborús pszichózist teremtett; majd' egy hónapon át riogatta az embereket azzal, hogy az ellenzék – szerinte "a baloldal" – háborúba viszi az országot. Erkölcsi értelemben egyre mélyebbre süllyedt, a végén már odáig ment el, hogy a baloldal "vért akar olaj helyett", és rommá lövetné hazánkat. Milliárdokat költött a vérfagyasztó hírek terjesztésére, és hiába gondoltuk, hogy ezt már senki sem fogja, úgymond, megenni, tévedtünk.
A választási eredmények világosan mutatják, súlyosan félreértettük a helyzetet. Beleestünk abba a hibába, hogy kivetítettük saját buborékunkat, valóságnak hittük saját gondolatainkat. A „magyar emberek” újra csak Orbánnak hittek, és most tegyük félre az összes választási manipulációt, a rendszer fideszesítését. Ha hittek volna ugyanis az összefogott pártok képviselőinek az emberek, vagy másként: átláttak volna a szitán, akkor ez a Fideszhez hajlított választási rendszer visszagörbült volna. De nem görbült. Újra Orbán alakíthat kormányt, és folytatódhat a rezsim. Magyarország itt marad az Unió egyetlen Putyin és háború párti országaként, és bár hihetetlen gazdasági nehézségekkel nézünk majd szembe, ne legyen kétségünk, újra a kommunikációs kormányzás kerül a középpontba, mi meg csak nézünk: a magyar ember akkor is hallgat, ha üres a zsebe, miközben azt állítják, hogy jól él.
Itthon, úgy látszik, mindent elfogadnak Orbántól. Csak Európában válik páriává. Velünk együtt.